A kutyáknak nem biztos, hogy előnyös lenne az emberi beszéd elsajátítása

október 9.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

„Több beszédhez szükségesnek feltételezett elem is ismert, amelyek már jelen vannak a kutyákban – például sok emberi jel értelmezése, a szociális figyelem, sőt akár bizonyos hangképző szervi adottságok is. Vannak viszont olyanok is, amelyek meglétét eddig nem sikerült igazolni. Ilyen például az emberi nyelvben megkerülhetetlen nyelvtani szerkezetek megértése” – olvasható az ELTE Etológia Tanszék honlapján csütörtökön megjelent kutatási ismertetőben.

A tanszék bioakusztikai kutatócsoportjának – a Biologia Futura folyóiratban megjelent – gondolatkísérlete szerint evolúcióbiológiai szempontból azt érdemes mérlegelni, hogy mekkora előnyt jelentene, ha a kutyák képesek lennének beszéd útján kommunikálni az emberekkel. Mint fejtegetik, „ha ez az előny valóban jelentős, akkor elvben gyorsan elterjedhetne a populációban”. A kutyák azonban (még) nem tanultak meg emberül.

Beszédértő alany fMRI-s vizsgálata
Fotó: Kubinyi Enikő

Az ebek vokális kommunikációját vizsgáló kutatások jelenlegi állása alapján azért sincs szükségük a kutyáknak az emberi beszéd elsajátításra, mert „a háziasítás során már így is kellően hatékony kommunikációs stratégiákat fejlesztettek ki, amelyekkel jól elboldogulnak az emberi környezetben”, vélik a magyar etológusok.