Ha boldog kutyát akarsz, hagyd szimatolni!

A kedvtelésből, társállatként tartott kutyák akkor érzik jól magukat, ha lehetőségük van olykor a saját orruk után menni, vagyis önállóan dönteni arról, hogy merre szimatoljanak – állítja Charlotte Duranton, a párizsi Ethodog és Alexandra Horowitz, a New York-i Barnard College-hoz tartozó Dog Cognition Lab etológusai. Kutatásukat az alkalmazott viselkedéstudományokra specializálódott Applied Animal Behaviour Science folyóiratban publikálták tavaly év végén. 

A kijelentést a nem munkakutyaként, hanem kedvtelésből tartott fajtatiszta (husky, cocker spániel és ausztrál juhász) kutyákkal és keverékekkel is elvégzett kísérletükre alapozzák a kutatók. Az etológusok abból indultak ki, hogy a profi vadász- vagy keresőkutyákkal ellentétben a sétáikat városi környezetben és pórázvégen abszolváló átlagos társállatok csak elvétve használhatják szaglásukat szabadon. 

A kutya fogságban tartott vadállat?

A kutatók premisszája az volt, hogy etológiai értelemben a hobbikutyák voltaképpen  fogságban élnek, épp úgy, mint az állatkerti vadállatok, amelyek csak szűk tér- és időbeli korlátok között viselkedhetnek természetesen. Az úgynevezett természetes viselkedési komplex ki- és megélésének hiánya depriváltá, depresszióssá teszi az ilyen egyedeket, ami végül tartós egészségkárosodáshoz vezet. 

A kutya (Canis familiaris) ugyan domesztikált fajnak számít, de a táplálékszerző szimatolás, vagyis a szagnyomok utáni szabad cserkelés mindmáig a faj természetes viselkedési komplexének meghatározó része, gyakorlása szó szerint boldoggá és elégedetté, ezáltal kiegyensúlyozottá teszi a szobalakó kutyákat is. 

A kísérletsorozatban két héten keresztül 10-10 egyed viselkedését vizsgálták különféle kognitív tesztekkel, amelyben a kutyatársaság egyik fele naponta egy órát szabadon szimatolgathatott városi és természetes környezetben, míg a kontrollcsoportba osztott társaik egyáltalán nem választhatták meg szabadon, hogy mibe ütik az orrukat. 

Szimatoló goldenretriever-kölyök a szabadbanFotó: Michel Gunther/Biosphoto

Duranton és Horowitz szerint a kutyalélek állapotát felmérő, az úgynevezett megerősítési torzítás (cognitive bias) szintjét vizsgáló viselkedési tesztek azt mutatták, hogy a szaglásukat rendszeresen és önállóan használó kutyák szignifikánsan jobb állapotba kerültek, mint a kontrollcsoport tagjai.

A kutyalélek titkaival az alábbi cikkeinkben foglalkoztunk korábban: