A hímivarsejtek irányt vesztenek a súlytalanságban
Ausztrál kutatók laboratóriumi körülmények között létrehozott mikrogravitációban emberi spermiumok navigációs képességeit is tesztelték.
Ausztrál kutatók laboratóriumi körülmények között létrehozott mikrogravitációban emberi spermiumok navigációs képességeit is tesztelték.
Japán és amerikai kutatók emberi bőr- és vérsejtekből először őssejteket, majd abból ivarsejteket hoznak létre, ami nemcsak a meddő, hanem az idősebb vagy azonos nemű párokat is segítheti, hogy genetikailag rokon gyerekeik születhessenek.
A forradalmian új módszer sem petesejteket, sem hímivarsejteket nem használ.
Az így született egerek később saját utódokat is tudtak nemzeni. Ha sikerül emberekre átültetni a módszert, az lehetővé tenné a meddőség súlyos formáinak kezelését, valamint hogy azonos nemű pároknak is lehessenek biológiai gyermekei.
Több mint 10 évvel a sikeres egérkísérletek után japán kutatóknak először sikerült más emlősfaj nőstényeit megtermékenyíteni embrionális őssejtek felhasználásával előállított hímivarsejtekkel.
Egy kínai kutatásban 30 ezer férfi adatait vizsgálták, és megállapították, hogy a spermiumok számát ugyan nem érintik, de a mozgékonyságukat csökkentik a levegőt szennyező részecskék.
Korábban is ismert volt, hogy egyes vírusok a hereszövetbe is behatolnak és befolyásolják a spermatermelést. Amerikai kutatók ezt kimutatták az új koronavírusról is, amelynek infekciója ráadásul a pénisz egészséges vérellátását is befolyásolja.
A hormonrendszert összezavaró vegyszerek legsúlyosabb hatása a spermiumszám folyamatos csökkenése, ami miatt 2045-re a legtöbb pár csak orvosi beavatkozással lesz képes gyereket csinálni – írja nemrég megjelent könyvében Shanna Swan, a Mount Sinai reprodukciós epidemiológusa.
Előfordul, hogy az egyik testvér genomjában 10-15 genetikai mutáció található, de a másikéban egy sem. A legújabb eredmények alapján elképzelhető, hogy a mutációk a fejlődés korai szakaszában, egy-két héttel a megtermékenyítés után alakulnak ki.
Egy Földön kívüli spermabank létrehozásának lehetőségét vizsgálták szaporodásbiológusok, és kiderült: semmi szükség férfiakra az űrben.