Mi a baj ezekkel a mai fiatalokkal?
„Tiszteletlenek, nem hallgatnak az idősebbekre, büdös nekik a munka!” Mindegy, hogy a klímaváltozástól szorongó mai millenniumi nemzedékről van szó, vagy a háborúzásra és a hagyománykövetésre ráunó hippikről, az idősebb generációk kifogásai a fiatalok ellen nagyjából ugyanarról szólnak. Sőt, már Thomas Barnes, a Szent Margit templom papja is úgy fogalmazott 1624-ben, hogy „a fiatalok sosem voltak még ilyen szemtelenek: az ősit megvetik, a tiszteletre méltót elítélik, az elöljárót nem rettegik”.
A Science Advances magazinban októberben megjelent a témában egy amerikai tanulmány, amely azzal a felvetéssel indít, hogy függetlenül a kortól, amelyben élünk, a mindenkori öregek mindig is lesújtó véleménnyel lesznek a mindenkori fiatalabb generációkról, mert, nos, ők még fiatalok. A tanulmány egyik szerzője, John Protzko, a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) pszichológus kutatója a jelenséget „ezek a mai fiatalok” hatásnak nevezte el, és megpróbált rájönni, mi okozza.
Az emberiség már legalább 2600 éve él az „ezek a mai fiatalok” szemlélettel Protzko szerint, aki csak azért húzta meg a határt 2,6 évezrednél, mert az annál korábbi vaskalapos kijelentések valódisága már bajosan igazolható. Az biztos viszont, hogy akármilyen messzire megyünk vissza a belátható múltba, az idősek fiatalok elleni kifogásai mindig is a tiszteletlenség és a tétlenség köré szerveződtek, valamint azt is több ezer éve róják fel az ifjaknak, hogy nem hallgatnak az idősebbek szavára. Ez a hozzáállás ráadásul nemcsak évezredeken, hanem kultúrákon is átível.
Megvizsgálták a mentális trükköt
Pedig azért az nehezen kijelenthető, hogy a társadalom időszámításunk előtt 600 óta egyfolytában csak hanyatlik. Protzko szerint az idősebbek ítélkező hajlama nem a tényekből, inkább saját hibás emlékeikből fakad. „Van egyfajta pszichológiai vagy mentális trükk, amely minden generációval elhiteti, hogy a követő nemzedékek már objektíve a hanyatlás hírnökei.” És mivel ez a trükk beépül az elme működésébe, minden nemzedék megtapasztalja előbb-utóbb.
A mai telefonnyomkodós és klímaszorongós idők különösen kedveznek a generációs szembenállásnak, ahogy nemrég egy új-zélandi parlamenti jelenet is felhívta rá a figyelmet. A 25 éves, klímaváltozás elleni törvényt sürgető képviselő egy rövid „ok, boomer” beszólással intézte el a beszédébe belekiabáló idősebb képviselőtársát, és az erről beszámoló cikkek kommentjeiben rendre ilyen párbeszédek indultak el:
A jelenség kiterjedtsége ellenére – vagy talán éppen azért – eddig nem sok kutatás foglalkozott az okaival. Protzko és pszichológus kollégája, Jonathan Schooler több tesztcsomagot dolgozott ki az „ezek a mai fiatalok” jelenség vizsgálatához. Először megnézték, hogyan viszonyul a fiatalokhoz való hozzáállás az egyén saját vonásaihoz: ezeket három dimenzióban vizsgálták: tekintélytisztelet, intelligencia és az olvasás élvezete. A felmérés résztvevőitől azt kérdezték, szerintük hogyan teljesítenének ezekben a tényezőkben a mai gyerekek, ha a válaszadók gyerekkori önmagukkal vetik őket össze.
Egyértelműen látszott, hogy minél magasabbra sorolták magukat a résztvevők az egyes szempontoknál, annál hajlamosabbak voltak a fiatalok leértékelésére ugyanabban a tárgykörben – megerősítve ezzel a kutatók „jellemvonás-specifikus” elméletét. Ahogyan Protzko fogalmazott:
„minél tekintélytisztelőbb valaki felnőttként, annál inkább hiszi, hogy a mai gyerekek már nem tisztelik az idősebbeket; minél okosabb az ember, annál biztosabb benne, hogy a mai fiatalok egyre butábbak; az olvasott emberek pedig meg vannak győződve róla, hogy a mai gyerekek nem szeretnek olvasni.”
Az intelligenciával kapcsolatos percepció torzulása különösen figyelemreméltó, mivel az úgynevezett Flynn-effektus miatt objektív bizonyíték is van rá, hogy az intelligenciahányados generációról generációra kimutathatóan nő – „tehát a résztvevők benyomása egyszerűen nem lehet igaz”. De akkor miért sújtja mindig balítélet a követő generációkat? Protzko szerint az idősebbek hibás, elfogult emlékezete a ludas.
Az elfogult, formálható emlékezet
Az ember azt hiszi, hogy emlékei pontosan leképezik a múltat, pedig ez nem így van. Hogy megvilágítsák az emlékezet szerepét a fiatalokkal kapcsolatos attitűdben, a kutatók arról faggatták a résztvevőket, hogy gyerekkorukban mennyire szerettek olvasni, és hogy akkori társaik mennyire leltek örömet a könyvek bújásában. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a válaszadók szerint a mai felnőttek milyenek, és mennyire szeretnek olvasni.
Az eredményekből kiderült, hogy minél olvasottabb valaki, annál inkább azt gondolja, hogy gyerekként is szeretett olvasni, és a társai is így voltak vele. Innen már csak egy lépés, hogy a mai gyerekeket defektesnek lássa a letűnt aranykor tudásszomjas csemetéihez képest. „Lényegében az történik, hogy a saját mostani állapotunkat kiterjesztjük a múltra”, sőt a társakra is – magyarázta Protzko. Azok a válaszok, amelyek szerint a mai felnőttek is annyira imádnak olvasni, mint anno a válaszadó és társai gyerekként, ráadásul arra utalnak, hogy a résztvevők szerint nincs folyamatos generációs hanyatlás, hanem csak és kizárólag a mai gyerekek gyengébbek.
Hogy pontosabban körülírhassák az emlékezet szerepét a hatásban, a kutatók még egy tesztnek alávetették vizsgálati alanyaikat. Felmérték, hogy valójában mennyire olvasottak, de fals visszajelzéseket adtak nekik. Az egyik csoportnak azt mondták, hogy az amerikai népességhez képest a felső 33 százalékba tartoznak, míg egy másik csoportnak azt hazudták, hogy az alsó harmadba. Nemcsak az derült ki, hogy a teszt eredménye befolyásolta a résztvevők önértékelését az olvasottság szempontjából, hanem az is, hogy az így manipulált válaszadók még az emlékeiket is újraértékelték. Ennek megfelelően amikor megint feltették nekik ugyanazokat a kérdéseket, az olvasottsági tesztben „alulteljesítők” már úgy látták, hogy az ő gyerekkorukban mégsem szeretett mindenki annyira olvasni, sőt a mai fiatalok olvasottságára vonatkozó álláspontjuk is enyhült.
Protzko hangsúlyozta, hogy az emlékezetkutatók által prezentizmusnak is nevezett folyamat nem feltétlenül tudatosan játszódik le. Ez az elfogultság olyan mélyen tagolódott be az ember emlékező rendszereibe, hogy nem valószínű, hogy az idősebbek valaha is képesek lesznek nem a hanyatlás nagyköveteit látni a fiatalabbakban.
„Az ember a jelenkori állapotát vetíti ki az emlékeire, ezért tűnik olyan magától értetődőnek a hanyatlás – foglalta össze a kutatás eredményeit Protzko. – Eleve kevés objektív bizonyítékunk van arról, milyenek voltak régen a gyerekek, személyes megközelítésben pedig még kevesebb. Csak az emlékezetünkre támaszkodhatunk, azzal pedig együtt jár az elfogultság.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
