A mostani, COVID-19-től sújtott időkben aki csak teheti, otthon marad, dolgozik, olvas, filmet néz, és persze azon tűnődik, hogy mit hoz majd a jövő, ha lecseng a járvány – ezzel pedig így vannak a filozófusok és társadalomtudósok is. Slavoj Žižek szlovén filozófus a kommunizmus újjáéledését várja a járványtól, Yuval Noah Harari izraeli  történész pedig a demokráciát félti attól, ha ebben a feszült helyzetben a társadalmak rossz döntéseket hoznak, és hagyják, hogy a vészhelyzetre hivatkozva a politikusok totalitárius diktatúrákat építenének fel.

A hanyatló Athén

Magában a járványban persze semmi újdonság nincs, akkor sem, ha a SARS-CoV-2 vírussal korábban még nem találkozott az emberiség: Thuküdidész görög történetíró épp azért adott részletes leírást az Athénban tomboló járványról, mert azt remélte, hogy az alapos leírás alapján a jövőben nagyobb sikerrel kezelik majd a hasonló eseteket. Athénban ez mindenesetre nem sikerült: a történetíró beszámolója szerint a Szaharától délre fekvő Aethiopia nevű területről induló járvány rengeteg áldozatot szedett, és mivel senki nem tudta, milyen betegségről van szó, az orvosok is csak vaktában próbálkoztak, Viszont elég sokat találkoztak a betegekkel, így közülük különösen sokan meghaltak. A történészek a mai napig vitatkoznak róla, hogy pontosan milyen kór okozhatta Athén bukását, a lehetséges jelöltek között megtalálható az ebola, a tífusz és a pestis is.

A hanyatló erkölcsök 

Bármi is volt maga a betegség, Thuküdidész beszámol arról is, hogy az emberek hogyan reagáltak a járványra: „már senkit sem tartott vissza az istenektől való félelem, sem az emberi törvény, senki nem hitte, hogy megéri azt a napot, amelyen bűneiért törvény elé állítják, és elnyeri büntetését”. Ez persze jelenthetett bármit az egyszerű részeg tivornyázástól a csoportos nemi erőszakig, mindenesetre nagyon úgy tűnik, hogy az athéniak sem az együttérzésben és egymás megsegítésében találták meg a választ a járvány kihívásaira. 

Ennek meg is lett az eredménye, a történetíró arról számol be, hogy „ahol viszont a félelem miatt óvakodtak mások meglátogatásától, ott magukra hagyatva haltak meg az emberek, és sok házból a lakók teljesen kihaltak, mert nem volt, aki ápolja őket. Akadtak persze olyanok is, akik mások segítségére siettek, Thuküdidész szerint leginkább éppen azok, akik már túlestek a betegségen, ők ugyanis másodjára már nem kapták el a kórt, vagy csak enyhe tüneteket produkáltak – de általánosságban mindenki sutba dobta a törvényeket, és úgy boldogult, ahogy tudott.

A firenzeiek sem voltak különbek

A járvány egy másik híres krónikása, Boccaccio is hasonlóan lesújtó képet fest az emberi természetről járvány idején: ahogy írja, „az egyik polgár irtózattal elkerülte a másikat, és szinte senki nem törődött a szomszédjával, és a rokonok vagy soha, vagy csak nagy ritkán látogatták egymást”, családtagok hagyták magukra egymást, akik pedig magukra maradtak, ápolókat fogadtak, akik viszont loptak. Az erkölcsök is meglazultak: akiknek már úgyis mindegy volt, orgiákat tartottak, ezt a szabadosságot pedig esetleges gyógyulásuk után is megtartották. 

Érdekes, hogy Thuküdidész és Boccaccio is kiemelték, hogy a járvány idején bőven termő holttestekkel is mostohán bántak: az athéniak mások máglyáira csempészték a saját halottaikat, aztán elszeleltek, a firenzeiek pedig pénzért béreltek sírásókat, akik igencsak hasonló gyakorlatot követtek: ahogy találtak egy üres sírt, egyszerűen beleborították a gondjaikra bízott holttestet.

Hitetlenség, erőszak

Frank Snowden, az amerikai Yale Egyetem történésze szerint a pestis amellett, hogy egyaránt támadta a gazdagokat és a szegényeket, illetve életük virágjában lévő embereket vitt el, a nyomában kitörő pánik és morális katasztrófa miatt is veszélyes volt. A professzor az Epidemics and Society című könyvében, amelyben a bubópestistől a SARS-járványig tekinti át a járványok társadalomformáló hatását, azt írja, hogy a pestis kitörését rendszeresen erőszak követte: azok, akik nem a templomban akarták kiengesztelni a haragvó istent, démonokat, varázslókat vagy boszorkányokat gyanítottak az események mögött, ezért gyakoriak voltak a lincselések, boszorkányégetések, illetve a külföldiek vagy zsidók ellen irányuló erőszak. A bűnbakkeresés egyébként is gyakori járványok idején: a mostani COVID-19 járvány megjelenése után például több, kínaiak ellen irányuló xenofób támadásról is érkezett hír, ennek hatására az Egyesült Államokban az ázsiai származású amerikaiak neki is álltak a fegyverkezésnek.

A járvány a társadalom minden szeletét érintette, és hatalmas változásokat hozott: egyre többen tették fel a kérdést, hogy Isten vajon miért büntet mindenkit, az ártatlanokat, a papokat és a gyerekeket is, és egyre többen jutottak arra a következtetésre, hogy azért, mert feltehetőleg nem is létezik. Ezzel is leomlottak azok a gátlások, amelyek a bűn isteni büntetése miatt álltak fenn a tömegekben, és ezért is tombolhatott az erőszak ott, ahol már enélkül is épp elég rossz volt a helyzet. 

Snowden szerint a járvány, ami legalább olyan jelentős társadalmi változásokat okozó tényező, mint a háborúk vagy a gazdasági válságok, az esetek többségében, legalábbis a középkorig gyakran a szenvedők magára hagyásával járt: nemcsak az emberiséget, hanem az emberséget is pusztította. Daniel Defoe ugyanúgy pánikról, embertelenségről és kétségbeesésről számolt be az 1665-ös Londoni pestisben, mint Thükudidész időszámításunk előtt 430-ban. De tényleg természetszerű, hogy vészhelyzet idején az emberről lekopik a civilizációs máz, és sorsára hagy mindenkit, átgázol másokon, és csak a saját hasznát keresi?

Tükör a társadalomnak

Snowden szerint igen is, meg nem is: a járvány tükröt tart a társadalom elé, így azok a válaszok, amelyeket egy pestis, ebola vagy himlőjárványra ad egy közösség, csak a hétköznapi működéséről és értékrendjéről mond el valamit – arról viszont sokat. A járvány rendkívüli, kiszolgáltatott helyzetet jelent, amelyre az athéniak ugyanolyan értetlenül és félelemmel tekintettek, mint a firenzeiek vagy a londoniak. A spanyolnátha kitörése, majd levonulása után még azt is nehéz volt feltárni, hogy pontosan milyen körülmények között halt meg a betegség 27-50 millió áldozata, mert az emberek szégyellték, ahogy viselkedtek járvány idején: ahogy korábban is, itt is családtagok hagyták magukra egymást, gyerekek haltak éhen, idősek haltak meg egyedül. Ha Snowdennek igaza van, a társadalom elé tartott tükör nagyon csúnya képet mutatott 1918-ban.

Kínzó kérdések karantén idején

A mostani, COVID-19-es képet még senki nem látja tisztán, mindenesetre az biztos, hogy egyedülálló esetről van szó ennek a generációnak az életében, a spanyolnátha óta nem élt át a világ hasonlót. Az ebola távol maradt európától, és a MERS-vírusból sem lett világméretű járvány, a SARS-CoV-2 viszont szinte már mindenhol ott van, jó eséllyel az Antarktiszt kivéve. 

A vírus elleni védekezés eljutott odáig, hogy az emberiség harmadát korlátozzák a szabad mozgásban, és mindenkit arra kérnek, hogy ha teheti, maradjon otthon, ezzel is korlátozva a vírus terjedését. Sokaknak ez szobafogságot jelent, másoknak otthonról végzett munkát, az viszont biztos, hogy a világ lelassult egy kicsit. Manuel Berdoy, az Oxfordi Egyetem biológusa szerint a folyamatos változásokhoz, kihívásokhoz hozzá kell szoknia az embernek, de ha valami célt szeretne magának találni, a legjobb, ha az együttérzésre koncentrál, mások szerint az izoláció lehetőséget ad arra, hogy mindenki megpróbálja megtalálni a helyét a világban. Igazi egzisztenciális kihívás, nem véletlen, hogy Camus is épp a pestist választotta témának, milyen meglepő, A pestisben.

Vizsgázik az emberiség

Samuel K. Cohn szerint a történelem sem fest olyan sötét képet, mint ahogy Thuküdidész vagy Boccaccio ábrázolta: igaz, hogy a középkorban a járványokat még tömeggyilkosságokkal is megfejelték, és ez a trend egészen a tizenkilencedik századig kitartott (hol fiatal nőket, hol koldusokat, hol zsidókat állítva a célkeresztbe), azért van még remény. Ahogy már Thuküdidész is írta, az együttérzés nem veszett ki egészen az emberekből, még akkor sem, ha a saját egészségüket sodorták veszélybe ezzel, Cohn szerint pedig a helyzet pedig a tizenkilencedik század óta egyre javul: a vírusok és baktériumok működésének alaposabb megértésével az emberi természet egy szebb oldala is előtérbe került, a pánik és a gyűlölet helyét pedig egyre inkább átvette az együttérzés. 

Ha Snowdennek igaza van, és a járvány valóban tükröt tart a társadalom elé, akkor a világ nagy része most vizsgázik emberségből. Van is mire felkészülni: nem a SARS-CoV-1 az első vírus, ami próbára teszi az embert, de nem is ez az utolsó, az pedig, hogy most hogy sikerül kezelni a helyzetet, meghatározó lehet a jövő szempontjából. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Ez a pofonegyszerű animáció 15 másodpercben elmagyarázza, miért fontos most otthon maradni

Bodnár Zsolt koronavírus 2020. március 24.

Ha nincs kedved hosszú érvelésekbe bonyolódni, vagy csak kell egy kis segítség a szkeptikus ismerősök meggyőzéséhez, ezt a szerény gifet javalljuk terjeszteni.

Erkölcsi dilemmák világjárvány idején: ki kapjon előbb ellátást, Anna vagy Bea?

Kapelner Zsolt tudomány 2020. március 22.

A járvány által felvetett problémák nem tisztán egészségügyi, hanem mélyen filozófiai kérdések is, amelyek megválaszolásához komolyan el kell gondolkodnunk olyan alapvető kérdésekről, mint hogy miben áll az emberi élet értéke, és mit jelent az igazságosság.

OECD: Újabb Marshall-tervre lenne szükség a járvány után a gazdaság visszaállításához

Balázs Zsuzsanna gazdaság 2020. március 23.

A járványba a világ legerősebb gazdaságai is beleroppannak, és hónapokig, évekig nem fognak tudni felállni. Félő, hogy a piacok visszaállítása nem V, hanem inkább U alakú görbét ír majd le. Angel Gurría, az OECD főtitkára szerint az egyetlen kiút a nemzetközi összefogásban és az összehangolt válságkezelésben keresendő.