Minden idők legjobb magyar eredménye született a 18. Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián
Az Indiában megrendezett versenyen a magyar diákok két bronzot, egy ezüstöt és két aranyérmet szereztek.
Az Indiában megrendezett versenyen a magyar diákok két bronzot, egy ezüstöt és két aranyérmet szereztek.
Két évvel ezelőtt a KM3NeT neutrínóteleszkóp egy addig sosem látott energiájú részecskét észlelt. Most egy kutatócsoport azt állítja, hogy ez a rejtélyes sötét anyag nyoma lehet. Mások szerint csak egy furcsán viselkedő neutrínó volt.
A kozmológiai időgépként szolgáló világegyetem-térkép fizikai alapjait és algoritmusait évekig finomították a kutatók, a szimuláció így a hagyományos mellett a sötét anyag több milliárd éves evolúcióját is feltárja.
Amerikai kutatók közel 6 millió galaxis eloszlását térképezték fel 11 milliárd éves távlatban, hogy megnézzék, az általános relativitáselmélet univerzális-e. Úgy tűnik, az.
A Porphyrion az egyik legnagyobb energiájú kozmikus esemény az ősrobbanás óta, ami rávilágít az univerzum kis és nagy struktúrái közötti bensőséges kapcsolatra – mondta a Qubitnek a kutatás vezetője.
A bakonybéli verseny az augusztus 17-én kezdődő Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára való felkészülés jegyében zajlott.
A szimulációt az amerikai űrügynökség két kutatója szuperszámítógéppel rakta össze. Jeremy Schnittman szerint ha választhatunk, inkább egy szupermasszív fekete lyuk faljon föl minket.
A Bogdán Ákos vezette nemzetközi kutatócsoport által felfedezett kozmikus matuzsálem alig 470 millió évvel fiatalabb a ma ismert univerzumnál.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem professzora egyike azoknak a kozmológusoknak, akik csapatmunkában elkészítették a világegyetem eddigi legátfogóbb térképét.
Földi rádióteleszkópokkal találtak rá az új típusú gravitációs hullámokra, amiket a téridő fénysebességgel terjedő zavaraiként is lehet értelmezni. Elkészült galaxisunk első neutrínótérképe is.
Sabine Hossenfelder, Brian Greene, Eric Weinstein és Michael Shermer arra a kérdésre keresik a választ, hogy létrehozható-e egy olyan fizikai elmélet, ami leírja az univerzum alapvető jelenségeit, és ha igen, mi a legjobb út ennek eléréséhez.
Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mi is az a sötét anyag, sőt észlelni sem lehet, de annyit már sikerült kideríteni, hogy mindenhol ott van. Katie Mack elméleti asztrofizikus és Ken Clark részecskefizikus előadásukban megpróbálják közérthetően elmagyarázni, hol tart a nyomozás a sötét anyag ügyében.
Katie Mack asztrofizikus könyvében azt vizsgálja, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz semmi. A válasz persze egyszerű: semmi, de nem mindegy, hogy milyen semmi. Ínyencségek a nagy reccstől a pattogásig azoknak, akik nem elég egy szimpla földi apokalipszis, hanem az egész univerzum pusztulására kíváncsiak.
Évtizedekig nem sikerült megfejteni, hogyan keletkezik egyszerre akár több milliónyi plazmakilövellés a Nap felszíne és forró koronája között. Most egy elfektetett hangszóróval és egy speciális folyadékkal szimulálták a folyamatot magyar kutatók.
A Déli-sarkvidéken az internetelérés máig a korlátozott sávszélességű műholdas átvitelre korlátozódik. Az Új-Zélandtól a McMurdo kutatóállomásig húzódó tenger alatti kábel jelentősen segítené a tudományos kutatásokat és javítaná az életkörülményeket, de fennáll a veszélye, hogy a felszabadult internetezés megzavarja a kutatóállomások közösségi életét.