Ősi DNS-minták szerint a mai Oroszországból terjedt a pestis Európára

A pestis a 14. században a Fekete-tenger kikötői felől szélsebesen terjedt Európa belseje felé, hogy aztán a kontinens lakosságának csaknem 60 százalékát kiirtsa.

Bár történelmi feljegyzések szerint először 1346-ban bukkant fel a betegség a mai Oroszországban, a Volga alsó szakaszán, a kutatók eddig nem tudták biztosan, hogy egyetlen forrásból származik-e a Yersinia pestis baktérium kifejezetten virulens törzse, amely a járványt okozta, vagy utazók több alkalommal, többféle törzset hoztak be a világ különböző tájairól.

Elektronmikroszkópos felvétel a Yersinia pestisről egy bolhánFotó: Wikimedia Commons

A jénai Max Planck Intézet történészei a közelmúltban Európa-szerte tíz különböző temetkezési helyről (például egy toulouse-i tömegsírból) gyűjtöttek fogmintákat olyan emberektől, akik a 14–17. században éltek. A fogakon az Y. pestis 34 ősi genomját azonosították, majd elemezték. A Nature Communicationsben közölt eredmények alapján a kórokozó Tatárföldről, a Volga-vidékről, egészen pontosan a Volga és a Káma összefolyásánál található Laisevóból származik.

A kutatók ezen a vidéken találtak rá a Y. pestisnek arra a törzsére, amelytől az összes többi vizsgált genom származhatott, örökítőanyaga mindössze egyetlen mutációval különbözött annak a baktériumnak a genomjától, amely ráhozta a Fekete Halált Európára.

Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy a Volga-vidék volt a járvány kiindulópontja; a baktérium valahonnan Nyugat-Ázsiából ered, ahol még nem gyűjtöttek DNS-mintákat a kutatók. Annyi bizonyos, hogy amint a pestis kórokozója eljutott Európába, ugyanaz a törzse irtotta ki a fél népességet Olaszországtól az Egyesült Királyságig.

Ebből fakadtak aztán a Y. pestis további variánsai, amelyek a 14–18. században további halálos járványokat szabadítottak rá a középkori európaiakra. Ez arra utal, hogy az ősi baktérium helyenként fennmaradt a kontinensen, és újabb és újabb variánsok fejlődtek ki belőle.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: