Egy kínai kutatás szerint az A-s vércsoportú embereket jobban veszélyeztetheti a koronavírus
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Azokat az embereket, akik az A-s vércsoportba tartoznak, nagyobb eséllyel fertőzheti meg az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2), míg a 0-s vércsoportúak rezisztensebbek lehetnek vele szemben – derült ki egy kínai tanulmány előzetes eredményeiből. A kutatók összesen több mint 2000 olyan pácienst vizsgáltak és osztályoztak vércsoport szerint, akik Vuhanban vagy Sencsenben fertőződtek és betegedtek meg.
A szerzők szerint ugyanakkor a kutatásnak vannak korlátai, és az eredményeket elsősorban a kormányoknak és az orvosoknak ajánlják abból a megfontolásból, hogy a vércsoportok közti különbségeket is érdemes figyelembe venni a jövőbeni járványügyi intézkedések és kezelési módszerek kialakításánál.
A lakosságnak továbbra is azt ajánlják, hogy vércsoporttól függetlenül továbbra is tartsa be a járványügyi higiénés előírásokat.
„Az A-s vércsoportba tartozó embereknek különösen erős személyes védelemre van szükségük, hogy csökkentsék a megfertőződés esélyét” – írták a Vuhani Egyetem kutatói. A 0-s csoportba tartozók ugyanakkor jelentősen alacsonyabb kockázattal néznek szembe a koronavírus-fertőzés tekintetében.
A koronavírus-fertőzés következtében Vuhanban meghalt személyek közül 206-ot vizsgáltak, közülük 52-en tartoztak a nullás csoportba, míg 85-en (vagyis 61 százalékkal többen) az A-s vércsoportba – ez a megoszlás nemtől és életkortól függetlenül fennállt.
„Nagy segítség lehet az ABO vércsoportrendszer bevezetése a páciensek és az orvosi személyzet vizsgálatánál is a SARS-CoV-2 és más koronavírus-fertőzések kezelése során, hogy hatékonyabb kezelési módokat lehessen kidolgozni, és jobban fel lehessen mérni a kockázatokat” – írták.
Ez azért is érdekes, mert Kínában a lakosság körülbelül 34 százaléka tartozik a 0-s vércsoportba, míg 32 százalék az A-s csoportba, ehhez képest a COVID-19 halálos áldozatai között ez 41-25 arányban az A-sok felé billen. A B-s vércsoportba tartozók ugyanitt 24 százalékban, az AB-sek pedig 9 százalékban voltak jelen.
Bár friss adatokat nehéz találni a vércsoportok magyarországi megoszlásáról, egy 2007-es felmérés alapján a magyarok 42 százaléka az A-s csoportba, míg 32 százaléka a nullások közé tartozik.
A tiencsini kísérleti hematológiai központ egyik kutatója szerint a 2173 főn végzett kutatás kezdetnek nem rossz, de a módszertant ki kell terjeszteni a már több mint 200 ezer fős globális mintára, hogy irányadónak lehessen nevezni a járvány vércsoportok felőli megközelítését.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A Nature arra figyelmezteti a kormányokat, hogy ne titokban hozzák meg a járványügyi döntéseket
A tudományos lap szerint csak a COVID-19-hez kapcsolódó kutatási eredmények nyilvánossá tételével és széleskörű nemzetközi együttműködéssel lehet megfékezni a járványt, és a nagyhatalmaknak is elsődlegesen a WHO-ra kell hallgatniuk, mintsem saját tudományos tanácsadóikra.
A koronavírus hamarabb tönkreteheti a szívet, mint a tüdőt
Ahogy gyűlnek a tapasztalatok az SARS-CoV-2 vírus működési mechanizmusáról, egyre több részlet derül ki arról, miként válik a fertőzés egyes esetekben végzetessé. A legfrissebb eredmények szerint a vírus akár szívinfaktushoz hasonló tüneteket is produkálhat.
Mit tesz a tüdővel a koronavírus?
A halálos kimenetelű fertőzések esetében a folyadékkal teli tüdő nem képes elegendő oxigént felvenni a vérből, így drasztikusan csökken a szervezet oxigénellátása.