Az elmúlt évben gyakran hallhattuk, hogy amíg a tömeges oltás lehetősége nem adott, a lakosság viselkedésének szabályozásában rejlik a COVID-19-világjárvány elleni védekezés sikeressége: az országos és nemzetközi járványvédelmi hatóságok némi habozás után kezdettől fogva a kézmosásra és az elkülönülés fontosságára, később pedig a maszk viselésére figyelmeztettek.

Magyarországon speciális volt a védekezés logikája: az első hullámban, amikor alig voltak esetek, és viszonylag kevés áldozata volt a koronavírus-járványnak, az emberek fegyelmezetten betartották a korlátozásokat, a nyári lazulás után következő őszi hullámban azonban annak ellenére is lazult a fegyelem, hogy jóval nagyobb esetszám mellett a COVID-19 miatti halálozás is jelentősen megnövekedett. Az Egyesült Királyságban a fertőzések alakulásának megfelelően a lezárások különböző fokozatait tartják érvényben helyi szinten (hétfő este a fertőzőképesebb új vírusvariáns terjedése miatt rendeltek el újabb szigorú országos intézkedéseket), és a napi esetszámok mégsem szűnnek meg növekedni. Daisy Fancourt pszichobiológus és epidemiológus, a University College London docense a Guardianben írt cikkében mégis azt a kérdést tette fel, hogy egyáltalán van-e még ott valaki, aki továbbra is betartja a korlátozásokat.

Fancourt, aki a brit járványt végigkísérő társadalmi felmérést, a UK COVID-19 Social Studyt koordinálja, úgy gondolja, hogy a szabályok betartása a világjárvány egyik leginkább félreértett és hamisan feltüntetett koncepciója. A tavaszi lezárások idején sokan aggódtak, hogy a lakosság belefárad a korlátozásokba, ami csökkentheti a fegyelmet. A szakértő szerint azonban ez a „belefáradás” inkább politikai, nem pedig tudományos fogalom, amit sem a korábbi járványokhoz kapcsolódó kutatások, sem pedig a mostani brit lezárások során felvett adatok nem támasztanak alá. Március és május között például a válaszadók több mint 97 százaléka alávetette magát a szabályoknak, és ez az arány nem csökkent jelentősen a vizsgált időszakban. Sőt a tudományos tények inkább arra utalnak, hogy az emberek vészhelyzetben inkább figyelembe veszik a közösségi érdekeket, erre utal például az önkéntesség felfutása az Egyesült Királyságban 2020 tavaszán, de Magyarországon is születtek önzetlen kezdeményezések a járvány optimistább első szakaszában.

Politikusi példák

Fancourt szerint az első korlátozások feloldása után kezdett el lazulni az emberek fegyelme: egyfelől azért, mert sokan úgy vélték, hogy a helyzet most már biztonságosabb, de más tényezők is közrejátszottak. Meglepően sokan lettek például, akik az új, vegyesebb szabályokat már nem értették: míg tavasszal még a brit felnőttek 90 százaléka nyilatkozta, hogy világosak a szabályok, addig augusztusra Angliában már csak 45 százalék volt ez az arány. Az Egyesült Királyságban tovább komplikálta a a helyzetet, hogy az egyes nemzeti régiókban más és más intézkedések lehettek érvényben, és az előírások gyakran módosultak, sőt a bejelentés és a végrehajtás eltérő időpontjai is sokakat megzavartak.

A fegyelem lazulásában egy közéleti esemény is nagy szerepet játszhatott a szakértő szerint: az, hogy Boris Johnson miniszterelnök főtanácsadója, a Brexit-kampányban kulcsszerepet játszó Dominic Cummings május végén megszegte a karanténszabályokat, és családjával 420 kilométert autózott, aminek sem jogi, sem pedig politikai következménye nem lett (igaz, a főtanácsadó szűk fél évvel később távozott posztjáról, de más okból). Egy a Lancetben augusztusban megjelent tanulmány szerint Cummings kihágását a brit lakosság fegyelmének lazulása követte, és még ha nem is közvetlen ok-okozati a viszony a két dolog között, a COVID-gyanús feleséggel tett autóút a COVID-19 Social Study szerint arra mindenképp alkalmas volt, hogy aláássa a kormányzati járványintézkedésekbe vetett bizalmat.

A Cummingséhoz hasonló politikusi viselkedés a magyar közéletben is előfordult, sőt megszokottá vált, és nem is kell Szájer József volt fideszes EP-képviselő brüsszeli járványügyi kihágásig menni, ha az ember példákat keres. Szijjártó Péter külügyminiszter például rendre egyetlen maszk nélküliként jelent meg külföldi találkozókon, és megesett az is, hogy a magyar miniszter utólag kiderült fertőzése miatt kellett járványügyi intézkedéseket hozni Kambodzsában.

A Cummings-esettanulmány

Mint Fancour kifejti, talán úgy tűnik, mintha haragból emlegetne fel egyetlen elhibázott politikusi lépést, de szerinte Cummings akciója igenis döntő jelentőségű volt. A tavaszi vesztegzár idején egyértelmű volt az üzenet: a társas távolságtartás szabályai létfontosságúak a vírus megállításában, és mindenkinek ki kell vennie a részét a védekezésből, kivétel nélkül. Cummings lazasága azonban megváltoztatta a hangsúlyokat: kiderült, hogy ha valaki kiskaput talál a szabályokban, azzal elfogadhatóvá teszi azok megszegését. Az ellenség már nem a vírus maga volt, hanem a vírus megállítására tett intézkedések.

A University College London társadalmi kutatása szerint az üzenet áthangolódása nem maradt észrevétlen. A köz érdekében tavasszal hozott közös áldozat hirtelen valahogy elveszítette a jelentőségét. A jó szándék dühbe és sértettségbe fordult, és ez részben a főtanácsadó viselkedését védelmező kormány felé irányult. A kutató szerint a botrány után a kormány járványintézkedéseibe vetett bizalom éles váltással zuhanni kezdett Angliában, és azóta sem tért vissza a régi szintre. Bár a brit közbizalom megrendülésében éppenséggel számos más tényező is közrejátszhatott – például az, hogy eleinte nem is tudta eldönteni a kormány, milyen védekezési stratégiát válasszon – annyi biztos, hogy a Fancourt és társai által elvégzett kutatás szerint ebben a járványban a bizalom fontosabb tényező az intézkedések betartásában, mint a mentális egészség, az egészségügyi rendszer megítélése és számos egyéb faktor. „Ha a döntéshozók azt várják tőlünk, hogy azt tegyük, amit parancsolnak, meg is kell bíznunk bennük.”

Előjogok a járványban

Vannak általános szociológiai változók is, amelyek előrejelzik, hogy valaki egy járványban mennyire veti alá magát az intézkedéseknek: a nők és az idősebbek például fegyelmezettebbek. Más befolyásoló tényezők azonban tipikusan a koronavírus-világjárvány idején játszanak szerepet. Az egyik ilyen, hogy valaki mennyire tehetős: az első hullámban a gazdagabbak és képzettebbek (azaz a kiváltságosabb helyzetűek) hajlamosabbak voltak a szabályok betartására, mert helyzetüknél fogva ezt viszonylag kényelmesen megtehették. Dolgozhattak és tanulhattak otthonról, tágas lakásban és kertben karanténozhattak, és hatékony infrastruktúra vette őket körül a baráti körtől az étel-házhozszállításig.

A felmérés szerint azonban, ahogy a világjárvány csak nem akart elmúlni, a privilégiumok egyre inkább azzal kapcsolódtak össze, hogy valaki mennyire igyekszik magát kivonni a szabályok alól. Kiderült, hogy pénzzel kivásárolhatja magát az ember az otthonülés kényszeréből, előkerültek a második, vidéki otthonok, ahová le lehetett költözni (potenciálisan terjesztve a SARS-CoV-2 új variánsát), el lehetett menni nyaralni oda, ahol kevésbé szigorúak az előírások, sőt ha szigorodtak a szabályok, meg lehetett szökni, ahogy néhány száz brit turista tette az év végén egy svájci síüdülőhelyen.

Az előjogok Fancourt szerint idővel ahhoz a meggyőződéshez vezettek, hogy ki lehet cselezni a vírust, például találkozni barátokkal, akik „vigyáznak magukra”, és „amúgy sem lesz semmi baj”. Furcsa módon a kiváltságosabb helyzetűek az önbevallásos felmérés szerint kevésbé értik a szabályokat, mint szegényebb, képzetlenebb társaik. Akárcsak Cummings nagy autózása után, az ő esetükben is rossz ellenségre esik a fókusz: nem a vírussal, hanem a megállítására hozott intézkedésekkel akarnak leszámolni.

A szabálykövetés legyen a norma

Fancourt szerint a járvány újabb évébe lépve, változó szabályok mellett felmerül a kérdés, reménykedhetünk-e egyáltalán abban, hogy a bizalom és a fegyelem visszaáll a járvány kezdetén mért szintre. Szerinte a válasz igen. Ahogy az esetszámok decemberben kilőttek az Egyesült Királyságban, és országszerte ismét lezárásokat rendeltek el, a fegyelem ismét növekedni kezdett. Ha az embereket nemcsak szavakban emlékeztetik a helyzet sürgősségére és veszélyeire, hanem világos és szigorú intézkedésekkel, visszaköltözik beléjük a kötelességérzet.

Azért további tanulságokkal is szolgál a világjárvány első éve:

• mindenkinek ki kell vennie a részét a védekezésből, anyagi helyzettől és státusztól függetlenül.
• A szabályok alóli kivételek és az intézkedések gyakori módosítása kihat az emberek fegyelmezettségére, és azt az üzenetet küldi, hogy ezek csak afféle ajánlások, és nem kell személyes áldozatot hozni.
• A járványügyi intézkedésekről szóló üzenetek legyenek világosak és következetesek, és a kiválasztott célcsoportnak megfelelőek, mindenkit más motivál ugyanis (kit a személyes biztonsága, kit a nagyszülők védelme stb).
• Jobb, ha több forrásból szólnak az intézkedések fontosságát taglaló hangok: közösségi vezetők, orvosok, politikusok is figyelmeztessenek a veszélyekre.
• A szabályok betartását elő is kell segíteni: a büntetések, bírságok hatékonysága korlátozott, ha az emberekre olyan veszélyek leselkednek, mint az anyagi hanyatlás a munkából való kiesés miatt, vagy olyan erkölcsi dilemmákkal küzdenek, hogy nem gondoskodhatnak sebezhető szeretteikről.

Fancourt mindezt úgy összegzi, hogy együttérzésre, megértésre, emellett praktikus megoldásokra van szükség az intézkedések betartatásához. Végül pedig fontos lenne, hogy a szabályok követése legyen a norma. Jelenleg a felmérés szerint tízből kilenc ember úgy érzi, hogy az átlagnál jobban aláveti magát az intézkedéseknek. Miközben az újságok szalagcímeiben nyilván kevésbé ingerelne olvasásra az az állítás, hogy „Tízmilliók tartják be a szabályokat”, az sem helyénvaló, ha a média azt a benyomást kelti, hogy a kisebbség fegyelmezetlen viselkedése jellemző az egész társadalomra. Közös felelősség, hogy a szabálykövetésben mindenki példát mutasson, így az epidemiológus azt javasolja, hogy ez legyen mindenkinek a legfontosabb fogadalma 2021-re.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: