A NASA is meglepődött, mennyivel csökkent a légszennyezettség a járvány alatt

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Már tavasszal hallani lehetett, hogy a légszennyezés – főként a nagyvárosokban – drámai mértékben csökkent az előző évekhez képest a járványügyi korlátozásoknak köszönhetően, de most a NASA azt is megnézte, hogy ebben ténylegesen mekkora szerepe volt magának a járványnak.

A nitrogén-dioxid (NO2) a fosszilis tüzelőanyagok égetésének mellékterméke, így az ipar és a közlekedés is felel ennek a mérgető gáznak a légkörbe eresztéséért. Mivel a koronavírus-járvány alatt mindkettő mértéke visszaesett, a kutatók számítottak arra, hogy ez a levegőminőségre is hatással lesz, de azt is tudták, hogy nehéz lesz felmérni, mennyiben járultak hozzá a szennyezés csökkenéséhez a korlátozások, és mennyiben az általános és szezonális különbségek a kibocsátásban.

Mivel a Föld légkörének kémiai összetételét időjárás és a légkör cirkulációjának természetes változásai is befolyásolják, nem elég csak a kibocsátási adatokat évről évre összehasonlítani a NO2-koncentráció megállapításához. A NASA-nak ezért egy alternatív 2020-at kellett szimulálnia fejlett algoritmusainak segítségével – egy olyan évet, ahol nem okozott felfordulást a koronavírus, és a szokott mederben folyt tovább az élet.

A szimulált értékek és a valós mérések különbségei alapján így meg lehetett állapítani a COVID-19 becsült hatását a légszennyezés csökkenésére. A kutatók 46 ország 5756 mérőállomásáról kapott adatok alapján arra jutottak, hogy a legtöbb helyen óriási mértékben csökkent február óta a NO2-kibocsátás – a nagyvárosokban különösképpen, 61 vizsgált városból 50-ben 20 és 50 százalék között volt a csökkenés mértéke.

Míg a nitrogén-dioxid légköri szintje a kínai újévet követően általában jelentősen megnő, idén ez jól láthatóan elmaradtForrás: NASA Earth Observatory

„Mi is meglepődtünk, milyen mértékben csökkent a szennyezés. Több ország egyébként is szép munkát végzett a NO2-kibocsátásainak csökkentésében az elmúlt évtizedek levegőminőség-szabályozásának köszönhetően, de az eredményeink egyértelműen azt mutatják, hogy még mindig jelentős mértékű az emberi hozzájárulás a légköri NO2-koncentráció szintjéhez” – mondta a NASA közleményében Christoph Keller, a Goddard Űrközpont klímamodellezéssel foglalkozó kutatója.
.
Az első város, ahol megjelent a fertőzés, egyben az első, ahol jelentős NO2-szintcsökkenést mértek: Vuhanban 60 százalékkal maradt el a szennyezés mértéke a covidmentes szimulált valóságétól, de Milánóban szintén 60, New Yorkban pedig 45 százalékos csökkenést mértek. A NASA közleménye szerint sokszor már a hivatalos intézkedések előtt érzékelhető volt a szennyezés csökkenése, valamint a korlátozások feloldása után sem állt vissza a NO2-koncentráció a várt (és a járványmentes 2020-ra szimulált) magas szintre.

Az energetikával és a klímakutatással kapcsolatos tudományos eredmények bemutatását az ALTEO Csoport támogatta.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: