Az amazóniai esőerdő 76 százalékát visszafordíthatatlan pusztulás fenyegeti a klímaváltozás és az erdőirtások miatt

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Az Amazonas-medence trópusi esőerdejének háromnegyede veszített ellenálló képességéből a 2000-es évek eleje óta – állítja egy új kutatás, amely arra figyelmeztet, hogy ha minden így megy tovább, az esőerdő jelentős részét pusztulás fenyegeti.

A Nature Climate Change folyóiratban hétfő délután közölt eredmények alapján az 55 millió éve kialakult esőerdő az erdőirtás és a globális felmelegedés miatt kritikus ponthoz közelít. Ennek a határnak az átlépésével akár évtizedek alatt szavanna válthatja fel a mai növényzet egy részét, ami katasztrofális veszteségeket okozna a Föld biodiverzitásában, és tovább fokozná a klímaváltozást.

Egy erdőirtáson átesett terület az Amazonas-medence dél-keleti részénFotó: FLORIAN PLAUCHEUR/AFP

Az éghajlati fordulópontok azokat a kritikus határokat jelölik, amikor az emberi tevékenység hatására a Föld rendszereiben visszafordíthatatlan változások indulnak meg, amelyek akár egymást is erősíthetik. A lassan bekövetkező, jégtakarókhoz és tengeráramlásokhoz kötődő fordulópontok egy tavalyi kutatás szerint ideiglenesen átléphetők lehetnek katasztrofális következmények nélkül, ha a felmelegedést évszázados távlatban 1,5 fokban tudjuk stabilizálni. A gyorsabban reagáló rendszerek esetén, mint amilyen az amazóniai esőerdő is, azonban nem ez a helyzet.

Most az Exeteri Egyetem kutatói (Chris Boulton vezetésével) 1991 és 2016 közötti műholdas mérések felhasználásával nézték meg, hogy az esőerdő tényleg a fordulópont felé tart-e. Ehhez az ökoszisztéma ellenálló képességének változását vizsgálták ebben az időszakban, ami azt adja meg, hogy mennyire gyorsan képes helyreállni a rendszer (jelen esetben az esőerdő) stabil állapotba külső zavarok, például egy aszályos időszak után. A kutatásban az Amazonas-medence kizárólag azon részeit vizsgálták, ahol legalább a terület 80 százalékát egész évben erdő borítja. Megállapították, hogy ezek száma 2001 és 2016 között lecsökkent, főként a medence délkeleti területein, ahol ekkor az erdőirtás a legintenzívebb volt.

A területet lefedő összesen 6469 cellához főként a növényzet sűrűségére, biomasszájára és víztartalmára utaló, mikrohullámú tartományban rögzített műholdas megfigyeléseket, valamint az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) POES műholdjain lévő, a fotoszintézis intenzitását feltáró AVHRR infravörös képalkotó adatait társították. A kutatók a cellák 76 százalékában azt tapasztalták, hogy az esőerdő ellenálló képessége hosszú távú trendként csökken a 2000–2005 közötti időszaktól kezdve, és ez alól legfeljebb az Amazonas mellékfolyóinak környéke jelentett kivételt.

Az esőerdő ellenálló képességének változása az 1990-es évektől a 2010-es évekig. A növekvő AR érték az ellenálló képesség csökkenését jelziGif: Boulton, et al.; Nature Climate Change

„Ha a rendszer egy fordulópont felé tart, ahol definíció szerint kevésbé stabil lesz, annak bekövetkezte előtt lassabban regenerálódik olyan [rövid távú] behatásokból, mint a néhány évente előforduló aszályos időszakok” – mondta el Timothy Lenton, a kutatás társzerzője a Nature által az elmúlt hét végén szervezett sajtótájékoztatón. Az ellenálló képesség tehát egy korai indikátornak fogható fel, és csökkenése nem azonos az erdőborítottság elvesztésével, azaz könnyen lehet, hogy az esőerdő anélkül közelít kritikus ponthoz, hogy az átlagos állapotában nagyobb változás látszana.

A szakemberek arra is kíváncsiak voltak, hogy az esőerdő ellenálló képességét hogyan befolyásolták az éghajlati változások, konkrétan az éves átlagos csapadékmennyiség, valamint az emberi aktivitás. Kiderült, hogy az ellenálló képesség azokon a területeken nőtt, ahol nagyobb az éves csapadékmennyiség, és amelyek távolabb vannak az emberek által használt területektől, míg legerősebben azokon csökkent 2003 után, amelyek szárazabbak és közelebb vannak az emberekhez. Azt is kimutatták, hogy az ellenálló képesség 2005-ös, a 2010-es és a 2015-ös aszályos időszakokban az átlagosnál gyorsabban csökkent.

Boulton és kollégái úgy vélik, ez arra mutat rá, hogy az egyre gyakoribb aszályos viszonyok és az erdőirtás – főként együttesen – nagyon káros hatást gyakorolnak az esőerdőre, és olyan pozitív visszacsatolási folyamatokat indíthatnak be, amelyek nagyobb erdőtüzekhez és kevesebb csapadékhoz vezethetnek, még tovább súlyosbítva a helyzetet. Ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy jelenleg – a rendszer elképesztő komplexitása miatt – a modellek nem képesek megállapítani, hogy az Amazonas-medence mikor érheti el a fordulópontot.

Az ellenálló képesség elvesztése azonban már most azzal járhat, hogy az esőerdő a vártnál kevesebb szén-dioxidot vesz fel a légkörből, ahogy erre egy 2015-ös kutatás is utal. Ha pedig átlépi a kritikus pontot, az a kutatók szerint akár 3-4 évtized alatt új állapotot eredményezhet Dél-Amerika ezen részén, ami inkább szavannára, mintsem trópusi esőerdőre emlékeztetne. Az esőerdő elvesztése akár 90 milliárd tonna szén-dioxid felszabadulásával járhat a növényzetből és a talajból, ami az egész bolygó majdnem 3 évnyi szén-dioxid-kibocsátásának felel meg. Ennek bekövetkezte ellen jelenleg a fakitermelés megállításával és a globális felmelegedés mérséklésével tudunk a legtöbbet tenni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: