Bill Gates: Ez egy világháború, csak most mindannyian egy oldalon állunk

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A Microsoft-birodalom átadása után főként egészségügyi kutatásokat támogató Bill Gates egy 11 oldalas jegyzetben foglalta össze, hogy szerinte milyen intézkedésekkel lehet a leghatásosabban megfékezni a koronavírus-járványt, és milyen hatással lesznek az ezzel járó életmódbeli és gazdasági változások az emberiség jövőjére.

A járvány elleni védekezést a Bill & Melinda Gates Alapítványon keresztül 250 millió dollárral támogató milliárdos a globális léptékű technológiai innovációra koncentrál írásában, de figyelmeztet, hogy nem egy gyors és egyeszerű folyamatnak nézünk elébe. „Ez olyan, mint egy világháború, csak ebben az esetben mindannyian egy oldalon állunk” – írta a blogján is elérhető jegyzetben, hozzátéve, hogy „lehetetlen eltúlozni azt a fájdalmat, amit az emberek most éreznek, és érezni fognak az elkövetkező években.”

Sokan meglepődnek majd

Bár a statisztikákra nézve könnyű azt mondani, hogy a halálozást tekintve ez a járvány meg sem közelíti a történelem korábbi nagy járványait, Gates szerint a világszerte bevezetett távolságtartási és kijárási korlátozások emberek millióinak életét mentették meg, ezért egyáltalán nem nevezhetők eltúlzott intézkedéseknek.

Azokon a helyeken, ahol az intézkedések betartása miatt csökkent a terjedés dinamikája, Gates szerint a következő hónapokban meredeken csökkenni kezd az új fertőzöttek száma is: „Sokan meglepődnek majd azon, hogy sok helyen, ahol áprilisban túlterheltek voltak a kórházak, júliusra rengeteg kórházi ágy szabadul majd fel. Ez összezavarja majd az embereket, pedig egyszerűen a fertőzés exponenciális természetéből fakad.”

Bill GatesFotó: MICHAEL COHEN/AFP

Úgy gondolja, hogy a korlátozások fokozatos feloldása ellenére sokan továbbra is be fogják tartani a most rögzült társadalmi mintákat, hogy elkerüljék a fertőzést, de ahol erre nem figyelnek eléggé, ott a koronavírus újra elszabadul, és ciklikussá válhat a jelenség. Emiatt szerinte az egyetlen megoldás a tesztelés, a kontaktkutatás, a gyógyszer- és vakcinafejlesztés területén történő innováció támogatása – ahogy azt közegészségügyi és járványügyi szakértők is tartják.

Házi teszt és vakcina

Gates szerint a házi koronavírustesztek jelenthetik a legjobb megoldást az új fertőzések elkerülésére, ezért alapítványa is olyan gyorstesztek fejlesztését támogatja, amelyeket otthon bárki elvégezhet (így nincs szükség az egészségügyi ellátórendszer további terhelésére), és egy központi laborban 1-2 nap alatt kielemzik az eredményeket.

Arra is figyelmeztet, hogy a nagyobb vállalatok a munkavállalók megnyugtatására valószínűleg megpróbálnak majd saját laborokat berendezni, ami felnyomhatja a tesztelésre alkalmas PCR-gépek piaci árát, hiszen például egy Amazon jóval többet képes és hajlandó fizetni értük, mint az állami egészségügyi rendszer. Ha pedig az ilyen cégek elkapkodják a tesztfelszereléseket, azt az állami egészségügyre szoruló rétegek, vagyis a társadalom nagyobb része szenvedi meg.

Bár jelenleg több mint száz potenciális gyógymódot tanulmányoznak, Gates szerint a többségük nem lesz életképes. Úgy látja, az ebola ellen kifejlesztett antivirális gyógyszer, a Remdesivir lehet a befutó, de nagy reményeket fűz a COVID-19 betegségből felgyógyult emberektől vett vérplazma és antitestek gyógymódként való alkalmazásához is. Alapítványával még a sokat kritizált hidroxi-klorokin vizsgálatát is támogatja, miközben ő is elismeri, hogy annak hatása a legjobb esetben is csak mérsékelt tud lenni.

Egy univerzális csodagyógyszer megalkotásában azonban nem hisz, ezért az egyetlen hosszú távú megoldásnak egy hatásos vakcina fejlesztését tartja. Ez azonban még a különleges helyzetben felgyorsított kutatási környezetben is legalább kilenc hónapot vesz igénybe, de akár két évig is húzódhat, amire rájön még az engedélyezési procedúra és a tömeggyártás által igényelt idő, és csak ezek után juthat hozzá mindenki a – vakcina típusától függően fejenkénti 1 vagy 2 dózis – védőoltáshoz.

Az iskolákat nyissák ki, a stadionokat még ne

Mivel a következő két hónapban egyre több ország lép a járvány második fázisába, Gates szerint egy félnormális világra kell számítani. „Az emberek kijárhatnak, de nem túl gyakran, és nem alkothatnak tömegeket. Gondoljunk olyan éttermekre, ahol asztalonként egy ember ülhet, vagy repülőgépekre, ahol minden középső ülés üres. Az iskolák újranyithatnak, de egy 70 ezres stadiont nem lehet megtölteni. Az emberek valamennyit dolgoznak és költenek, de közel sem annyit, mint a járvány előtt. Röviden: az élet abnormális, de nem annyira, mint az első fázisban.”

Melinda és Bill GatesFotó: GETTY IMAGES/AFP

A kínai Microsoft példájával élve szemlélteti, hogy a teljes munkahelybezárások után hogyan néz ki ez az átmeneti időszak: a körülbelül 6200 főt alkalmazó munkahelyen a dolgozók fele visszatér a távolságtartásra berendezett irodába, míg a többiek távmunkában folytatják, és azokat is otthon maradásra buzdítanak, akik tüneteket éreznek magukon. Az arcvédő maszk használata kötelező, a cég biztosítja a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, és gyakrabban takarítják az irodákat.

Gates szerint a képlet sosem lesz olyan egyszerű, hogy X dolgot szabad csinálni, Y-t viszont nem, így inkább azt az alapelvet kell követni, hogy „a gazdaság és az emberi jólét tekintetében hasznos, de alacsony fertőzésveszéllyel járó tevékenységeket engedjük.” Míg az iskolák újranyitása prioritást kell, hogy élvezzen, nagy sport- és szórakoztató rendezvényeket valószínűleg még sokáig nem tarthatnak meg, mivel „az élő közönség gazdasági előnyei nem érnek fel a fertőzés terjesztésének kockázatával.” Emellett sok tevékenység szürke zónába esik, így a templomi istentiszteletek vagy egy néhány tucatnyi nézőt vonzó iskolai focimeccs megtartásának kockázatai is kérdésesek.

A milliárdos szerint ez a járvány olyan generációs élmény lesz, mint a korábbiaknak a világháborúk:

„Melinda és én abban a tudatban nőttünk fel, hogy szüleink generációjának a második világháború volt a meghatározó élménye. Ehhez hasonlóan a COVID–19-világjárvány, az első modern világjárvány határozza majd meg ezt a kort. Aki átélte, sosem fogja elfelejteni.”

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: