Korábban már többször is megírtuk, hogy miféle nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az ökoszisztémák működésében a méhek, a lepkék, a zengőlegyek és más beporzó rovarok. Magyar kutatók korábban már bizonyították, hogy vadvirágos szegélyek telepítésével beporzóbaráttá tehetők még az agrársivatagok is.

Az Ökológiai Kutatóközpont által vezetett, 10 ország 639 mintavételi helyének eredményeit összegző nagyszabású európai kutatás a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken alkalmazott védelmi kezelések hatását vizsgálta. A Conservation Biology folyóiratban megjelent tanulmányban ismertetett vizsgálatok „gyepeket, erdőket, nádasokat és homokbányákat, valamint többféle kezelést fogtak át: többek között a kaszálást, legeltetést, mulcsozást, virágvetést, lékvágást és egyes területek kezelésének felhagyását” – olvasható a Magyar Kutatási Hálózat hétfői sajtóközleményében.

Elsőre meglepő, de a beporzóbarát kezelések hatása a növényzetre, a virágkínálatra és a beporzókra az esetek többségében semleges volt. Az egyes adatsorok eredményeinek 15 százaléka mutatott pozitív, míg 3 százaléka negatív hatást. Az összesített elemzés alapján ugyanakkor valamelyest nőtt a beporzók egyedszáma és fajgazdagsága, különösen a lepkék és a vadméhek esetében.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a természetvédelmi kezelés felesleges lenne. Éppen ellenkezőleg: arra hívja fel a figyelmet, hogy védett területeken különösen fontos a helyi adottságokhoz igazított kezelés.

„Szintézisünk arra mutat rá, hogy a beporzókat segítő kezelések megvalósítása a védett területeken összetettebb feladat, mint a mezőgazdasági vagy városi élőhelyeken. Lehetséges, hogy ezek a területek eleve jobb minőségű élőhelyeket biztosítanak, de az is, hogy az általánosan alkalmazott beporzóbarát beavatkozások itt nem elégségesek” – idézi Süle Gabriellát, a tanulmány első szerzőjét, az Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoportjának tudományos munkatársát a közlemény.

A kutatók szerint a természetvédelmi kezelések tervezésekor nemcsak a virágforrásokra kell figyelni. A jó megoldás az élőhely típusától, a táji környezettől, a korábbi területhasználattól, a helyi ökológiai folyamatoktól és attól is függ, mely beporzócsoportok védelme a cél.

„Az általános mintázatok mögötti részletek meghatározók: a beporzócsoportok, az élőhelyek, a kezelési módok, valamint a térbeli és időbeli különbségek egyaránt befolyásolják a beavatkozások eredményességét. Ezért helyi adottságokra épülő, hosszú távú stratégiákra van szükség, amelyek változatos élőhelyeket tartanak fenn” – idézi a közlemény Szigeti Viktort, a kutatócsoport tudományos munkatársa.

Az Európai Unió természet-helyreállítási rendelete új lehetőséget teremt a beporzók védelmére, de a sikeres megvalósításhoz gondosan kiválasztott célterületek, helyspecifikus beavatkozások és rendszeres monitoring szükséges. A kutatók a nemzeti parkok munkatársai, gazdálkodók, pásztorok és más helyi szereplők bevonását is kulcsfontosságúnak tartják, mert a visszajelzések alapján a kezeléseket folyamatosan hozzá kell igazítani a helyi tapasztalatokhoz.