A Google 120 százalékkal pótolná a működése során felhasznált víz mennyiségét
A Google azt tervezi, hogy 2030-ig az irodákban és az adatközpontokban elfogyasztott víz 120 százalékát adja vissza a környezetnek globálisan – olvasható a cég hivatalos blogján csütörtökön publikált közleményben.
A vállalás része, hogy ivóvíz helyett alternatívákat keresnek a szerverek hűtésére, az irodákban pedig csapadékvizet használnak a vécék öblítésére és öntözésre, továbbá jelentős befektetéseket eszközölnek olyan projektekbe, amelyek a helyi vízgazdálkodást, a csapadék felhasználását és a szennyvíz tisztítását részesítik előnyben.
A Google már jelenleg is üzemeltett olyan szerverfarmot az amerikai Georgia államban, amelyet újrahasznosított szennyvízzel hűtenek. A közlemény szerint a cég az ilyen alternatív üzemeltetések számát megduplázni a jövőben, a szennyvíz mellett a tengervíz felhasználásával is.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Itt az új őrület: ne zuhanyozz!
Bár a kommentelőket világszerte kikészítik, lehet, hogy igazuk van a napi zuhanyzást megtagadó hírességeknek. Környezetvédelmi és egészségügyi érvek is indokolják, hogy az emberiség ne vigye túlzásba a tisztálkodást, míg a másik oldalon higiéniai és marketingszempontok állnak.
Ötmillió szíriai lakhelyét teszi élhetetlenné a kiszáradó Eufrátesz
A vízerőművek tározóin már nem folyik át elegendő víz, ezért Szíria északkeleti részén naponta 19 órán át tart az áramszünet. Az emberek kilométereket gyalogolnak tiszta vízért, a haszonállatoknak pedig a csökkenő termés miatt már nem jut elég gabona. Szakértők szerint újabb humanitárius katasztrófára kell számítani.
A Szabadság térre terelt tevékkel figyelmeztetnek Magyarország elsivatagosodásának veszélyeire a Zöld Gerillák
A gazdálkodókból, ökológusokból, környezet- és vízügyi mérnökökből álló társaság szerint az egyre égetőbb vízhiány oka a nem megfelelő vízgazdálkodás, pedig létezik a tradíciók megújításán alapuló korszerű megoldás.