Nem jött össze Sztálin majomember-hadserege, pedig egy őrült orosz tudós mindent megtett érte

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A két vagy több faj genetikai állományából felépített keverékek, a kimérák vagy hibridek létrehozása ma már egyre inkább etikai, mintsem technológiai kérdés. Az ember-állat kimérákat nem feltétlenül úgy kell elképzelni, mint a kentaurhoz hasonló mitikus lényeket, vagy mint Jeff Goldblumot A légyben – leginkább állatokban növesztett emberi szervek jelentik az ilyesfajta keresztezést, amely a szervátültetések révén akár emberi életeket is menthet.

Persze ahogy egyre elérhetőbbé válnak a génszerkesztési módszerek, úgy lazulnak az erkölcsi aggályok is. Az elmúlt években sikerrel kevertek emberi sejteket birka- és sertésembrióval is, de azokat hiába ültették vissza az anyaállatokba, etikai okokból nem hagyták megszületni a hibrideket – négy héten belül megsemmisítették az életképesnek tűnő embriókat.

Mivel az ember és legközelebbi rokona, a csimpánz genetikai állománya 99 százalékban megegyezik, észszerűnek tűnik majmokban emberi szervet növeszteni, ám ezt több nyugati ország, például az Egyesült Államok jogszabályban tiltja. A kiméragyártásban vezető kaliforniai Salk Intézet kutatói ezért a szabadosabb Kína felé fordultak, ahol tavaly elkezdhették a majom-ember keverékekkel való kísérletezést. Ezzel egy nagyjából százéves hagyományt élesztettek fel.

Ilja Ivanovics Ivanov, a kimérakirály

Ahogy a 20. század legelején lehetővé vált a fajok közötti szervátültetés, vagyis a xenotranszplantáció, megjelentek az első tudósok, akik azt egy olyan folyamat első lépésének tartották, amelynek legvégén új, hibrid fajokat lehet majd mesterségesen létrehozni. Az evolúcióelmélet bizonyítására törekvő kísérletek javát a párizsi Pasteur Intézet finanszírozta, de több sarlatán meghiúsult terve után egy igazi sztárbiológus feltűnésére vártak, hogy elkezdhessék a hibridek kutatását.

Amikor 1910-ben a grazi Nemzetközi Zoológiai Konferencián bemutatta elméletét az ember és a majom keresztezéséről, Ilja Ivanovics Ivanov már nagy szakmai népszerűségre tett szert a mesterséges megtermékenyítés területén: a világ minden tájáról jártak hozzá lótenyésztők, mert újszerű módszerével a természetes 20–30 helyett akár 500 kancát is meg tudott termékenyíteni egyetlen csődör örökítőanyagával. Ivanov szinte egy személyben oldotta meg az orosz lóhiányt, de nem érte be ennyivel, és elkezdett olyan keverékek létrehozásán gondolkodni, amelyek jobban bírják a kemény fagyokat, vagy éppen kevésbé fogékonyak a különböző betegségekre – a ló és a zebra vagy az egér és a patkány keresztezése mellett állítólag egy jak-bölény-őstulok kimérát is létrehozott.

Az egyik a kevés fennmaradt fotó közül Ilja Ivanovics IvanovrólForrás: Wikimedia Commons

Az emberekkel való játszadozást viszont nem vette be a szakmai közönség gyomra, így az 1910-es nagy bejelentést követő években titokban kellett kutatásokat végeznie, mialatt szaporodásbiológiai és állatorvos-tudományi munkáiból tartotta el magát. A bolsevik hatalomátvétel után Ivanov úgy érezte, az új vezetés vallásellenessége kiváló lehetőséget nyújthat arra, hogy újra megpróbálkozzon az ember-majom hibrid elméletének bizonyításával, ezért állami támogatásért pályázott. Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij népbiztoshoz írt levelében hangsúlyozta: a kísérleteket mindenképpen Afrikában lenne érdemes lefolytatni, mert „a négerek állnak legközelebb a csimpánzokhoz.”

A projektet éveken át tartó vita övezte: az orosz tudóstársadalom ellenezte az ilyen mértékű beavatkozást a természetbe, míg a futurista lázban égő politikusokat izgatta a majomemberek létrehozásának lehetősége. Nyikolaj Gorbunov, Lenin egyik legközelebbi barátja és tanácsadója unszolására a Szovjet Tudományos Akadémia (többek között Ivan Petrovics Pavlov beleegyezésével) 1925 szeptemberében tízezer dollár értékű támogatást nyújtott Ivanovnak, hogy expedíciót indítson Afrikába, és elvégezze a kísérletet.

Az afrikai nők valamiért nem akarták a majomspermát

Ivanov fiával együtt az akkori Francia Guinea fővárosába, Conakryba hajózott, ahol a Pasteur Intézet kihelyezett laboratóriumában dolgozhatott. Amikor azonban odaértek, egyből szembesültek az intézmény nehéz helyzetével: a „kutatóintézet” személyzete mindössze két állatorvosból állt, ráadásul közölték velük, hogy a majmok befogása közel sem olyan egyszerű, mint amire számítottak – fogságban még az élőhelyükön sem valami jók az emberszabású majmok túlélési esélyei, pláne, ha Európába szállítják őket. Így két út állt a kutatók előtt: vagy a piacról szerzik be a kísérleti állatokat, amire már nem nagyon futotta volna a büdzséből, vagy a feltérképezetlen esőerdők mélyére merészkedve próbálnak alanyokat találni, ahol a maláriával és az ismeretlen vadvilággal kell szembenézniük.

A helyiek már egyébként is ellenségesek voltak a párizsi intézet afrikai tevékenységével szemben, és különböző hiedelmek miatt nem is nézték jó szemmel az emberszabású majmokkal való kísérletezést: úgy tartották, hogy a majmok előszeretettel erőszakolják meg a helybéli nőket, akiket azonnal száműztek a közösségeikből, ha ilyen gyanú merült fel náluk. Ivanovot ez nemhogy elijesztette volna, de még meg is erősítette abban a hitében, hogy az emberek és a majmok keresztezése lehetséges, hiszen az állatok természetes módon is próbálnak közösülni az emberekkel.

A francia guineai Pasteur IntézetFotó: Pasteur Intézet

Jól mutatja a század elején uralkodó gyarmatosítói szemléletet, hogy Ivanov tervei szerint egyszerűen lefizette volna a helyi nőket, hogy majomspermát ültessen beléjük, de azzal nem számolt, hogy a kiközösítés veszélye miatt nem tolonganak az önkéntesek. Közben az ország hegyvidékein igyekezett megfelelő majmokat találni a kísérlethez, és hamarosan 13 csimpánzzal tért vissza az intézetbe. Ekkorra egyértelművé vált, hogy a helyi nőket nem fogja tudni rávenni a kísérletre, ezért megfordította az eredeti terveit, így már férfi alanyokat keresett, akik spermáját nőstény csimpánzokba ültetheti. Tudta, hogy az előzetes hírverés miatt csak titokban tudja elvégezni a kísérletet, ezért a névtelen spermaminták begyűjtése után (amelyekről csak annyit jegyzett fel, hogy nem az övé, és nem is a fiáé) elvonult a csimpánzokkal a laborba, elvégezte a beültetést, de a Babette, Syvette és Csornaja (Fekete) névre hallgató csimpánzok egy hónap után sem mutattak terhességre utaló jeleket.

Végső elkeseredettségében még egyet csavart a történeten, és visszatért eredeti tervéhez: ezúttal úgy kívánta mesterségesen megtermékenyíteni a helyi nőket, hogy nem avatja be őket a kísérlet részleteibe, és orvosi rutinvizsgálatnak álcázza a folyamatot. Ez már a helyi francia kormányzón, Paul Poiret-n sem ment át, amit Ivanov a „burzsoá előítéleteknek” tudott be. Moszkvának küldött levelében hiába érvelt továbbra is azzal, hogy az emberek megtermékenyítése olcsóbb és hatékonyabb módszer lenne, a szovjetek is ellenezték a helyiek átverését – még ha valószínűleg csak azért is, mert Ivanov a hat hónaposra duzzadt afrikai útja során bőven elverte a kísérletre szánt pénzt.

Az ateisták ünnepelték, a Ku-Klux-Klan keresztbe tett neki

A Szovjetunióba való visszatérése után Ivanov azzal szembesült, hogy kísérleteinek híre a világ számos szegletébe eljutott, és 1926-ra az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is heves tiltakozás övezte őket. Amerikában épp ekkoriban folyt nagy társadalmi vita arról, hogy szabad-e az iskolákban az evolúcióelméletet tanítani, és ezt értelemszerűen leginkább a vallási felekezetek és a hívő közösségek utasították el.

1926. június 17-én a New York Timesban jelent meg egy cikk, amelyben Charles Smith, az Amerikai Szövetség az Ateizmus Előmozdításáért nevű szervezet elnöke is megszólalt – az Ivanov törekvéseit támogató Smith szerint a kísérletek finanszírozásába az amerikai tudománykedvelőknek is be kell szállniuk, mert a tízezer dolláros szovjet támogatás tízszeresére lesz szükség. Végül a szovjet kormány is megemelte a támogatás összegét, így Ivanov húsz csimpánzzal indulhatott vissza újabb francia-guineai útjáról, igaz, közülük csak négy élte túl az utazást. Kezdődhetett hát az önkéntesek keresése, és csodák csodájára egy „G” fedőnevű leningrádi nő a következő levéllel fordult Ivanovhoz:

„Kedves professzor úr. Magánéletem romokban hever, nem látom értelmét a létezésemnek, de amikor arra gondolok, hogy szolgálatot tehetek a tudománynak, bátran fordulok önhöz. Könyörgök magának, ne utasítson vissza!”

Meglepetésre Ivanovnak ezután már a majmok jelentették a nagyobb problémát, az önkéntes jelentkezésének idején már csak egyetlen egy, a Tarzan nevű orangután maradt közülük életben. Ivanov még egy kubai örökösnőt, az amatőr majomgyűjtő és -tenyésztő Rosalía Abreut is megkereste, hogy fel tudna-e ajánlani pár csimpánzt a tudomány javára, de őt végül a Ku-Klux-Klan beszélte le a kísérletben való együttműködésről, miután megtudták, hogy a tudós jó kapcsolatot ápol az amerikai ateista szervezettel.

„Egy kubai hölgy halála után több milliós örökséget hagyott majmaira” – a teljes cikk a forrásra kattintva olvashatóForrás: Latin American Studies

Így kénytelen volt hazai kapcsolatain keresztül új egyedeket beszerezni, de mire azok 1930-ban megérkeztek volna a Szovjetunióba, Ivanovot utolérte a kormány tisztogatása, és több tudóstársával együtt letartóztatták arra hivatkozva, hogy a nemzetközi burzsoáziát szolgálták ki. Az ekkor már 60 éves Ivanovot a kazah Almatiba száműzték, ahol két év múlva sztrókot kapott, és meghalt.

A Vörös Hadseregnek és az ötéves tervnek is jót tettek volna a szívós majomemberek

Ivanov kutatásait számos legenda övezi, hiszen valóban kérdéses, miért támogatta éveken át hatalmas összegekkel a tudományos körökben előre kárhoztatottnak ítélt projektet a nem túl fényes gazdasági helyzetben lévő fiatal Szovjetunió. A teóriák közül egyértelműen az szólt a legnagyobbat, amikor 2005-ben az kezdett terjedi a sajtóban, hogy kiszivárgott titkos dokumentumok szerint személyesen Sztálin rendelte meg a tudóstól a majom-ember hibrideket, hogy egy erős, de feláldozható szuperhadsereget hozzon létre belőlük.

A skót nemzeti lapban, a Scotsmanben megjelent, orosz újságokra hivatkozó írás szerint a Politbüro az 1922-ig tartó oroszországi polgárháborúban megfogyatkozott Vörös Hadsereg újjáépítésének céljából támogatta Ivanov kísérleteit, hogy „élő háborús gépezetet” faragjon a majomemberekből, ráadásul az iparosodás felgyorsítását célzó első ötéves tervbe is jól illettek volna a nagy munkabírású lények. Sztálin állítólag azt mondta Ivanovnak, hogy „egy új, legyőzhetetlen emberi lényt akarok látni, ami nem érez fájdalmat, jó az ellenálló képessége, és nem érdekli a kapott étel minősége.”

Ez az ötlet azonban még elméleti szinten is meredek. „Az oroszok azt feltételezték, hogy ha sikerül keresztezni a két fajt, akkor azoknak a legjobb tulajdonságait örökítik tovább. Háborús helyzetben ez azt jelentené, hogy meglenne benne az ember intelligenciája és kreativitása, valamint a csimpánz ereje és szívóssága. Hogy miért gondolták, hogy a két faj legjobb, és nem a legrosszabb tulajdonságai maradnak meg, az rejtély” – mondta James Ottaviani tudománytörténész a Dark Matters dokumentumfilm-sorozat a kísérletről szóló részében.

Grafika: Tóth Róbert Jónás / qubit.hu

Ivanov törekvéseinek kétségkívül jót tett a bolsevik hatalomátvétel, hiszen a kimondottan vallásellenes lenini propagandát szépen alátámasztotta volna egy kísérlet, amely ilyen módon varázstalanítja az embert mint kiválasztott, különleges, teremtett fajt. A tudós azonban egy másik korabeli kísérletsorozatnak is köszönheti a belé vetett bizalmat, egy francia kutató ugyanis azt állította, hogy fiatalabbá tudja varázsolni az embereket azzal, hogy majomhormonokkal látja el őket.

Fiatalító műtét csimpánzhere-átültetéssel

Az Oroszországból a 19. század végén Franciaországba emigrált sebész, Serge Voronoff (eredeti nevén Szergej Abramovics Voronov) 14 évet töltött Egyiptomban a kasztrált eunuchok kutatásával, majd miután visszatért Európába, kidolgozta azt a radikálisnak számító elméletét, hogy a hormonok aktivitásának nagy szerepe van az öregedésben. Ő volt az első, aki majomszervet ültetett emberbe: 1913-ban egy 13 éves fiú kapta meg egy csimpánz pajzsmirigyét. Később a hereátültetéssel kezdett kísérletezni: fiatal állatok heréit ültette át idősebb egyedekbe, és több mint 500 bikán, kecskén és juhon elvégzett műtét után arra jutott, hogy itt az idő embereken is tesztelni az elméletet.

Miután 1920-ban először sikerült majomherét ültetnie emberbe, Voronoff elnevezte a kezelést fiatalító terápiának, és a világelit egyből ugrott a jelszóra: a beavatkozásra jelentkező gazdagok olyan túljelentkezést generáltak, hogy a sebésznek csimpánztenyészetet kellett nyitnia Olaszországban, hogy folyamatos legyen a hereellátás. Néhány évvel később rájött, hogy könnyen megduplázhatja kuncsaftjainak körét, így már petefészkek átültetését is vállalta – erről a terápiáról azt híresztelte, hogy késleltethetővé teszi a menopauzát. 1925-ben írt, „Fiatalítás átültetés útján” című könyvében úgy összegezte a szenzációs beavatkozást, hogy az javítja a nemi vágyat, az emlékezőképességet, az állóképességet, a szemizmokat, és még a skizofrénia hatásait is csökkenti.

Serge Voronoff fiatalító műtétjének illusztrációja a Le Petit Journal címlapjánFotó: leemage via AFP

Ebben az időszakban találkozott Ivanovval, aki épp Párizsban járt, hogy engedélyt szerezzen a Pasteur Intézet afrikai laborjainak használatához. A két kutató egy Nora nevű nősténymajmot látott el emberi petefészekkel, és emberi spermával próbálta mesterségesen megtermékenyíteni. Bár eleinte azt jelentették, hogy a terhesség gond nélkül halad, a kísérlet végül elbukott.

Amikor a harmincas években a tudományos közösség egyre jobban kezdte megérteni a tesztoszteron és a hormonok működését, és azok hatását az öregedésre, Voronoff korábban ünnepelt kísérletei hirtelen nevetség tárgyává váltak, és a sebészt középkori varázslókhoz kezdték hasonlítani. Voronoff 1951-ben úgy halt meg, hogy teljes munkásságát lenézték, és egészen az 1990-es évekig kellett várni, hogy a kutatók elismerjék, bizonyos esetekben valóban hasznosak voltak az átültetései, még ha nem is olyan meseszerűen, ahogy azt a különc sebész gondolta.

Az Ivanov által alapított, emberszabásúakat kutató intézet a tudós halála után gyógyszerfejlesztéssel kezdett foglalkozni, többek között a tetanusz és a diftéria gyógyítására. Az intézetben az 1960-as években már több ezer majommal kísérleteztek, és a Szputnyik program csimpánzai is innen kerültek ki. Ivanovot 1959-ben, 27 évvel halála után felmentették minden vád alól, és elismerték a lótenyésztésben elért áttörésért és a mesterséges megtermékenyítés területén folytatott világraszóló kutatásaiért. Az ember-majom hibridek ügyét azonban szépen a szőnyeg alá söpörték.

A cikk elsődleges forrása a Dark Histories podcast 2020. március 8-i, Chimeras: Ilya Ivanov & The Humanzee című epizódja, valamint az abban említett tanulmányok, cikkek.

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző öt újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: