Szeptember 15-én eldőlt az internet semlegességéről szóló magyar ügy az Európai Unió Bírósága előtt. A tét nagy volt: ha a bíróság megállapítja, hogy a Telenor által kitalált díjcsomagok sértik a nyílt internet-hozzáférésről szóló rendeletet, akkor az ilyen jellegű nullás díjcsomagoknak befellegzett az Európai Unióban. Ez megtörtént, azaz a bíróság kimondta, hogy ellentétes az uniós joggal, ha egy szolgáltató a díjszabás megállapításakor bizonyos alkalmazásokat kedvezményben részesít, másokat viszont blokkol vagy lassít. De miért született a döntés, és mit jelent a jövőre nézve?

A netsemlegesség

Az internet semlegességének témája Tim Wu 2003-as cikkével jelent meg a tudományos és technológiai diskurzusban. A kérdés az, hogy a szolgáltatók beleszólhatnak-e abba, milyen internetes tartalom érhető el a felhasználók számára, illetve melyik töltődik be nagyobb vagy kisebb sebességgel. Semlegesen szolgáltassák-e az internetet az ezzel foglalkozó vállalatok, vagy kivételt tehetnek bizonyos netes tartalmakkal és szolgáltatásokkal?

Akik szabad piaci alapon érvelnek, azt mondják, hogy az internetet nem szükséges, sőt nem szabad szabályozni, mert az internetszolgáltatók és a kábeleket birtokló cégek, jellemzően telefontársaságok maguk alakítják ki a szabályozást úgy, hogy minél nagyobb profitra tehessenek szert. Ez és az ezzel járó hatékonyság teszi majd lehetővé, hogy a hálózat minél gyorsabban fejlődhessen. Hiszen bármely iparág csak akkor képes fejlődni, ha esélye van jelentős hasznot szerezni – így finanszírozhatók a jobb minőségű, sűrűbben lefektetett kábelek és az egyéb, kétségtelenül komoly beruházást igénylő berendezések, a humánerőforrás-fejlesztések és az innováció. Ebből következően nem baj, ha egy hálózati szolgáltató úgy alakítja ki árait és szolgáltatási csomagját, hogy abban bizonyos tartalmak gyorsabban vagy olcsóbban elérhetők, hiszen az ilyen tartalmakat biztosító tartalomszolgáltatóktól a hálózatot üzemeltetőhöz áramló tőke segíteni fogja a hálózat fejlődését.

A másik oldalon az az érvelés áll, hogy a szabályozatlanság csak a nagy tartalomszolgáltatóknak kedvez, mivel csak ők tudnak egyezségeket kötni a szolgáltatókkal. Ennek következtében valóban nő a profit, de nem lehet biztosítani azt a típusú esélyegyenlőséget, amelyet az internet kezdetekor megálmodtunk. Ha a nagyobb tartalomszolgáltatók megállapodnak a kábel- és internetszolgáltatókkal abban, hogy egyes tartalmaik gyorsabban jussanak el (értsd: gyorsabban töltődjenek be) a felhasználók eszközeire, akkor a kisebbek kiszorulnak az elméletileg mindenki tudására építő és épülő internetről. Emiatt pedig szükség van a hálózat semlegességét garantáló állami szabályozásra.

A szabályozó szervek először az Egyesült Államokban döntöttek úgy, hogy garantálják a hálózat semlegességét – bár ott a közelmúltban épp visszalépések történnek ezen a területen –, az Európai Unió és más országok továbbra is kiállnak amellett, hogy csak a netsemlegesség kikényszerítésével garantálható az internet szabadsága.

A nullás díjcsomagok

Többféle nullás díjcsomag létezik, és ezek között van olyan is, amiben bizonyos oldalak minden rejtett költség nélkül, ingyenesen elérhetők. Jelentős nemzetközi érdeklődést keltett például, amikor 2015-ben a Facebook olyan alkalmazást tett elérhetővé egy indiai székhelyű internetszolgáltatóval együttműködve, amely lehetővé tette harmincnyolc weboldal és a Microsoft Bing teljesen ingyenes elérését.

Ennél eggyel elterjedtebb forma, amikor a szolgáltató az egy hónapra kifizetett adatkeret kimerítése után már csak bizonyos oldalakat tesz elérhetővé, ám azokat ingyenesen. Találunk olyan megoldást is, amikor a szolgáltató a havi keret elfogyasztása után minden tartalmat lelassít, kivéve a nullás díjcsomagban szereplő tartalmakat – ebbe tartoztak a Telenor díjcsomagjai is.

A 2016-ban hirdetett MyChat csomag lehetővé tette az előfizetők számára, hogy 1 gigabyte-nyi adatmennyiséget vásároljanak, és azt szabadon felhasznássák. A Facebook, a Facebook Messenger, az Instagram, a Twitter, a Viber és a WhatsApp alkalmazásokhoz és szolgáltatásokhoz azonban a felhasználók szabadon hozzáfértek, anélkül, hogy ezek használata az említett adatkeretbe beszámított volna. Az 1 GB-os keret kimerülése után ezek az alkalmazások és szolgáltatások továbbra is ugyanúgy elérhetők voltak, mint korábban, ám minden más tartalom betöltése lelassult.

A MyMusic nevű csomag három különböző, a MyMusic Start, a MyMusic Nonstop, illetve a MyMusic Deezer elnevezésű tarifacsomagból állt. Ezek ugyanazon logika szerint működtek, mint a MyChat, csak az online zenehallgatást könnyítették meg azzal, hogy többek között négy zenei alkalmazást, az Apple Musicot, a Deezert, a Spotify‑t és a Tidalt, valamint hat rádiószolgáltatást tettek korlátozás nélkül elérhetővé. A Telenor nyitott volt arra, hogy az ingyenesen elérhető alkalmazások és szolgáltatások körét külön megállapodások útján bővítse, de talán nem véletlen, hogy mindkét csomagban a legerősebb piaci szereplők képviseltették magukat.

A Luxembourgban székelő Európai Unió Bíróságának arról kellett döntenie, hogy ez a típusú nullás díjcsomag sérti-e a hálózat semlegességének elvét, vagyis az ezt védeni hivatott EU-rendeletet.

A bíróság döntése

A Telenor díjcsomagjait a Nemzeti Média- és hírközlési Hatóság (NMHH) jogellenesnek találta, éppen az uniós jog megsértése miatt. A Telenor vitatta ezt, és indítványozta az NMHH-döntés jogszerűségét vizsgáló magyar bíróságnál, hogy az forduljon előzetes döntéshozatalért az EU Bíróságához, mondván: nem egyértelmű a vonatkozó szabályozás. A magyar bíróság élt is ezzel a lehetőséggel, és így fontos mérföldkő letételéhez járult hozzá a netsemlegesség területén.

Az uniós bíróság működésének megfelelően az ügy egy főtanácsnokhoz került előkészítésre, aki azzal a javaslattal tette le az ügyet a bíróság asztalára, hogy nincsen kibúvó az alól a szabály alól, amely szerint

„az internet-hozzáférési szolgáltatóknak minden internetes forgalmat megkülönböztetéstől, korlátozástól vagy beavatkozástól mentesen, egyenlő bánásmódot biztosítva kell kezelniük”.

A Telenor azzal érvelt, hogy előbb azt kellene bizonyítani, hogy szóban forgó díjcsomagjaik valóban torzítják a piacot. Szerintük az NMHH soha nem mutatott rá arra, hogy ez a két csomag – vagy akár az összes többi, piacon lévő csomag – együtt megnehezíti a felhasználók számára a szabad hozzáférést, hisz minden felhasználó olyan díjcsomagot választ, ami neki szimpatikus, és amíg nem csak ilyen nullás csomagok vannak a piacon, addig az egyenlő bánásmód minden felhasználó számára biztosított.

Az EU Bírósága a rendelet értelmezésekor azt a megközelítést választotta, amely szerint a végfelhasználók közé tartoznak a tartalmak előállítói is, nem csak a fogyasztók, így arra jutott, hogy számukra kizárólag akkor biztosítható az egyenlő bánásmód, ha soha nem kerülhetnek olyan helyzetbe, amelyben bármelyik tartalom lassabban töltődik be egy másik tartalomnál (kivéve az esetleges technikai hibákat).

A bíróság ugyanakkor arra is rámutatott, hogy valóban nem igazolt, hogy a teljes piaci környezetet átalakították volna ezek a nullás díjcsomagok, de már az is elég a rendelet megsértéséhez, hogy egy-egy felhasználó a hónap végén olyan helyzetbe kerülhet, hogy lassabban kap meg egy bizonyos tartalmat, mint egy másikat – ezért a szolgáltatók és a felhasználók nem köthetnek olyan megállapodást, amely ide vezet.

Mi következik mindebből?

A bíróság a fentiek alapján úgy döntött, hogy azok a csomagok, amelyek esetében egyszerre teljesül a következő három feltétel, ellentétesek a hálózat semlegességének elvével, és így az Európai Unió jogával.

• Az internetszolgáltató a felhasználókkal kötött megállapodások alapján olyan díjcsomagot alakít ki,
• aminek keretében a felhasználók korlátlan felhasználására jogosító tarifacsomagot vásárolhatnak, de a „nullás díjszabásba” tartozó bizonyos alkalmazások és kiemelt szolgáltatások használatát nem számítják bele az adatmennyiségbe, illetve
• az adatmennyiség kimerítése után ezeket az alkalmazásokat és kiemelt szolgáltatásokat továbbra is korlátlanul használhatják, a többi rendelkezésre álló alkalmazást és kiemelt szolgáltatást azonban korlátozzák.

Ennek közvetlen következménye, hogy a Telenornak teljesítenie kell az NMHH döntésében foglaltakat, és meg kell szüntetnie a szóban forgó díjcsomagokat. (A Telenor egyébként az NMHH döntése után már nem alkalmazta ezekben a díjcsomagokban a lassítást az adatkeret elfogyasztása után.)

A távlati következmény azonban sokkal messzebbre vezet. Mostantól az NMHH és minden más EU-tagállam hírközlési hatósága kérdés nélkül bírságolhatja azokat a szolgáltatókat, akik ilyen nullás díjcsomagokat alakítanak ki, vagyis ezek a szolgáltatások nagyon gyorsan el fognak tűnni az EU piacáról.

Frissítés szeptember 16-án, 17:00-kor: Cikkünk megjelenése után a Telenor közleményben tudatta a Qubittel, hogy megismerte és sajnálattal veszi tudomásul az EU Bíróságának döntését. Mivel a cég szolgáltatásait, ahogy fentebb is írtuk, már a két évvel ezelőtti NMHH-döntés után a határozathoz igazították, az érintett csomagokban már nem különböztetik meg az online zenei és üzenetküldő szolgáltatásokat az egyéb típusú adatforgalmaktól. Az előfizetők tehát nem fognak változást tapasztalni a bíróság döntése után.

A szerző jogász, a Szegedi Egyetem Állam és Jogtudományi Karának doktorandusza, korábbi cikke itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: