Biden 250 milliárd dollárt költene a tudományra
Joe Biden, az Egyesült Államok tavaly ősszel megválasztott elnöke a pandémia utáni újraindítás keretében az infrastruktúra megújítása és munkahelyteremtés mellett az elkövetkező néhány évben 250 milliárd elköltését javasolja a tudományos kutatások finanszírozására – írja a Science.
A lap értesülései szerint Biden elnök 180 milliárd dollárt irányoz elő kifejezetten a „kutatás-fejlesztés és a jövő technológiái” számára, valamint további 70 milliárd dollárt olyan területeknek, mint a járványok elleni küzdelem vagy alapkutatások. A részleteiben még nem nyilvános tudományfinanszírozási programról az már tudható, hogy március végén az amerikai törvényhozás elé került az a javaslat, amely szerint 2026-ig megdupláznák a Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF) költségvetését a jelenlegi 8,5 milliárdról 18,3 milliárd dollárra.
Mint a Qubit is megírta, világszerte megkönnyebbültek a tudósok, hogy Joe Biden, és nem Donald Trump folytatja a Fehér Házban. A Nature tavaly novemberi vezércikke szerint az új elnök „négy évnyi tudományellenes politika” következményeit teheti jóvá.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Párizsi klímaegyezmény, WHO, Keystone: Joe Biden három legfontosabb környezetvédelmi és egészségügyi intézkedése
Az USA visszalép a párizsi klímaegyezménybe, benn marad az ENSZ egészségügyi világszervezetében, a WHO-ban, és leállítja a Keystone XL olajvezeték építését. A frissen beiktatott elnök emellett felülvizsgáltatja a Trump-adminisztráció több mint száz környezetvédelmi és közegészségügyi intézkedését.
Nem Joe Biden, hanem mindannyiunk fellépése jelenti a megoldást a klímaválságra
Új irány, fordulat, visszatérés a normalitáshoz – ezekkel a szavakkal jellemezte Bart István, a Klímastratégia 2050 Intézet alapító igazgatója, Fehér Zoltán politológus-amerikanista és Szabo John, a CEU Környezeti Tudományok és Politika Tanszékének PhD-jelöltje a Qubit és az Energiaklub közös rendezvényén, az Energiahajón, hogy mit jelenthet a világnak Joe Biden beiktatása az energia- és klímapolitika terén.
Most, hogy Joe Biden lesz az USA új elnöke, valóban fellélegezhet a Föld?
A nemzetközi tudományos közösség megkönnyebbült, hogy nem Donald Trumpot választották az USA következő elnökévé. Joe Bidentől azt várják, hogy visszaadja a tudomány rangját, sebesen visszatereli az USA-t a zöld útra, és újra csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez. Csakhogy a leendő elnök programját számos politikai tényező bénítja.