Nem hárítják el a klímakatasztrófát az elbaltázott erdősítések, sőt még rontanak is a helyzeten

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az utóbbi két évtizedben a nagyvállalatok, milliárdosok és politikusok egyik kedvenc PR-fogásává nőtték ki magukat a nagyszabású faültetési események. Ki ne szeretne egyetlen, látványos akcióval a klímaváltozás élharcosává válni és egy csapásra megoldani a Földünket sújtó problémákat? A faültetés tökéletes választásnak tűnik: a fák elnyelik a szén-dioxidot, éltető oxigént termelnek, életteret jelentenek az állatoknak és erőforrásokat az embereknek, nem beszélve az esztétikai értékükről.

A probléma az, hogy ezek a kezdeményezések gyakran egyáltalán nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt néha egyenesen erdőirtáshoz vezetnek. Szeptember közepén a Nature folyóiratban megjelent a témában az eddigi legátfogóbb tanulmány, amely azt igyekszik feltárni, milyen eredményekkel jártak Észak-Indiában az elmúlt 50 év erdősítési törekvései. A kutatók egyszerűen nem találták annak bizonyítékát, hogy ezek jótékony hatást gyakoroltak volna a klímára, vagy hozzájárultak volna a helyi közösségek megélhetéséhez. 

Szakértők szerint az óriási faültetési kampányok helyett arra kellene törekedni, hogy a már meggyökerezett csemeték hosszú ideig növekedjenek. Továbbá az erdőkön túl is védeni kellene az ökoszisztémákat, visszaállítani épségüket, és megerősíteni a helyi közösségeket, amelyek a legjobb helyzetben vannak ahhoz, hogy hosszú távon megóvják ezeket.

A mennyiségre mennek

Az utóbbi három évtizedben 288 százalékkal nőtt a faültetéssel foglalkozó szervezetek száma, és a legnagyobb szereplők azt se tudják, hogyan licitáljanak egymásra. Több kampány is elindult azzal a céllal, hogy belátható időn belül egymilliárd, sőt -billió fát ültessenek el. 2020-ban a Világgazdasági Fórum indította útnak a One Trillion Trees kezdeményezést, amelyhez a Jane Goodall nevét viselő intézeten keresztül Magyarország is csatlakozott, előttük pedig három nagy természetmegőrzéssel foglalkozó szervezet, a BirdLife International, a Wildlife Conservation Society (WCS) és a WWF hirdette meg hasonló programját.

A Vox szerint a tömeges ültetési lázat egyrészt a 2011-es Bonn Challenge indíthatta el, amely kezdetben azt a célt tűzte maga elé, hogy 2020-ra 150 millió hektárnyi erdőirtással lecsupaszított, lepusztult talajú területet töltsön meg újra élettel, másrészt a Science folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmány adott nagy lökést. Az utóbbi amellett érvelt, hogy a jelenleg ismert, leghatékonyabb fegyver a klímaváltozás ellen az erdősítés, és az új facsemetéknek mintegy 900 millió hektárnyi hely van szerte a világon. Ez a kutatás inspirálta a Világgazdasági Fórum kezdeményezését is, és habár több mint 50 tudós bírálta a Thomas Crowther német ökológus vezette kutatást, a központi elképzelés, miszerint faültetéssel kikászálódhatunk a klímaválság ember ásta gödréből, befészkelte magát a fejekbe. Hiszen ez az egyoldalú megoldás sokkal könnyebben kivitelezhető, mint az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszavágásához szükséges összetett, gazdaságilag és politikailag is terhelt folyamat.

Fiatal algériai cserkészek facsemetét ásnak a földbe Tipaza régióban egy országos faültetési kampány részeként 2020. november 21-én.Fotó: RYAD KRAMDI/AFP

Megéri-e felégetni az erdőket új facsemeték miatt?

Habár a faültetési kampányok jószándékkal vannak kikövezve, Forrest Fleischman környezetkutató és munkatársai 2020-as tanulmányukban arról írnak, hogy ezek a nagyszabású projektek ritkán sikeresek. Az egyik széles körben publikált, szélsőséges példa Törökországból származik: 2019. november 11-én a Breath for the Future nevű kormányzati kezdeményezés részeként 11 millió fát ültettek el az országban, sőt az egyik északi városban a legtöbb, egyetlen óra alatt elültetett facsemete Guinness-rekordját is felállították: 303 150 fiatal növény került új talajba. Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal indította el a projektet, hogy a több millió facsemete elültetésével a nemzet egy új, zöldellő Törökországot teremt meg. A Vox beszámolója szerint azonban nem egészen három hónapon belül a fák csaknem 90 százaléka elpusztult, a csemetéket ugyanis rosszkor ültették el, és nem volt elég eső, ami életben tartotta volna őket.

Nem csupán a kampányszerű faültetés sülhet el balul, az a hosszú éveken át tartó programok sikere sem garantált. Az észak-indiai Himácsal Prades államban 1980 óta kormányzati szinten zajlik a fatelepítés,  Fleischman munkája azonban azt mutatta ki, hogy a több évtizedes erdősítés semmilyen hatással nem volt az erdő lombozatának méretére – ezt kollégáival négyszáz 1980 és 2017 között telepített erdősáv műholdas felvételeinek elemzéséből szűrték le. A több száz helyi lakossal készített interjúkból azt is megtudták, hogy a helyiek által preferált, tűzifának és takarmánynak szánt fafajták helyett másokat telepítettek a környékre. Fleischman szerint a nem honos fák egy része már röviddel az ültetés után elpusztult, mivel rossz talajba vagy a helyiek által használt területre került. Például ha legelőre ültették őket, akkor a haszonállatok taposták le, de tűz miatt is sok kárba veszett.

Egy helyi lakos nézi az erdőtüzet az indiai Himácsal Prades államban fekvő Simla közelében 2016. május 2-án. A tűz több mint 1900 hektárnyi erdőt érintett, és két ember életét követelte. Helikopterekkel és több ezer lakos segítségével igyekeztek eloltani a lángokat.Fotó: STR/AFP

Arra is van példa, amikor a faültetési kampány egyenesen árt a meglévő ökoszisztémának. Mexikóban a kormány például 2018-ban mintegy 3,4 milliárd dollárból indított erdősítési kezdeményezést, amely a valóságban egy a Balatonnál is nagyobb méretű erdő kiirtását okozhatta. A Sembrando Vida nevű programban a farmerek a földjeiken elültetett fák után kaptak pénzt, emiatt sok esetben először fel kellett égetniük az erdősávot, ahova aztán a csemeték kerültek. A World Resources Institute nevű környezetvédelmi csoport egyik elemzése szerint ez 2019-ben 73 ezer hektárnyi erdő eltűnését okozta. 

Pakisztánban pedig a „Billion Tree Tsunami” nevű kormányzati kampány járt nem várt, negatív hatásokkal, méghozzá egy helyi nomád csoport megélhetésének megnyirbálásával. Hagyományosan a gudzsár törzs tagjai a földtulajdonosoktól télire földsávokat bérelnek ki, hogy ott legeltethessék az állataikat. A kampány beindulása után azonban a farmerek faültetvényekké változtatták a legelőket, ezért számos nomád család nem tudta hol legeltetni állatait. 

Ennyivel nem ússzuk meg

A klímaválság vagy a súlyos biodiverzitás-vesztés összetett problémáját nem lehet egy olyan csodaszerként beállított megoldással elintézni, mint a faültetés. Robin Chazdon, az ausztráliai Sunshine Coast Egyetem erdőkutatója szerint nagyot téved, aki azt gondolja, hogy csak elültet néhány fát, elnevezi helyreállítási projektnek, „és már fel is oldozták a kibocsátási bűneink alól”. 

A jól csengő faültetési programok elhomályosítják azt a tényt, hogy a helyreállítás hosszú távú elköteleződést és sok-sok évnyi utánkövetést igényel. Klímakutatók úgy vélik, hogy el kellene felejteni az egy alkalomra szóló fatelepítések koncepcióját, és hosszú távú növénygondozásról kellene beszélni. Még a leggyorsabban növő fáknak is három évbe telik, mire elérik a felnőttkort, más fajtáknak pedig ennél sokkal több időre van szükségük. Karen Holl, a Kaliforniai Egyetem (Santa Cruz) környezeti tanulmányokkal foglalkozó professzora és természet-helyreállítási szakértője a Világgazdasági Fórum fatelepítési programja kapcsán úgy fogalmazott, „sokkolta” a tény, hogy számos esetben a faültetés mindössze két év vagy még annál is kevesebb ideig tartó utánkövetéssel járna. Szerinte ennyi idő alatt nem lehet a kívánt karbonkibocsátási és biodiverzitási eredményeket elérni. 

Pazarlás és bizalomvesztés nélkül

A kutatók szerint további probléma, hogy a faültetési kampányok nem veszik figyelembe az erdőirtásokat okozó társadalmi és gazdasági tényezőket, a sikertelen kampányok pedig erodálhatják a közvélemény bizalmát. A helyiek legtöbbször tűzifát gyűjtenek az erdőkben, vagy az állataik legeltetéséhez irtanak erdősávokat. Ilyen esetekben például a facsemeték ültetése nem vezet célra, hatékonyabb lenne a helyi lakosokat a tűzifát helyettesítő eszközzel ellátni –  jegyezte meg Fleischman.

Domaniczky Orsolya fenntarthatósági tanácsadó a Qubitnek azt mondta, rendkívül jó látni, hogy mennyi alulról szerveződő faültetési kezdeményezés indult meg az elmúlt években, magyarországi jó gyakorlatként említette például a pápateszéri örökerdőt. A WWF és az Éghajlatvédelmi Szövetség felhívására Pápateszér 2020-ban vállalta, hogy belterületén fával borított természetközeli élőhelyet alakít ki és tart fenn hosszú távon. „Kézzel fogható a jó szándék, és a folyamatok gyorsuló dinamikája. Ezzel együtt nagyon fontos, hogy aki ilyesmiben gondolkodik, képezze magát, illetve megfelelő szakértői segítséget vegyen igénybe az elképzelései megvalósításához. Fontos, hogy ezek a projektek ne pazarolják a résztvevők idejét és pénzét, valamint hogy ne erodálják a közvélemény bizalmát. Bármennyire kedves szándék húzódik ugyanis meg egy-egy faültetési kezdeményezés mögött, sajnos a nem megfelelően megtervezett, a megfelelő előkészítés nélküli faültetések oda vezethetnek, hogy az elültetett fák a fenntartás hiányosságai miatt alacsony százalékban maradnak csak életben” – fogalmazott.

Az ember álljon a középpontban

A szakértők mindenesetre egyetértenek abban, hogy a körültekintően megtervezett és utánkövetett helyreállítási programok működnek. Például Brazília déli részén, Pontal do Paranapanema térségében az elmúlt 35 évben az Instituto de Pesquisas Ecológicas nevű alapítvány a helyiekkel közösen közel 2,7 millió őshonos fát ültetett el. A környékbeliek szívesen eszik ezeknek a fáknak a gyümölcseit, és használják alapanyagként építkezésekhez, sőt a facsemetéket már értékesítik is. Az elültetett fák ugyanakkor olyan erdősávokat hoztak létre, ahol a feketearcú oroszlánmajmocskák (Leontopithecus chrysopygus) újra sikeresen megtelepedhettek.

Feketearcú oroszlánmajmocska Brazíliában.Fotó: RENAUD FULCONIS/Biosphoto via AFP

„Sokak számára üdítően és újszerűen hat, amikor az elültetett fák mennyiségére való fókuszálás mellett egy kiterjedtebb rendszerszemlélet is színre lép” – mondta Domaniczky. Magyarázata szerint a brazil példához hasonlóan léteznek olyan – a permakultúra elvei szerint tervezett – regeneratív rendszerek, amelyek amellett, hogy szén-dioxidot kötnek meg, biológiailag sokfélék, ennél fogva stabilak, rugalmasak, vizes élőhelyeket is integrálnak, a természetes rendszerek önmegújító, öngyógyító képességére építenek, és egyúttal produktívak is. Ez utóbbi a szakértő szerint azért fontos, mert minél többféle haszonvétel található egy-egy ilyen rendszerben az ember számára, annál inkább érdekeltté válik annak létesítésében, fenntartásában. 

Chazdon, aki jelenleg a hatékony természet-helyreállítási projekteket gyűjtő Restor platformon dolgozik, szintén úgy vélte, a sikeres faültetési kampányok középpontjában mindig az emberek állnak. A platform építését maga Thomas Crowther vezeti, aki szeptember elején a Guardiannak panaszolta el, hogy nagy hatású 2019-es kutatásaikból túlságosan is leegyszerűsítő és félrevezető újságcímek születtek. Crowther és kutatótársai a Science-tanulmány absztraktját is átírták azóta, jelezve, hogy az erdősítés nem „a”, hanem az „egyik” leghatékonyabb eszköz a klímakatasztrófa elkerülésére. 

Tehát félreértés ne essék, az erdők és a fák jót tesznek a bolygónak, azonban a faültetésre mint egyszeri csodaszerre koncentráló kampányok mind a helyieknek, mind az ökoszisztémának árthatnak azzal, hogy csupán erre, és nem a mögötte álló gondolatra összpontosítanak. A kiábrándító valóság pedig azt mutatja, hogy egyszerűen nem tudjuk faültetéssel kihúzni magunkat a klímaválság jelentette csávából. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: