Dekódolja a belső monológokat a Stanford kutatóinak új agy-számítógép interfésze
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Stanford Egyetem kutatócsoportja egy olyan agy-számítógép interfészt fejlesztett, amely képes rögzíteni és dekódolni az emberek belső monológjait, anélkül, hogy az adott személy megpróbálna valójában is beszélni – írja a Live Science a Cell folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva. Fejlesztői szerint az új technológia elsősorban a súlyos beszédkárosodással élők kommunikációját támogathatja.
A Stanford közleménye szerint a kutatók négy olyan páciens segítségével tesztelték fejlesztésüket, akik sztrók (stroke), vagy az izomfunkciókat szabályozó idegsejteket érintő amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) miatt váltak részben vagy egészben beszédképtelenné. A kutatócsoport mesterséges intelligencia (AI) algoritmusokat trenírozott arra, hogy a résztvevők agyában lévő elektródák által felvett elektromos jelekből dekódolják a belső monológok, illetve a szándékos beszédkísérletek aktivitási mintázatait.
Az AI-al turbózott agy-számítógép interfész akár 74 százalékos pontossággal fejtette vissza azokat a mondatokat, amelyeket a résztvevők gondolatban összeállítottak.
A belső, illetve a megkísérelt beszéd motoros kéregben észlelt aktivitási mintázatai ugyan jelentős hasonlóságot mutattak egymással, ám az előbbi minden esetben gyengébb aktivitást mutatott.
Az eredmények felvetik ugyan a külvilágra nem tartozó, nem közlésre szánt magángondolatok dekódolásának etikai dilemmáját, de a kutatók szerint a külvilágnak szánt és a belső monológok mintázatai közötti különbségek alapján nem jelenthet problémát, hogy a következő generációs agy-számítógép interfészek figyelmen kívül hagyják a senki másra nem tartozó belső beszédet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Új megközelítéssel készítették el az eddigi legpontosabb gondolatolvasó készüléket
A tudósok előtt is rejtély, hogyan dolgozza fel az agy a belső beszédet, de a Caltech kutatói egy eddig kevésbé vizsgált agyi területre összpontosítva értek el áttörést a ki nem mondott szavak észlelésében.
Elon Musk szerint már a gondolataival irányítja a kurzort az első ember, akinek Neuralink-chipet ültettek az agyába
Musk agy-számítógép interfészt fejlesztő cége szeptemberben kapta meg az engedélyt az embereken végzett kísérletekre – az első alany a hírek szerint jól van.
Agyi jelekből, meglepő pontossággal olvastak emberek gondolataiban egy amerikai kísérletben
Először sikerült egész mondatokat kinyerni agyi felvételekből noninvazív módon, valós időben, mindössze egy funkcionális MRI-vizsgálat és a GPT-1 nyelvi modell segítségével. A módszer akár a beszéd helyreállításában is segíthet különböző betegségek elszenvedése után.