A tollaikkal keltett hangokkal is kommunikálnak egymással a trópusi villásfarkú tirannuszok
Villámgyors cikázásaik, légi akrobatákat idéző összecsapásaik és portyázó repüléseik során az evezőtollaikkal olyan hangokat keltenek, amelyek jelentős szerepet töltenek be az egyedek egymás közötti kommunikációjában, ráadásul a költöző és a helyben maradó alfajok dialektusai eltérnek egymástól – derítették ki a Dél-Amerikában honos villásfarkú tirannuszokról (Milvulus tyrannus) amerikai, argentin és brazil kutatók.
Az ornitológusok az Integrative & Comporative Biology folyóiratban tették közzé eredményeiket. Az általuk jegyzett tanulmány szerint a hímek által csak repülés közben produkált különleges hanghatás evolúciós kulcsszerepet játszik a faj ketté válásában.
A fecskefélékhez (Hirundinidae) hasonló rendkívül jól repülő, a hagyományos csivitelő vokalizációt is alkalmazó madaraknak két alfaját különböztetik meg az ornitológusok. A villásfarkú tirannuszok egyik jól elkülönült populációja az egész évet Dél-Amerika északi, trópusi részén tölti, egy másik csoportjuk a kontinens déli részén költ, de télen észak felé vándorol egészen az Egyenlítőig. Télen a két alfaj egymás mellett él, ugyanakkor a megfigyelések szerint nem keverednek egymással. A költöző, illetve a nem költöző életmódot folytatott csoport között genetikai különbség nem, csak némi morfológiai eltérés figyelhető meg. A vándorló alfaj hímjeink evezőtollai némileg karcsúbbak.
A kutatók úgy találták, hogy az eltérő tollalakok más-más frekvenciájú hangok keltésére alkalmasak. A vándorló alfaj, a hosszú távú repüléshez alkalmazkodott tollai magasabb hangon vibrálnak, mint az állandóan egy helyben élőkéi.
Az így kialakult, a párkeresésben és a rivalizálásban is kulcsszerepet betöltő dialektus mentén különváló alfajok megindulhattak az önálló fajjá válás felé, mivel a más alfajhoz tartozó hímek és tojók már nem értik meg egymás tollbeszédét – vélik az ornitológusok.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: