ebola

Afrikában többször is megmutatták a világnak, hogyan lehet csírájában elfojtani az emberiséget fenyegető járványokat

Afrikában többször is megmutatták a világnak, hogyan lehet csírájában elfojtani az emberiséget fenyegető járványokat

Radó Nóra tudomány 2021. május 26.

Nem az a meglepő, hogy világjárvány lett a SARS-CoV-2-ből, hanem éppen az, hogy az emberiség az utóbbi néhány évtizedben megúszta a hasonló pandémiákat. Dél-Amerikában és Afrikában többször is sikerült bravúros gyorsasággal elejét venni a pusztító járványnak a megfelelő közegészségügyi intézkedésekkel.

Minden, amit tudni akartál a Magyarországra érkezett titokzatos kínai gyógyszerszállítmányról

Minden, amit tudni akartál a Magyarországra érkezett titokzatos kínai gyógyszerszállítmányról

Balázs Zsuzsanna tudomány 2020. április 15.

Magyarország azon kevés országok egyike, amelynek sikerült szereznie a Japánban kifejlesztett, Kínában gyártott influenzagyógyszerből. A favipiravir az Ebola ellen már bizonyított, és most a COVID-19 ellen is hatásosnak vélik. Hatásmechanizmusát és eddigi szereplését Keserű György akadémikus, gyógyszerkutató, a szer hazai bevezetésének egyik kulcsfigurája mutatta be a Qubitnek.

A történelem arra tanít, hogy egy járvány a legjobbat és a legrosszabbat is képes kihozni az emberből

A történelem arra tanít, hogy egy járvány a legjobbat és a legrosszabbat is képes kihozni az emberből

Dippold Ádám tudomány 2020. március 26.

Thuküdidész óta sorra érkeznek a történészek és filozófusok beszámolói a járványokról és azok társadalomformáló szerepéről, az emberiségről alkotott kép pedig ezek alapján nem túl rózsás. Úgy tűnik, hogy baj idején az emberek hajlamosak egymás ellen fordulni, de az is valószínű, hogy ez nem törvényszerű: lehet, hogy a mostani járvány nem csak a legrosszabbat hozza majd ki azokból, akiket érint.

Megtalálták az ebola ellenszerét

Megtalálták az ebola ellenszerét

Qubit.hu tudomány 2019. augusztus 13.

A betegség korai stádiumában több mint 90 százalékos túlélési esélye volt a most bemutatott szerrel kezelt ebolás pácienseknek. Kongóban, ahol nem nagyon bíznak az orvosokban, az elmúlt egy évben 1800-an haltak bele a betegségbe.