Ki a legnagyobb király? A 4. helyen: Szent László
I. (Szent) László, a lovagkirály (1077–1095) a magyar történelem egyik legnépszerűbb, legismertebb és legelismertebb uralkodója volt. Személyét már életében legendák övezték, halála után pedig még több történet szövődött alakja köré. A csodás történetek hátterében egy sorsfordulatokban gazdag életpálya, sikeres és eredményes uralkodás, valamint rendkívül sokszínű személyiség állt. Mindezt színezték az utókor illúziói és a szépítő emlékezet törekvése a történtek megértésére.
Egyes feltételezések szerint azok a mesés mondák, amelyeket ma Mátyás királyról ismerünk, eredetileg az ő főszereplésével születtek meg. A néphagyomány idővel ezt átalakította, de a szentté avatása, és az ahhoz kapcsolódó legendák megőrizték történeteit, azok vallásos tartalmával együtt. Példaképe volt több utódának, akik ápolták kultuszát: III. Béla szentté avattatta 1192-ben, I. (Nagy) Lajos pedig aranypénzén jelenítette meg az alakját – ez a pénzábrázolás a 16. századig megmaradt.
Családi viszályok és a pápa segítsége
I. Béla és a lengyel Piast dinasztiából származó Richeza királyné másodszülött fia 1040 körül látta meg a napvilágot. Bár apja is híres katona és jó hadvezér volt, bátyja, I. András végül nem őt tette meg utódának, és amikor András Tiszavárkonyba hívatta testvérét, hogy felajánlja neki a választást korona és kard között, Béla a biztos halált jelentő korona helyett a kardot választotta, majd családjával együtt Lengyelországba menekült.
Miután lengyel segítséggel sereget toborzott magának, fiaival együtt hazatért, és rátámadt Andrásra, aki nemcsak vereséget szenvedett, hanem valószínűleg súlyosan meg is sebesült, majd öccse fogságába került, ahol elhunyt. Így jutott végül hatalomra I. Béla, akit András fia, Salamon német segítséggel megtámadott 1063-ban, így Béla fiai – Géza, László és Lampert – apjuk váratlan halála után ismét Lengyelországba kényszerültek menekülni.
IV. Henrik német-római császár távozása után Géza és testvérei haddal tértek vissza, és kikényszerítették a hercegséget, valamint az ország harmadát Salamontól. A király és a hercegek uralma sok sikert hozott, többek között a betörő besenyők és úzok közös legyőzését Kerlésnél (a keleti határt egészen a tatárjárás idejéig bebiztosító cserhalmi csatában), és László nemcsak testalkatával, hanem hadvezéri képességeivel is kiemelkedett közülük.
A bizánci kézben lévő Nándorfehérvár bevétele idején vita alakult ki Salamon és Géza között, ami véget vetett a törékeny békének – az 1071 után évekig dúló belháborút végül a Csehországból csapatokkal érkező László herceg döntötte el Géza javára. Mogyoródi veresége után, 1074-ben Salamon elvesztette a trónt, csak Moson és Pozsony vidéke tartott ki mellette. A királlyá koronázott I. Géza azonban legitimációs gondokkal küszködött, és a hercegséget birtokló László hiába ostromolta Pozsonyt, nem tudta kiűzni Salamont, aki továbbra is törvényes király volt. Még VII. Gergely pápa sem állt egyértelműen a császár rokonságában álló Salamonnal szemben, így Géza csak VII. Mihály bizánci uralkodó támogatására számíthatott, de a hercegséghez való kényszerű visszatérését végül 1077-ben bekövetkezett halála akadályozta meg. Gézának ugyan volt két kiskorú fia (Kálmán és Álmos), de híveinek az életerős és jól ismert László megválasztása cseppet sem esett nehezükre.
I. László kezdetben ugyanazzal a legitimációs gonddal küzdött, mint bátyja: Salamon élt, és törvényes királyként uralkodott. A pápa azonban egyre szorultabb helyzetében már nem követelhetett egyházi hűbért, sőt egyre nyíltabban támogatta Lászlót, aki a császár legfőbb ellenségével, Rudolf sváb herceggel is szövetkezett, amikor elvette lányát, Adelheidet.
Törvénykönyvek, szentté avatások
László méltó utódja volt a Szent István-i eszmének, és folytatta az általa megkezdett államszervezési folyamatot, amelynek alappillére volt a kereszténység megerősítése az országban. Törvényeiben egyházi és világi rendelkezések keveredtek. A kutatók két törvénykönyvet kötnek Lászlóhoz, míg a harmadik csak az ő nevét viseli – az úgynevezett László III. törvénykönyve valószínűleg Salamon vagy I. Géza idején keletkezett.
Uralkodása első évében adta ki II. törvénykönyvét, amelyben a lopások visszaszorítása, a magántulajdon védelme állt a középpontban: az egy tyúk értékénél (10 dénár) nagyobb értéket eltulajdonítókat halállal büntette. A büntetések közül már enyhének számított a csonkítás, a megvakítás, esetleg a szolgaságra vetés, ráadásul a tolvaj iránt elnéző bírókat is büntették. A bizonyításra a tanúk mellett olykor istenítéletet alkalmaztak. Társadalmi szempontból a kóborlókkal több cikkely is foglalkozik – ők azok az elszegényedett, nomád életet élő szabadok, akik menekültek a feudális kötöttségek elől.
László I. törvénykönyve az 1092-es szabolcsi zsinat határozatait tartalmazta. Ezek már többségében egyházi rendelkezéseket örökítettek meg: a papok esetében tiltották a második házasságot, védték az egyházi vagyont, erősítették a tizedfizetés kötelezettségét. A király támogatta az új templomok építését, és tiltotta a megépült templomoktól való elköltözést is, ez utóbbi a letelepült életmód erősítésére szolgált. A megkeresztelt izmaelitáknak (muszlimok) tilos volt visszatérni a vallásukhoz, míg a zsidóknak el kellett bocsátani keresztény feleségüket, szolgáikat. Az új törvények a hitéletet is erősítették: tiltották a pogány szokásokat, miközben büntették a templomba járás elmulasztóit vagy azokat, akik egyházi ünnepek helyett dolgoztak.
Szent László egyházpolitikájában kiemelt helyet foglaltak el a szentté avatások, illetve az ország ős- és hőskultuszának megteremtését is ő kezdeményezte. Az eljáráshoz megszülettek az első legendák is, így 1083-ban VII. Gergely áldásával megtörténhetett Gellért, István és fia, Imre, illetve a két Nyitra környéki remete, András és Benedek szentté avatása. Ez a királyt is végleg legalizálta. Uralkodása elején áthelyezte a bihari püspökség székhelyét Váradra, a város jobb megközelíthetősége miatt. A kalocsai érsekség központját Bácsra telepítette, amely a déli irányú térítőtevékenység erősítésével, és ezen keresztül a balkáni magyar befolyás növelésével volt indokolható. Majd Horvátország elfoglalása után, 1091-ben alapította meg a zágrábi püspökséget. A meglévő bencés apátságok komoly adományokat kaptak tőle, és újakat is alapított: Somogyvárra francia szerzetesek érkeztek, Bihar vármegyében pedig Szentjobb néven alapított apátságot – itt találták meg ugyanis Szent István ellopott jobb kezét. Az egyházszervezet működését a káptalani hálózat bővítésével javította, nőtt az iskolák száma, valamint megkezdődött az esperesi kerületek kiépülése.
A császárral szemben is sikeres külpolitikát folytatott
Szent László külpolitikáját alapvetően trónra jutásának körülményei határozták meg. A törvényes királyt, Salamont IV. Henrik német-római császár támogatta, így a császár ellenfelei – különösen VII. Gergely pápa – váltak László szövetségeseivé. A császárellenes szövetség katonai sikerei az első években Salamon törekvéseit is letörték, így 1081-ben kénytelen volt behódolni Lászlónak. Salamon nagy javadalmakat kapott, de a királyi címről le kellett mondania, és amikor merényletet tervezett a király ellen, a visegrádi vár börtönébe zárták, ahonnan csak István szentté avatásakor szabadult. A császártól ekkor már nem kapott támogatást, így a besenyőkhöz állt be, de támadását László kivédte. Salamon végül 1087-ben, egy Bizánc elleni besenyő hadjáratban vesztette életét.
A pápai támogatás erősítette László helyzetét a Salamonnal vívott harcokban, és ennek voltak köszönhetők a szentté avatások is. Bátyjától kiváló bizánci kapcsolatokat örökölt, hisz Géza felesége egy bizánci előkelőség volt. Azonban a Bácsra helyezett érseki székhely és a balkáni terjeszkedés vágya az odatelepített angolok megtérítésének ürügyével megrontotta ezt a szívélyes viszonyt. 1091-től a pápasággal is megromlott a kapcsolata, amely mögött a zágrábi püspökség létrehozása állt, Horvátország ugyanis Zvonimir király felajánlása óta pápai hűbér volt. Zvonimir halála után viszont zavaros helyzet állt elő, amelyben a király özvegye Ilona a bátyja, I. László beavatkozását kérte. A magyar uralom jele volt a zágrábi püspökség megalapítása, amelyet László betagozott a magyar egyházszervezetbe.
Dalmácia meghódítása viszont elmaradt a keletről támadó kunok miatt, akiket végül sikerült visszaverni. A horvát terjeszkedés mind Bizánc, mind a névleg tőle függő Velence, mind a pápa részéről nemtetszést váltott ki, így nem csoda, hogy László egyre szorosabbra fűzte a kapcsolatát IV. Henrik császárral, akitől támogatást kaphatott terveihez. Mindezt segítette, hogy sem Salamon, sem László felesége nem élt már, akik személye a császár ellenségeihez kötötte a magyar uralkodót. Külpolitikája révén Lászlónak összességében sikerült megerősítenie az ország helyzetét, illetve trónját is.
Egyik legnépszerűbb szentünk is öröklési problémákkal küzdött
Lászlónak és Adelhaid királynénak nem született fiúgyermeke, lányaik közül pedig csak a később bizánci császárnéként ismert és szentté avatott Piroska (Eiréné) nevét ismerjük. Élete végén így leginkább az öröklés problémái gyötörték. Géza fiai, Kálmán és Álmos közül választhatott. A császárpárti Álmosra bízta Horvátországot, míg az idősebb fiút, Kálmánt papnak szánta, sőt később püspök is lett belőle. Kálmán azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, Lengyelországba szökött segítségért. Állítólag László az élete vége felé hazahívta Kálmánt, de a Képes Krónika ellentmondásos történetei miatt nem tudhatjuk pontosan, hogy a Könyves Kálmánként ismert uralkodó miként került a trónra a király halála után.
Szent László király az egyik legnépszerűbb szent, a magyar katonaság Szűz Mária mellett hagyományosan őt hívta segítségül a csatáiban. Legismertebbek a kunokkal kapcsolatos legendái, amely a természeti emlékekhez – pl. Tordai-hasadék, László-füve – éppúgy kötődnek, miként a róla szóló képzőművészeti alkotásokhoz. Templomi freskók sokasága őrzi a lányrabló legyőzését, ezek közül a világörökség részét képezi például a gelencei, a székelyderzsi, vagy épp a zsigrai ábrázolás. A legismertebb és az egyik legrégebbi freskó pedig Kakaslomnicon látható. Pozitív megítélését ezek a történetek napjainkig közvetítik. A legendák mellett fennmaradtak törvénykönyvei is, illetve a középkori krónikáink szinte mindegyike foglalkozik a személyével. Nevét a Kárpát-medencében 19 település őrzi, de ennél is több templom tiszteli védőszentjeként.
A legismertebb ábrázolása a ma Győrben őrzött Szent László-herma, amely a király koponyáját őrzi. A szentté avatáskor készült eredeti fa ereklyetartó egy tűzvészben megsemmisült, a Kolozsvári testvérek a 15. század elején készítették a ma is látható hermát. A hermán ábrázolt arcot egyes kutatók a királyt szentté avattató III. Béla arcvonásaival azonosítják. Szent László bárdját a nagyváradi székesegyházban mutogatják az érdeklődőknek, bár ennek a tárgynak a történelmi hitelessége kérdéses.
László király sírja körül is sok a bonyodalom. A 20. század elején született meg az a feltételezés, hogy Lászlót nem Váradon, hanem az általa alapított somogyvári apátságban helyezték örök nyugalomra. Ma azonban ezt az álláspontot a tudósok többsége elutasítja, és a templom közepén található ereklyesírt talán Szent Egyed vagy Szent Benedek ereklyéjének tiszteleti nyughelyeként említik. Esetleg később kerülhetett ide Szent László-ereklye is, de ennek ma már nincs nyoma. A váradi vártemplomban lévő sírja a középkorban az egyik legfontosabb búcsújáró hely volt, de ez ma nem látogatható, illetve feltárás alatt áll.
A szerző a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének tagozatvezetője.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
