Akár 1,4 millióval többen is meghalhatnak tbc-ben, mert a koronavírus-járvány miatt nem észlelik a betegséget

2020.05.06. · tudomány

Az ENSZ tuberkulózis (tbc) elleni küzdelmet folytató szervezete, a Stop TB Partnership jelentést készített a koronavírus-világjárvány várható hatásairól, amelyben megállapította, hogy a 2020 és 2025 közötti időszakban globálisan 6,3 millióval többen fertőződhetnek meg a tbc-t okozó baktériummal, és 1,4 millióval többen halhatnak meg a betegségben a járványügyi lezárások miatt. A szervezet vezetője szerint ez 5-8 évvel veti vissza az emberiség harcát a tuberkulózis ellen.

A jelentésben szereplő adatokat egy három hónapig tartó kijárási korlátozásra és egy tíz hónapos visszailleszkedési periódusra vetítve számították, és a londoni Imperial College, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem, valamint az Avenir Health kutatócég segítségével állították össze. Egy másik, két-két hónapos időszakokkal számoló modell szerint is legalább 1,8 millió plusz betegre és 342 ezer többlethalálozásra kell számítani a tesztelés, diagnosztika és kezelés hozzáférhetőségének csökkenése miatt

„Elkeserítő, hogy a 2013-as statisztikákhoz tértünk vissza, és ennyi ember hal meg. Felháborító, hogy amint kikerült a kezünkből az irányítás, megfeledkezünk a létező programokról, és ennyi veszteséget szenvedünk, elsősorban emberéleteket tekintve” – mondta Lucica Ditiu, a szervezet ügyvezető igazgatója.

2019 októberében egy indiai tüdőkonferencián kutatók azt állították, hogy közel járnak a sikeres tbc-vakcina fejlesztéséhez
photo_camera 2019 októberében egy indiai tüdőkonferencián kutatók azt állították, hogy közel járnak a sikeres tbc-vakcina fejlesztéséhez Fotó: NOAH SEELAM/AFP

Az évente 1,5 millió halálos áldozattal járó tuberkulózis a leghalálosabb fertőző betegség, amelyre jelenleg egyetlen, gyerekeknek beadható védőoltás létezik – bár épp tavaly októberben szóltak arról a hírek, hogy közel járnak a felnőttvakcina fejlesztéséhez. Többek között a Stop TB Partnership munkájának, a szűrések és kezelések kiterjesztésének is köszönhető, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a tbc-s betegek és áldozatok száma.

Ditiu szerint a tbc-szakértői közösség megdöbbenten figyeli, ahogy a koronavírus leigázza a teljes egészségügyi kutatási szektort. „A tbc több ezer éve velünk van, száz éve lett egy védőoltásunk, és van két-három potenciális vakcina fejlesztés alatt. Körülbelül félmilliárd embert kellene beoltanunk 2027-ig, tehát hitetlenkedve nézzük, hogy egy 120 napos betegségre már 100 különböző vakcinát fejlesztenek. Azt hiszem, ez a világ tényleg el van baszva, már bocsánat” – mondta a szervezet vezetője a Guardiannek.

A jelentés szerint a tbc által leginkább sújtott 20 országban idén márciusban 70-80 százalékkal csökkent a bejelentett tbc-s esetek száma, ami valószínűleg nem arányos a betegek számának csökkenésével, hanem egyszerűen nem jutnak el a diagnózisig. „Ez azt jelenti, hogy jelentős számú tbc-s beteg van, aki nem tud a betegségéről, ezért nem is kezelik, így nyugodtan terjesztheti tovább a fertőzést” – mondta Ditiu a Telegraphnek.

Az ENSZ tagállamai 2015-ben kötelezték el magukat amellett, hogy 2030-ig véget vetnek a tbc-járványoknak, 2018-ban pedig megállapodtak az ügy felgyorsításán, többek között azzal, hogy 2022-ig megduplázzák a terület pénzügyi támogatását.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás