Ismét háttal Európának: új jelentés készült az Orbán-rendszer jelenéről

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

„Az utcai harcosnak valódi harccal kellett szembesülnie” – csapott bele a lecsóba a Háttal Európának II. című jelentés bemutatójának első panelbeszélgetésén Bozóki András, a CEU Politikatudományi Intézetének oktatója, szociológus és exkultuszminiszter. A számos felszólaló közül kevesen fogalmaztak szelídebben, ha a tudomány, a média vagy a közélet újabb (2021 végéig, a kötet szerkesztésének lezárásáig, illetve mostanáig) eseményeiről volt szó. Bozóki itt arra utalt, hogy a harcos politikai retorikával nem sokra megy az ember, ha valódi ellenségekről van szó, márpedig a járvány nagyon is valós ellenség volt, ahogyan most a szomszédban dúló orosz-ukrán háború is valódi probléma. 

Mérsékelt öröm

Az első jelentést az Oktatói Hálózat összefoglalója szerint „független magyar értelmiségiek állították össze, hogy tájékoztassák a hazai és nemzetközi közvéleményt, valamint az európai intézményeket arról, milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén”, a munka folytatását pedig az indokolja, hogy „a magyarországi helyzet időközben tovább súlyosbodott”. A jelentésben megszólaló, különböző területekről érkező szakértők ezúttal is azt elemzik, hogy az adott területre milyen hatással van az azt érintő kormányzati politika, és a bemutatón felszólalókat hallgatva nagyon úgy tűnik, hogy nincsenek túlzottan elragadtatva.

A március 16-i beszélgetés résztvevői 

Az autokrácia kiteljesedése

Az autokrácia kiteljesedéséről (Bozóki András, Fleck Zoltán, Neumann Eszter és Vásárhelyi Mária) szóló panelbeszélgetésben vetődött fel először az a kérdés, ami témától függetlenül folyamatosan vissza-visszatért az előadásokban: a George Orwell által az 1984-ben leírt mesterséges nyelv, az újbeszél (Newspeak) problémája. Magát a szót emlékeim szerint senki nem ejtette ki a bemutatón, de a kommunikáció és a megnevezés mindenhol központi szerepet kapott, nem utolsósorban azért, mert Bozóki szerint a hatalom 2018 óta egyre inkább uralja a médiát, ezzel pedig nem csak azt formálja, hogy kihez milyen információ jut el, hanem, mint ahogy később Fleck Zoltán is rámutatott, ez a kultúra kisajátításához is vezet, így pedig nemcsak szavak, hanem egész intézmények (és posztok, titulusok) kiüresédését is maga után vonja. A nyelvromlással együtt jár a diktatúra habitualizálódása.

Médiatúlsúly

Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Vásárhelyi Mária előadása is a média jelenlegi állapotáról: szerinte a szabad médiát, legalábbis a tömegmédiát gyakorlatilag felszámolták, ezzel pedig „a szabad választások lehetősége is megszűnt”, hiszen a szavazók többé nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak információhoz jutni, így döntést is nehezebben vagy elfogultabban hoznak. Vásárhelyi szerint kellő tájékoztatás birtokában a hatalmi megoszlás, illetve az eljövendő várakozásokkal kapcsolatos előrejelzések is máshogy néznének ki.

Gendertéma

Kövér Ágnes a genderkérdéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy a kormány nőpolitikája nem a női jogokról, hanem demográfiai kérdésekről szól, ahogy a gendertudomány szó használata is politikai töltetet kapott. Erről később is volt szó: Gárdos Judit, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa szerint genderkutatást éppen még lehet végezni, de az ELKH-ban előbb le kell adniuk a kutatóknak a témajavaslatokat, amelyeket különösebb indoklás nélkül visszavághatnak. Bozóki szerint olyan is előfordul, hogy ha ugyanazt a kutatást a gender szó mellőzésével, családszociológiai munkaként adják le, megkapják a támogatást, miután az előző igénylést visszautasították.

Történelmi hazugságok 

Bajomi Iván és Máté András az oktatásról szóló paneljükben egyebek mellett ugyanerre a duplafenekűségre, kétértelműségre és újbeszélre figyelmeztettek, és bár szerintük 2010 után voltak olyan törekvések az oktatás megtörésére és kézivezérlésére, amelyeket többé-kevésbé sikerült visszaverni, mára a helyzet megint nem valami rózsás, az oktatás általános célja pedig az önálló gondolkodás helyett a tudományosan nem feltétlenül megalapozott, de hazafiasnak mondott ismeretek átadása lett. 

Erre rímelt Rényi András kultúráról szóló előadása is: szerinte a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kultúrát ugyanúgy megpróbálja uralni, mint az összes többi intézményrendszert, csak itt éppenséggel nincs egy általánosan követendő esztétikai irányvonal, ennek is köszönhető az az eklektika, ami a hatalom által felkarolt művészeti alkotásokat jellemzi. 

Érzékeny témák

Itt is jellemző lehet az öncenzúra, a cenzúra és a túlzott megfelelési kényszer, ahogy más területeken is: Gárdos Judit szerint a tudományban sem ritka, hogy egyes politikailag érzékenynek vélt témákat a pályázó le sem mer adni, illetve gyakran előfordul az öncenzúra is, amikor valaki inkább le sem írja, amit eredetileg le akart, nehogy baj legyen belőle. Rényi szerint ehhez hozzájárulhat az is, hogy a kormányzati kommunikációban tetten érhető egy erőteljes tudományellenes vonal, amit a kormány cselekedetei is alátámasztanak, erre az Aranybulla-kiállítás sorsát hozta fel példának, amit az azt előkészítő kutatóktól elvettek, majd a Magyarságkutató Intézet kutatóinak adtak át. Máté szerint a kormányzati retorika az esetek egy részében még csak nem is tudományellenes, hanem áltudományos, ennek megfelelően pedig az újabb történelemkönyvekben szakmai konszenzus nélkül, meglehetősen kétértelműen vagy homályosan fogalmaznak olyan témákról, mint Horthy Miklós megítélése vagy a tatárjárás. 

A jelentést szerdán mutatták be az Európai Parlamentben, magyar bemutatója délután hattól zajlott online formában, a dokumentumot PDF formában ide kattintva lehet elolvasni az Oktatói Hálózat honlapján.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: