Elon Musk AI-cége beperelte az Apple-t és az OpenAI-t
Musk már augusztus elején belengette, hogy cége pert indít majd, amiért szerinte az Apple a versenytársak ellenében a ChatGPT-t favorizálja alkalmazásboltjában.
Musk már augusztus elején belengette, hogy cége pert indít majd, amiért szerinte az Apple a versenytársak ellenében a ChatGPT-t favorizálja alkalmazásboltjában.
Több százezer beszélgetés szövege került ki a netre, amelyeket felhasználók folytattak a Grokkal, Elon Musk chatbotjával, és amelyekben extrém tartalom is szerepel.
Az új amerikai AI-stratégia egyik kidolgozója, David Sacks szerint a mostani mesterségesintelligencia-verseny megnyerése fontosabb, mint a hidegháborús űrversenyé, mert ez dönti majd el, hogy kik lesznek a 21. század szuperhatalmai.
„Rettentően sok minden mehet félre, ha nem kezeljük felelősséggel az AI-modelleket” – mondja az AI-biztonság kutatásával foglalkozó Gyevnár Bálint. Elon Musk cége, az xAI a Grok 4-gyel felzárkózott a nagy riválisaihoz, de még mindig túl segítőkész például vegyi vagy biológiai fegyverekre vonatkozó kérdésekben.
Az xAI nevű vállalat 12 tagú kutatócsapatába Christian Szegedy, a Google korábbi matematikusa és AI-kutatója is bekerült.
Egyelőre csak az univerzum megértésére vonatkozó impozáns cél világos a vállalat honlapján közölt információk alapján.
Elon Musk nemrég hozta létre X.AI nevű új cégét, és most a Fox Newson beszélt arról, hogy a politikailag korrekt chatbot helyett igazságkereső AI-ra van szükség. De azért a mesterséges intelligencia szabályozását továbbra is sürgeti.