A tudomány közügy, a tudományos intézmények közjószágok, a tudománypolitikát pedig a demokratikus döntéshozatalra, a hosszú távon garantált stabilitásra és a tudományos dolgozók tiszteletére kell alapozni. Egyetlen bővített mondatba sűrítve ezt üzeni az új döntéshozóknak a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSZ) honlapján szerda este megjelent 12 oldalas tézisgyűjtemény.

„Januárban döntöttük el, hogy függetlenül az esetleg bekövetkező kormányváltástól, valamit lépni kell. Az általunk javasolt vázlatos alapelvek kidolgozásába bevont négy szakszervezet és egy sor tudományos társaság részvételével lezajlott márciusi véleményezési folyamat során bővítettük és finomítottuk a végleges szöveget, amelynek célja, hogy iránymutatást adjon a konkrét közpolitikai intézkedésekhez” – mondta a Qubitnek Gerő Márton szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos munkatársa, a TDDSZ elnökségi tagja.

A hét alapelvet kibontó tézisgyűjteményt a TDDSZ mellett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen működő alapszervezetei, illetve a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen működő alapszervezete jegyzi, de a most publikált szöveg tartalmazza azokat az észrevételeket is, amiket a széles körben körbe küldött tervezetre válaszolva más szervezetek tagjai fogalmaztak meg.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egykori kutatóhálózatához tartozó intézmények 800 munkavállalója mellett 200 egyetemi dolgozót is képviselő TDDSZ tézisei Gerő szerint elindíthatják azt a régóta várt párbeszédet, amely konszenzust teremt a politika és a tudomány szereplői között. „Korábban is előfordult, de az elmúlt 15 évben mindig jött egy okos ember, aki csinált valamit, aminek katasztrófa lett a vége” – foglalta össze az akadémiai kutatóhálózat és a felsőoktatás közelmúltját a szociológus.

Alapvetések

A 2019-től bedurvuló kormányzati einstand (egyebek mellett ebben, ebben és ebben, illetve ebben a cikkünkben felvázolt) stációinak ismeretében nem meglepő, de a munkaanyag leszögezi:

„Mára a kormányzat igazi hungarikumként egyszerre szervezte ki kvázi magánintézményekbe a tudományos és felsőoktatási intézmények zömét, és centralizálta a felettük való kontrollt. A felsőoktatás néhány intézménye ugyan még állami egyetemként működik, de lényegi autonómia nélkül, hiszen ezekben az intézményekben a gazdasági döntéseket a miniszter által kinevezett kancellár gyakorolja”.

Ahogy azt is, hogy a felsőoktatási intézmények többségének finanszírozását a leköszönő kormányzat „az állami férőhelyekről szóló ad hoc, átláthatatlan döntéseivel határozta meg”, és ezt az intézmények feletti kontroll gyakorlására használta. A mintegy 6 ezer főt foglalkoztató, permanens átalakulásra kárhoztatott egykori MTA-s intézményrendszer végletesen alulfinanszírozott költségvetésének emelését pedig ahhoz kötötte, hogy „az állami intézmény magánintézménnyé alakuljon át, a négy bölcsészet- és társadalomtudományi kutatóközpont pedig a hálózatból kikerülve az ELTE-hez kerüljön, és a korábbi, alulfinanszírozott helyzetben működjön tovább”.

Gerő szerint az elmúlt évek hektikus és végletesen centralizáló tudománypolitikai lépései alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a szakszervezetek és a kutatói közösségekre épülő hálózatok bevonásával a magyarországi tudományos közösségnek kell megteremtenie saját szervezeti kereteit és belső együttműködési rendszerét.

Tézisről tézisre

A szerdán megjelent anyag hét alapvetése ehhez a közös, Gerő szerint hosszú és fáradtságos munkához kínál elvi sorvezetőt.

Elsőként abban kell megegyezni, hogy az akadémiai szabadság és az autonóm intézmények által „megteremthető” tudomány olyan közjószág, amelynek célja a világ megértése, a természeti és társadalmi összefüggéseivel együtt, az egyének és közösségek javára. A tudomány és az állam kapcsolata pedig csak akkor egészséges, ha az állam a közjavak őrzőjeként – bizonyos preferenciák megszabása mellett – garantálja a tudomány autonómiáját, a tudományos intézmények függetlenségét.

Másodjára azt kell tisztázni, hogy bár az egyes tudományterületek különbözők, de egyformán értékesek, az alkalmazott kutatások pedig még véletlenül sem szoríthatják háttérbe az alapkutatásokat.

Harmadikként nyilvánvalóvá kell tenni azt is, hogy a mindenkori tudománypolitikai stratégia „nem lehet rövid távú politikai vagy gazdasági érdekek eszköze”.

Negyedszerre szükséges azt is kőbe vésni, hogy „a tudomány autonómiájának és teljesítményének egyik legfontosabb feltétele a tudományos és felsőoktatási intézmények stabil, kiszámítható és megfelelő mértékű alapfinanszírozása”.

Amihez a tézisgyűjtemény ötödik pontja hozzáteszi azt is, hogy az elvárt minőségi munkához kiszámítható környezet, méltóságot adó bérek és munkafeltételek szükségesek, mert ezzel teljesíteni lehet a hatodik alapelvet, amely szerint a tudományos dolgozók utánpótlásáról is gondoskodni kell.

Gerő szerint azonban az „Ágazati szintű, valódi érdekegyeztetést!” követelő hetedik alapelv a tézisgyűjtemény legfontosabb üzenete. Mivel jelenleg a tudományról szóló döntések az érintettek megkérdezése nélkül, átláthatatlan módon és egymásnak ellentmondó szempontok szerint születnek. „A magyar tudomány akkor funkcionálhat megfelelően, ha a szférát érintő döntések többszintű, a szférát az egyes munkahelyektől az ágazati szintig átszövő, intézményesített érdekképviseleti rendszerben, egyúttal társadalmi párbeszéd alapján, hangsúlyozottan transzparens folyamatok során születnek. Ennek tükröződnie kell a munkajogi szabályozásban, és reflektálnia kell a tudományos diszciplínák közötti különbségekre is”. A TDDSZ elnökségi tagja úgy véli, hogy az érdekegyeztetési folyamatok kialakítása után a kormányzatnak és a pártoknak olyan új megállapodást kell kötniük a tudomány művelőivel, a kutatói közösségekkel, a tudományos intézményrendszerben dolgozókat képviselő szakszervezetekkel, a tudományos társaságokkal, amelyben a fenti elvek alapján kialakított hosszú távú tudománypolitikai stratégiát fogadnak el.

Akadémiai szándéknyilatkozat

A szakszervezeti tézisgyűjtemény megjelenésével szinkronban a Magyar Tudományos Akadémia szándéknyilatkozatot adott ki az elcsatolt kutatóhálózatáról, miután a HUN-REN-be szervezettek után az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez került négy kutatóközpont vezetője az Akadémia elnökének szóló levelében szintén kinyilvánította, hogy vissza kívánnak térni az Akadémia keretei közé.

A hamarosan leköszönő elnök, Freund Tamás, Kollár László Péter főtitkár és Erdei Anna főtitkárhelyettes aláírásával április 22-én este kiadott közlemény szerint az MTA „nyitott arra, hogy a korábban elcsatolt kutatóhálózatot visszafogadja”. A visszatérés célja „a hazai kutatási ökoszisztéma megerősítése, stabil finanszírozás biztosítása, az intézetek autonómiájának erősítése, a kutatási szabadság védelme”.

A közlemény szerint az MTA vezetése április 16-án megbeszéléseket kezdeményezett a Tisza Párt vezetőivel és szakértőivel, akikkel – a kutatóhálózat képviselőinek bevonásával – a közeli napokban az intézethálózat lehetséges visszatéréséről is egyeztetnének.