Bár már számos faj esetében vizsgálták a mesterséges éjszakai fény (artificial light at night, ALAN) hatását, a cápák valamiért nem tartoztak közéjük – egészen eddig, a Miami Egyetem kutatói ugyanis egy éven keresztül kutatták, hogy a város fényei milyen hatással vannak a part mentén élő dajkacápákra (Ginglymostoma cirratum), illetve a jóval mozgalmasabb életet élő feketevégű cápákra (Carcharhinus limbatus).

A kutatók rájöttek, hogy a nagyobb fényszennyezésnek kitett állatok vérében jóval kevesebb melatonin található, mint azoknak, amelyek sötétebb területeken éltek. Az előzetes feltételezéseknek megfelelően az is igazolódott, hogy a szennyezésnek történő kitettség mértéke faj- és viselkedésfüggő: mivel a dajkacápák a part mentén élnek, és nem nagyon vándorolnak, azok az állatok, amelyek Miami közelében éltek, jóval alacsonyabb értékeket mutattak, mint a távolabbi példányok. A feketevégű cápák esetében már nem figyeltek meg hasonlót, ezek az állatok ugyanis többet vándorolnak, mint a dajkacápák.

Először mérték

A cápamelatonin mindeddig méltatlanul kevéssé kutatott terület volt: ez volt az első eset, hogy egyáltalán megmérték a hormon szintjét ezeknél az állatoknál, ami a további kutatások szempontjából is fontos lehet. Bár a csökkent melatoninszint pontos hatását még kutatják a most vizsgált fajok esetében, de Danielle McDonald, a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány társszerzője szerint valószínű, hogy az alacsony hormonszint a cápáknál is hasonló tünetekkel járhat, mint az embereknél és a szárazföldi állatoknál, vagyis alvás- és anyagcsereproblémákat okozhat.

Ez nemcsak a cápáknak rossz hír: Neil Hammerschlag tengerbiológus, a tanulmány vezető szerzője szerint a csúcsragadozók egészségi állapota az egész tengeri ökoszisztémára kihathat. Hammerschlag szerint a kutatás emellett arra is rávilágított, hogy a fényszennyezés méltatlanul elhanyagolt mesterséges stresszforrásnak számít, amivel jóval többet kellene foglalkozni.