Minden ember kezén megtalálhatók a gorilla- és a csimpánzujjak
„Csábító az az elképzelés, hogy az embereknek a jövőben olyan kezük és agyuk lesz, amelyek még inkább megfelelnek a digitális mindennapoknak. Lehet, hogy megváltozik a hüvelykujjunk, talán megszűnik a kisujjunk, még nagyobb lesz a fejünk, esetleg az érzékeink még inkább a digitális inpulzusok regisztrálására specializálódnak majd?”
– lebegtet meg egyet a lehetséges jövőváltozatokból Åsmund Husabø Eikenes, a Typotex gondozásában magyarul a múlt hónapban megjelent Utazás a kezed körül című tudományos bestsellerében.
A szerző szerint a válasz nem, a hipotézis ugyanis nem felel meg az evolúcióra és a természet sokféleségére vonatkozó alapvető játékszabályoknak. „A biológiai változatosságot át kell tudni vinni a következő generációra, a kiválasztódásnak pedig olyannak kell lennie, hogy csak néhány utód éljen túl.” A mai ember modern, digitálisan alkalmazkodó kezével viszont nem ez a helyzet, „hacsak a génszerkesztés napjainkban zajló forradalma el nem fajul” – írja Eikenes.
Az Oslói Egyetem matematikai és természettudományi karának orvosbiológus oktatója 200 oldalt szentelt a modern ember (Homo sapiens sapiens) mellső végtagjának. A kötet az evolúcióbiológiától a 21. századi kéz- és génsebészeten át a filozófiatörténetig számos tudományág eredményeit ismerteti. A tudományos újságírói kurzusokat is vezető szerző kerüli a szakterminológiát és a lábjegyzeteket, holott a kötetvégi felsorolás szerint képben van a vonatkozó szakirodalomban.
Az illusztrációk, magyarázó ábrák hiánya a könyvben viszont a befogadhatóság ellen dolgozik. Az anatómiai leírások megértését például már egy-egy elnagyoltabb vázlat is megkönnyítené. Recenziónkban megpróbáltuk jogtiszta forrásokból pótolni a hiányt.
A mágikus ötös
Bár a mellső végtagjaikat már a 75 millió évvel ezelőtt élt Velociraptorok felszabadították a helyváltoztató mozgás terhei aló, csakúgy mint a pár millió évvel később megjelent, a T. Rex révén közismert Tyrannosaurusok, a finom manipulációra is alkalmas, kézként használt mancsok már az emlősök evolúciójában fejlődtek ki. A cetek és a fókák uszonyai, a denevérek szárnyai és a emberfélék kezei ugyanarra a közös törzsfejlődési kiindulópontra vezethetők vissza – írja Eikenes.
Még lófélék elülső végtagjának csontjai is felismerhető rokonságban állnak a modern emberi kar szerkezetével.
Eikenes azzal nem mond újat, hogy a mellső végtag az ősi emlősökben vált ötujjassá. Az egymás melletti öt ujjpercekre tagolódó ujjal fémjelzett archetípuson az idők során sokat változtatott az életmód és az evolúció.
A koalafélék ötujjú mellső végtagjuk első, miszerint hüvelykujja mellett a második, az emberkézen mutatónak nevezett ujjukat is szembe tudják fordítani a többivel. Az emlősök némelyikénél az ujjak elcsökevényesedtek és visszafejlődtek: a párosujjú patásoknál csak a harmadik és a negyedik maradt meg, a páratlanujjú patások közül az orrszarvúaknál és a tapíroknál a második (mutató), a harmadik (középső) és a negyedik (gyűrüs) ujj maradt meg, a már említett lóféléknél viszont csak a harmadik lett a kizárólagos. A denevérek ezzel szemben az ujjperceiket hosszabbították meg extrém módon, mivel kezeik bőrvitorlás szárnyakká alakultak.
Gondolkodó kezek és majomujjak
Eikenes szerint az emberré válás fő tényezőiként az agytérfogat növekedésére, a kommunikáció összetettebbé válására és az eszközhasználatra szoktak hivatkozni. Miközben az agyról és a nyelv kialakulásáról, továbbá a különféle eszközökről is mindig szó esik, a kezeket méltánytalanul hanyagolja a szakirodalom. „Talán mert túlságosan is a kezünk ügyébe esik” – tréfálkozik a szerző.
Pedig a norvég orvosbiológus úgy véli, az emberi megismerés a rámutatással kezdődik, és az érintéssel folytatódik. Az emberiség tagjai jó ideje a kezek segítségével rögzített, vagyis írott formában adja-veszi az információkat, de még a szóbeli kommunikációt is a kezekkel végzett gesztikuláció teszi plasztikusabbá és így teljessé.
A kezüket finommotoros készségekre aktívan használó, fán élő emlősök szemei a fejük elülső részén helyezkednek el, nem pedig a két oldalán – írja Eikenes, aki szerint az anatómiai változással megnövekvő agykapacitás egyre nagyobb kontrollt biztosított az ujjak finommotorikája felett. Ez komplexebbé tette a viselkedést, és egyenes utat mutatott az emberszabású majmok megjelenése felé.
A gorilla- és a csimpánzujjak minden egészséges ember kezein megtalálhatók. A másik néggyel szembefordítható, stabil fogást lehetővé tevő hüvelyk a 10 millió évvel ezelőtt külön fejlődési útra tért gorillák evolúciós innovációja, míg a mozgékony, érintéses kommunikációra és kezdetleges eszközhasználatra is alkalmas mutatóujj a csimpánzokkal 5 millió évvel ezelőttig közös ősünk törzsfejlődésének kreálmánya. Az emberré válás rögös útján
a többinél hosszabbra nyúló középső ujj az egyedüli, amit a Homo sapiens fejlesztett ki magának
– minden korábbinál precízebbé és többféleképpen bevethetővé fejlesztve az ősemlőstől örökölt mellső végtagot. Vagyis az egyezményesen obszcén középső ujjas gesztus voltaképp az emberi evolúció egyik diadala.
Merre az arra?
A norvég biológus szerint kezünk természetes evolúciója nagyjából befejeződött, nem valószínű ugyanis, hogy a digitális eszközök használata vagy az űrutazások a korábbiakhoz hasonló tartós szelekciós nyomásnak tennék ki végtagunkat.
Azonban ott van még a cikkünk elején említett, génszerkesztés kínálta mesterséges kézfejlesztés eshetősége. Eikenes szerint az elmúlt évtizedben hónapról hónapra szédületes tempóban fejlődő CRISPR-technológia a nem túl távoli jövőben alkalmas lehet az emberi végtag átalakítására.
Kapcsolódó cikkeink: