Budapesten többet bicikliznek a fideszesek, mint az ellenzékiek

2020.10.02. · gazdaság

A magyar felnőttek 71 százaléka szokott kerékpározni és – főleg Budapesten – többen közlekednek kerékpárral a koronavírus óta, mint korábban. A kormány és az ellenzék hívei, valamint a pártnélküliek közül nagyjából ugyanannyian bicikliznek, Budapesten viszont a kormánypártiak bicikliznek rendszeresebben. A kerékpározástól továbbra is az autóforgalom nagysága és a kijelölt infrastruktúra hiánya tartja vissza a legtöbb embert, így nem meglepő, hogy a többség támogatja, hogy több pénzt költsenek biciklis infrastruktúrára és csökkentsék a lakóterületeken átmenő autóforgalmat. A legtöbben annak is örülnének, ha a kerékpárral munkába járókat is pénzügyileg támogatná az állam – derült ki a Magyar Kerékpárosklub megbízásából, az Aktív Magyarország kormánybiztosság támogatásával készített gigantikus reprezentatív felméréséből, amelyet a Medián készített el 3000 fős mintán.

A kerékpárosklub közleménye szerint nehéz megállapítani, hogy a 2018-as felméréshez képest mért változásoknak mi az oka: szerepet játszhat a koronavírus-járvány, amitől világszerte sokan rákaptak a biciklizésre, de az autóeladások növekedése és a folytatódó szuburbanizáció is. Különösen Budapesten látszik jelentősnek a járvány hatása, ahol a több mint 10 kilométer új kerékpársáv és a pesti alsó rakpart hétvégi megnyitása is növelhette a bringázási kedvet.

Az országos adatokból viszont az látszik, hogy idén többen közlekedtek autóval és gyalog, mint két éve, a közösségi közlekedés aránya pedig csökkent. A mindennapos közlekedésben a kerékpározás országos aránya hibahatáron belül változott 2018 óta, a felnőtt lakosság 16 százalékának elsődleges közlekedési eszköze a kerékpár.

Nőtt az autózók aránya, de még mindig kisebbség

Az országos adatok szerint a felnőttek 60 százaléka nem autózik a mindennapokban, miközben a legnagyobb szennyezőnek számító autók változatlanul a legnagyobb teret foglalják el. 2018-hoz képest országosan 37-ről 40 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik autóval járnak a leggyakrabban, a felnőtt lakosság 56 százaléka azonban fenntartható közlekedési módokat – közösségi közlekedés, kerékpár, gyaloglás – választ. A mindennapi közlekedésben 10-ről 14 százalékra nőtt a gyaloglók, 17-ről 16-ra csökkent a kerékpárosok, és 31-ről 26-ra csökkent a közösségi közlekedést használók aránya – országosan.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

A kerékpárhasználat jelentősen csökkent az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban. A főleg hegyvidéki területen 14-ről 9 százalékra csökkent az elsősorban kerékpárral közlekedők aránya, Debrecen környékén pedig 30-ról 25 százalékra. A többi régióban hibahatáron belüli növekedést és csökkenést is tapasztaltak a kutatók.

Budapesten csak 28 százalék autózik, Pest megyében 54

A fővárosiak 6 százaléka közlekedik elsősorban kerékpárral, a felnőttek 27 százaléka autózik, és 54 százalékuk tömegközlekedik. Pest megyében fordított az arány: 53 százalék elsősorban autózik, 28 százalék pedig tömegközlekedik. Pest megyében a válaszadók 7 százaléka biciklizik nap mint nap.

Feltűnően megnőtt a rollerek száma – vagy legalábbis a rájuk irányuló figyelem – az utóbbi években, de statisztikailag még nem számottevő az elsősorban így közlekedők aránya. „Más módon” – tehát rollerrel, gördeszkával, stb. – Budapesten és Pest-megyében is csupán 1 százalék közlekedik elsősorban a mindennapokban.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Az elsősorban gyaloglók aránya Budapesten 10 százalék, Pest megyében 7 százalék volt.

2018-hoz képest csökkent, de továbbra is kimagasló a kerékpárral rendelkezők aránya a felnőttek között. 63 százaléknak van saját biciklije, összesen – azokkal együttvéve, akiknek van elérhető nem saját kerékpárja – a felnőtt lakosság 75 százaléknak elérhető közlekedési mód a kerékpár, ebben jelentős a visszaesés 2018 óta.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Jelentősen, 9 százalékponttal csökkent a 20 ezer forintnál kisebb értékű biciklik aránya, míg az 50 ezer forintnál többet érő kerékpároké 5 százalékponttal növekedett.

Két év alatt nagyot nőtt a budapesti bringások tábora

Két év alatt nem változott a kerékpározás gyakorisága Magyarországon: a lakosság 71 százaléka szokott biciklizni, de a koronavírusnak betudható átrendeződés, hogy a naponta kerékpározók egy része inkább hetente többször biciklizett (mivel sokaknak nem kellett munkába járniuk a karanténban).

photo_camera A kerékpározás gyakorisága országosan Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Feltűnő változás történt viszont Budapesten: 2020 nyarára 6 százalékponttal, 51-ről 57 százalékra nőtt a kerékpározók aránya. A fővárosban a hetente többször kerékpározók tábora nőtt leginkább, a koronavírus évében a felnőtt lakosság 4 százaléka közlekedett mindennap biciklivel.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Árokbetemető bringázás

A Medián nem, kor, iskolai végzettség, településtípus és politikai preferenciák alapján is vizsgálta a kerékpárhasználatot. A kutatás egyik tanulsága, hogy az eltérő politikai nézetet vallók gondolkodnak a leghasonlóbban a kerékpározásról, és biciklizési szokásaik sem különböznek, miközben más csoportok között vannak kisebb különbségek a válaszokban. Kormánypárti és ellenzéki, illetve pártnélküli szavazók ugyanolyan arányban (70-71 százalék) szoktak kerékpározni.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

A kerékpározási szokások között ugyanakkor több feltűnő, de kevésbé meglepő különbség is adódik: jóval több férfi kerékpározik, mint nő; a korral párhuzamosan dinamikusan csökken, viszont a végzettséggel együtt enyhén nő a kerékpározók aránya. A kisebb városokban és falvakban a legnagyobb a biciklizők aránya – utóbbi a megtett utak hosszával és az gépjárműforgalom mértékével lehet leginkább összefüggésben.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy mindegyik csoportban 50 százalék feletti a kerékpározók aránya.

A budapesti lakosság 57 százaléka szokott kerékpározni, ezen belül is 21 százalékuk rendszeres kerékpározó.

Bár összességében nincs különbség a kormánypárti és ellenzéki kerékpározási hajlandóság között, feltűnő, hogy a Fidesz szavazói a fővárosban rendszeresebben kerékpároznak, mint az ellenzékiek.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Amikor viszont már a városvezetés kerékpáros intézkedéseire kérdezett rá a felmérés, láthatóvá váltak a törésvonalak a támogatottságban.

Több a vezetni tudó bringás, mint gondolnád

Gyakori vád, hogy a kerékpározók nem ismerik a közlekedési szabályokat. A valóságban azonban a legalább hetente kerékpárral közlekedő felnőtteknek nagyságrendileg olyan arányban van jogosítványa, mint a teljes lakosságnak.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Nemzetközi példák alapján hosszú távú utazásokon az autózás könnyen kiváltható a kerékpár és közösségi közlekedés kombinációjával, amennyiben az állomások jól megközelíthetők biciklivel, és megfelelő kerékpárparkolók várják a biciklivel érkezőket. Országosan a lakosság negyede, Budapesten csupán 15 százaléka kombinálja a kerékpárt és közösségi közlekedést, ami érthető, ha a használók kerékpártárolási lehetőségekről alkotott véleményét nézzük. A felmérésben ugyanis országosan közepesre értékelték az állomásokon lévő biciklitárolókat, Budapesten pedig még ennél is alacsonyabb pontszámot adtak.

Miért bringáznak?

Bringázni leginkább azért szeretnek a magyarok, mert így mozoghatnak, és egészségesebbek lehetnek. A második legfontosabb érv a bicikli mellett, hogy szabadon és rugalmasan lehet vele közlekedni, illetve feleslegesnek érzik rövidebb távokra autóba ülni. Bronzérmes lett a környezetvédelmi szempont, illetve hogy a tömegközlekedésre várni kell, míg a biciklire nem. Megosztott harmadik hely járt még az olcsóságnak is.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

A testmozgás, a szabadság és a várakozásmentesség leginkább a budapestieket motiválja a kerékpározásra. A kisvárosiak és falvakban élők számára fontosabb, hogy rövid távra felesleges autóba ülni, valamint a környezetvédelem és az olcsóság is jobban motiválja őket a fővárosiaknál.

Bátortalanodó biciklisek

Feltűnő változás – és valószínűleg a nagyobb autóforgalom vagy az újonnan biciklire ülők számlájára írható –, hogy összességében bátortalanabbak lettek a kerékpározók. A 2018-asnál többen, a Budapesten biciklizőknek majdnem fele tesz azért kerülőket, hogy kijelölt kerékpárúton vagy kerékpársávon érhesse el úticélját.

2018-hoz hasonlóan idén is csupán a felnőtt lakosság 21 százaléka zárkózik el attól, hogy kerékpározzon, ha javulnak a biciklis közlekedés feltételei. A „nagyon valószínű” választ idén 35 helyett csak 32 százalék jelölte meg, 47 százalék pedig elképzelhetőnek tartja, de valamilyen okból nem tartja valószínűnek, hogy többet kerékpározzon.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

A – nagyobb autóforgalommal sújtott és nagyobb távolságok megtételére kényszerülő – budapestiek 10 százalékponttal elutasítóbbak a bringázással szemben, mint a falusiak, ennek ellenére a fővárosban is csak 28 százalék azoknak az aránya, akik nem tudják elképzelni magukat kerékpáron.

A kerékpározástól nem a biciklizéstől való félelem, hanem egy külső ok, az autóforgalom tartja leginkább vissza a magyarokat. Továbbra is az autóforgalom nagysága és az autóvezetők agresszív viselkedése a legnagyobb visszatartó erő a kerékpározással szemben. Éppen ezért az autóforgalomtól – és a gyalogosoktól is – elkülönített, az út két oldalán irányhelyesen vezetett kerékpárutakat és sávokat használják a legszívesebben. Ebben sincs változás 2018 óta.

Kerékpár a karanténban

Sokan tavasszal, a karantén idején fedezték fel a kerékpárt. Az ország teljes felnőtt lakosságának 9 százaléka, a budapestiek 11 százaléka, a budapesti tömegközlekedőknek pedig a 13 százaléka kerékpározott többet a koronavírus elkerüléséért.

Az is látszik, hogy az alkalmi kerékpározók sokkal többet ültek biciklire. A teljes kerékpárhasználó népesség 13 százaléka gyakrabban biciklizett, a Budapesten kerékpározóknak viszont már 21 százaléka, a Budapesten élő, de jellemzően tömegközlekedést használók 23 százaléka gyakrabban váltott inkább kerékpárra, hogy elkerülje a fertőzésveszélyt.

Infrastruktúra: közepes

A magyar biciklisek leginkább a közvilágítással elégedettek, de azt is csak erős közepesre értékelték, öt fokozatú skálán 3,3-ra. A legrosszabbnak a burkolatok minőségét ítélték (2,6). A kerékpártárolás lehetőségeiben is fejlődésre lenne szükség, ennek az eredménye sem érte el a 3-as alát (2,9).

A budapestiek látható igénye, hogy a külvárosokból kényelmesebben lehessen bejutni a belvárosba, és a Duna-hidak átjárhatóbbak legyenek. A fentiekből következően kerékpárosbarátabb utak, utcai és lakóhelyi kerékpártárolók építése, valamint az autóvezetők felelősebb magatartása segítené leginkább, hogy többen és többet járjanak kerékpárral.

Nem sajnálnák az adóforintot

A magyarok többsége támogatja, hogy az állam és az önkormányzatok több pénzt költsenek a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, és ehhez akár más területekről vonjanak el forrásokat: 5 fokú skálán 3,9 pontot kapott ez az állítás.

A lakosság 60 százaléka örülne annak, ha pénzügyi eszközökkel segítenék a kerékpáros munkába járást (a munkavállalókat közvetlenül támogatva, vagy a cégek kerékpárvásárlását, esetleg elektromos biciklik vásárlását dotálva). Ebben a kérdésben szinte teljes a társadalmi konszenzus, csupán Budapesten élők és a legfeljebb nyolc általánost végzettek körében alacsonyabb ennek a támogatottsága.

A támogatás jelentheti a céges kerékpárvásárlás vagy a munkába kerékpározók közvetlen támogatását. Egy ilyen rendszer bevezetésére nemzetközi példák alapján nyáron tett javaslatot a Magyar Kerékpárosklub egyenesen Orbán Viktor miniszterelnöknek. Felvetették az elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatását is, ennek elindítását múlt héten jelentette be a kormány.

Az elmúlt tíz évre a kerékpárhasználók úgy emlékeznek vissza, mint amikor javultak a bringázás feltételei, fejlődött az infrastruktúra, bár az autóvezetők kerékpározókhoz való hozzáállásával és a biztonságos előzési oldaltávolság megtartásával kapcsolatban nem ilyen optimisták a válaszadók.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Forgalomcsillapított lakóterületek

A teljes lakosság körében több mint kétszer annyian támogatják a forgalomcsillapítást, az átmenő autóforgalom elterelését, mint ahányan nem. Még a – jelek szerint – legautópártibb Budapesten is 56 százalék egyetértene a hasonló intézkedésekkel.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Még nagyobb, háromnegyedes, és csoportokon átívelően egyöntetű támogatottság övezi, hogy a gyalogosok elsőbbségét a zebrán egyértelműbben kellene biztosítani a KRESZ-ben. A Magyar Kerékpárosklub javaslata alapján a zebrát megközelítő és a járdaszigeten várakozó gyalogost is át kell engednie a járművezetőknek.

photo_camera Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás