Világszerte azon vannak az országok, hogy megtalálják a megfelelő egyensúlyt a koronavírus-esetszámok alakulása és a korlátozó intézkedések között. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a napi új esetszám jelenleg tízezrekben mérhető, a lezárásokat azonban megszüntették. Ezzel szemben a hónapok óta vírusmentes Új-Zélandon az egész országra kiterjedő zárlatot rendeltek el maroknyi új eset miatt – írja Andrew Lee brit közegészségügyi szakértő, a Sheffieldi Egyetem docense, aki cikkében azt fejti ki, miért nem hisz többé abban, hogy a COVID-19-cel egyszer és mindenkorra le lehet számolni.

Az elmúlt 20 hónapban Új-Zéland és Ausztrália mellett számos távol-keleti ország is a vírussal szembeni zéró tolerancia elvét követte annak érdekében, hogy a SARS-CoV-2 tényleg eltűnjön az országból: ennek legfőbb elemei a szigorú ellenőrzés a határon, a karanténrendelkezések és a lezárások korai elrendelése, amennyiben a fertőzés mégis felüti fejét. Ezek eddig valóban segítettek minimalizálni az esetszámokat és a halálozást, sőt a járványkezelésnek ezt a módját választó országokban a gazdasági következmények sem olyan súlyosak. Az új-zélandi miniszterelnök nemrég közölte, hogy kész akármilyen hosszan követni ezt a védekezési stratégiát.

De valóban fenntartható ez? – kérdi Lee. Egy ideális világban minden ország a vírus eltüntetésén ügyködne, és korábban ő maga is ezt az elgondolást támogatta. A világjárvány azonban továbbfejlődött, és ez a megközelítés már kevésbé tűnik tarthatónak.

Megvalósíthatatlan álom

Számos országban nagyban terjed a vírus, de ezek az államok nem törekednek arra, hogy teljesen felszámolják a járványt. Valószínűtlen, hogy a kevés fertőzöttet számon tartó országok, mint Új-Zéland vagy Ausztrália a végtelenségig távol tarthatja a vírust egy olyan világban, ahol az folyton jelen van és terjed. Mindig fennáll majd a veszély, hogy beutazók behurcolják a kórokozót, a globalizált világban pedig túl nagy ára lenne egy-egy ország hosszú távú elszigetelésének, ráadásul nem is lehet tartósan népszerű egy ilyen intézkedés. Emellett némi szerencsére is szükség van hozzá: ott van például Vietnám, Thaiföld és Dél-Korea, amelyek valaha zéró esetszámos COVID-sikertörténeteket tudtak felmutatni, mégsem voltak képesek féken tartani a vírust, amikor azt behurcolták, még különféle belépési korlátozások és szigorítások mellett sem.

Ráadásul a vírus mutálódik, és egyre hatékonyabban terjed az emberek között, ami részben megmagyarázza, miért olyan nehéz távol tartani. Az alfa (brit) variáns 50-100 százalékkal fertőzőképesebb, mint a 2019 végén Vuhanból induló verzió, a delta (indiai) pedig az alfánál is 50 százalékkal könnyebben átadható. Minél fertőzőképesebb egy kórokozó, annál többet kell tenni a legyőzéséért.

De egyéb tényezőket is figyelembe kell venni Lee szerint: a SARS-CoV-2 a házi és a vadállatokat is megfertőzheti, ami azért rossz hír, mert így az állatok között olyan új vírustározók alakulhatnak ki, amelyek aztán bármikor visszacsorgathatják a kórokozót az embereknek, még ha az emberek között sikerült is megszüntetni a terjedését. Az embereknél pedig gyakran tünetek nélkül zajlik le a fertőzés, így nehéz is időben észrevenni, és megelőző intézkedéseket tenni a továbbterjedés megakadályozására.

Mindkét tényező növeli a kockázatot, hogy a COVID-19 újra felüsse a fejét, hacsak a zéró-COVID-országokban hosszú ideig fenn nem maradnak a szigorú korlátozások. De meddig támogatja a lakosság a zéró-COVID megközelítést, ha újra és újra lezárásokat rendelnek el alig néhány eset miatt? Ausztráliában az emberek kezdenek belefáradni az ismételt korlátozásokba (Melbourne-ben már a hatodikat rendelik el), különösen hogy a vírus azok mellett sem tűnik legyőzhetőnek. Egyre kisebb a járványkezelésbe vetett bizalom, a stressz növekszik. Igaz, az új-zélandi kormány járványügyi intézkedéseit egyelőre támogatja a társadalom.

Na és a vakcinák?

A két országban ugyanakkor a lakosságnak csak kis hányadát oltották be koronavírus ellen, így a korlátozások feloldása a fertőzés gyors terjedéséhez, azzal együtt pedig súlyos megbetegedésekhez és magas halálozáshoz vezetne. És bár a zéró-COVID megközelítésnek nagy ára van, a világjárvány arra tanít, hogy rövid távon a szigorúság a legjobb stratégia, hogy a társadalom egészsége és jóléte a lehető legkisebb kárt szenvedje el. A kevéssé átfertőzött és átoltott országokban tehát nagyon is jó okkal tartják fenn a korlátozások magas szintjét.

Kevésbé világos azonban, hogy mi a legoptimálisabb megoldás hosszú távon. A vírus még nem tölti be a számára kijelölt ökológiai niche-t, még nem tudni, hogyan fog viselkedni. Többféle kimenet lehetséges, és ezek attól is függenek, hogy a vakcinák milyen mértékben lesznek képesek megakadályozni a vírus továbbadását – azon túl, hogy a súlyos tünetek kialakulását a beoltottak nagy részénél megelőzik.

Ha a vakcinák a fertőzéstől is védenek majd, és a népesség nagy részét be is oltják (amire egyelőre kis remény mutatkozik), akkor a fertőzésszámok alacsonyan tarthatók. Ebben az esetben talán lehetséges visszaszorítani a vírust, valahogy úgy, ahogy a kanyaróval történt, azaz fennmarad a kockázat, hogy lokálisan újra elkezdjen terjedni, ha valahol megnőnek az esetszámok, vagy sok a beoltatlan ember.

Azt nem tudni ugyanakkor, hogy meddig tart a vakcinák védő hatása, és a globális vakcinaelosztás jelentős egyenlőtlenségei is akadályozzák, hogy a COVID-19-et messzemenőkig vissza lehessen szorítani. A közegészségügyi szakértők közül ezért egyre többen úgy gondolják, hogy a lakosság nagy részére kiterjedő immunitást jelenleg nem lehet elérni.

Az egyetlen logikus stratégia

A delta terjedését elnézve egyre valószínűbb, hogy a vakcinák nem akadályozzák meg kellő mértékben a koronavírus átadását. Ha ez így van, a vírus tovább cirkulál a Földön, igaz, kevesebb súlyos megbetegedéssel, kórházi ápolást igénylő esettel és kisebb halálozással. Ez a forgatókönyv azzal járna, hogy időszakos kitörések lennének, és valószínűleg az influenzához hasonló szezonális járványokkal kellene számolni – írja a brit szakértő. Ha ez a valószínű forgatókönyv bejönne, már nem arra összpontosulna a járvány elleni védekezés, hogy megállítsák a vírus terjedését, hanem arra, hogy immunizáció által megvédjék a sebezhető rétegeket.

Lee szerint az egyetlen logikus végső stratégia az összes ország számára az lehet, ha elfogadják, hogy a COVID-19 népbetegséggé alakul (ahogy azt már számos tudós is felvetette), és erre az eshetőségre készülnek fel. Ha pedig így van, a kevéssé átfertőzött és átoltott népességű országoknak, így Ausztráliának és Új-Zélandnak sürgősen fel kell gyorsítaniuk a lakosság beoltását. Ez a legfőbb teendőjük, ha nem akarnak olyan nagy halálozást és olyan sok megbetegedést a COVID miatt, mint Európa és Amerika.

Ha pedig ezzel megvannak, a mostanihoz hasonló lezárások fenntartása már nem fogja megérni azt a kárt, amit a gazdaságnak és a társadalomnak okoz, és nehéz lesz hozzá megtartani a lakosság támogatását is.

Lee szerint a vírus fokozott fertőzőképessége, a határzár fenntarthatatlansága és a többi ország által követett eltérő stratégia miatt a koronavírust nem lehet eltüntetni a Föld színéről.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: