Oroszország hatalmi struktúrája évszázadok óta a centralizált katonai-rendőri hatalomra, az állami (egyházi) propagandára és az alattvalók feltétlen hűségére épül. A szabadság és a szolgaság intézményei azonban eltérő mintázatúak az orosz és az ukrán történelemben. A február 24-én indított orosz invázió és az ukrajnai háború fénytörésében különösen felerősödnek ezek a korábban árnyalatnyinak látszó különbségek. Hogyan hatja át az orosz és az gondolkodást a történelmi múlt? Egyebek mellett erről is szól a Central European University (CEU) Határtalan Tudás sorozatának május 24-i, keddi rendezvénye.

A nacionalizmus és a dialektusok

„A feudalizmusban nem a nyelv az identitás alapja. Tudjuk például, hogy a középkori Hungáriát sem a magyarul beszélők lakták, hanem hungarus tudatú emberek sokféle anyanyelvvel. Kulturális értelemben az orosz birodalomban sem merül semmiféle nyelvi kérdés, egészen addig amíg a 18. század végén meg nem jelenik a nacionalizmus” – mondja Spiró György író, az esemény egyik előadója.

„Nem szokták tudni, de az északorosz nem feltétlenül érti, hogy mint mond neki egy anyanyelvén megszólaló déli, pedig mindketten oroszul beszélnek” – mondja az irodalomtörténész, műfordító. Saját maga erre akkor döbbent rá, amikor az 1970-es években egy moszkvai társaságban ő volt kénytelen tolmácsolni egy akkor leningrádinak nevezendő szentpétervári és egy délen nevelkedett képzőművész között. Az előbbi ugyanis alig értett valamit abból, amit az utóbbi mondott. Spiró viszont akkor már jól tudott lengyelül és belaruszul is, így fordítani tudta az irodalmitól legfeljebb a cének ejtett tyék okán eltérő nyelvjáráshoz szokott fülnek érthetetlen dialektust.

Spiró szerint az ukrán nyelv még véletlenül sem a Szovjetunió felbomlása utáni kreálmány, mint azt Vlagyimir Putyin orosz elnök állítja. Kétségtelen, hogy a kontinensnyi területű Oroszországban és a még nagyobb Szovjetunióban az orosz volt a közös nyelv, de az író saját tapasztaltból tudja, hogy az ukrán az 1970-es években még a Krím-félszigeten is a falusiak nyelve volt. Ráadásul már a 18. század vége óta létezett ukrán nyelven írt irodalom is, bár valóban kevesen művelték. „A polgárság vagy a státuszát és életmódját tekintve annak megfelelő nemesség a francia forradalom nyomán szintén magáévá tette a nacionalizmus ideológiáját, amelynek a nemzeti nyelv használat az egyik alapja” – mondja.

Gogol és a nemzetállam

A mai Ukrajna területén a 19. század elején kozák nemesi család fiaként született Nyikolaj Vasziljevics Gogol (ukránul: Hohol), mint Spiró mondja, nem azért írt oroszul, mert ne lett volna alkalmas erre az anyanyelve. A 19. században már számos irodalmi mű született. Mi több, a dramaíró fejedelem édesapja, a lengyel ősöket vezetéknevében (Hohol-Janovszij) még őrző középbirtokos Vaszil Panaszovics is írogatott ukrán nyelvű színműveket, vígjátékokat. „Furcsán is néztek az ukránul írókra” – teszi hozzá Spiró.

Gogolnak egyértelmű volt, hogy az oroszt használja, ha a világirodalmi léptékben is jelentős orosz nyelvű olvasótábort, valamint a pezsgő, a nyugat-európaival vetekedő szentpétervári színházi közeget akarta meghódítani. Márpedig a kezdetektől ez volt a célja.

A nacionalizmus egyik legfőbb célja a nemzetállam megalapítása, és Spiró szerint ennek része a nyelvi közösség felépítése. Kelet-Európa történetében számos példa van arra, hogy mindez nem ugyanabban az időben zajlott. „Volt, amikor hosszú évtizedekig a lengyelek sem léteztek a térképen, de nekik volt hova visszanyúlni a történelmükben”. Ukrajna viszont csak a Szovjetunió felbomlása után lett először önálló. Spiró szerint az 1920-as években, a szovjet polgárháború idején rövid időre létrehozott formáció aligha nevezhető valódi államiságnak, ahogy az 1600-as évek közepén török támogatással a kozák Bohdan Hmelnickij által alapított kijevi központú fejedelemség sem lehet hivatkozási alap.

„Szlovákia járt be hasonló utat, hiszen csak a másodszori megalapítása után tartósnak bizonyuló Csehszlovákia kettéválása után jött létre az önálló szlovák nemzetállam, bár a szlovák kultúra sokkal korábban már életre kelt” – mondja Spiró. Szerinte akár hisszük, akár nem, a nemzetté válások 200 éves folyamata nem ért véget.

Középkori reflexek

A most zajló ukrajnai események megértéséhez a nyelv mellett a mindenkori hatalommal szembeni magatartás eredetének tisztázása vihet közelebb. Spiró szerint a mai napig sok függ attól, hogy a feudalizmus korában milyen államszerkezetben éltek az emberek, mert az akkori reflexek mos is élnek. „Bár mindkettő magyarországi, de máig óriási a különbség a győri vagy a debreceni mentalitás között, amit a két magyar nyelvű város eltérő történelme magyaráz, az évszázadokon át fennálló hatalomgyakorlási és tulajdoni szerkezetek. Nem véletlen, hogy az ezer éve mindig a mindenkori cár alatt élő oroszok, illetve az orosz birodalom nyugati végein hol lengyel, hol litván, hol pedig török uralom alatt élő ukránok mentalitása eltér egymástól, más reflexek öröklődtek át”.

Spiró szerint a generációk hosszú során át huzamosan egyetlen erős központi hatalom alatt élőknek kicsit más a mentalitásuk, mint azoknak, akik időről időre ilyen-olyan földbirtokosok uralmát nyögték, akik ráadásul egymással is hadakoztak. „Ilyenek voltak a magyar demokratikus hagyomány alapját jelentő vármegyék. Az identitást is meghatározó rendszerben a vármegyék egymással szövetkezve a központi hatalommal is szembe hatékonyak lehettek. Feudalisztikus, de mégis egyfajta demokrácia, hiszen ilyen struktúrában sokkal több színű a politikai élet, mint ott, ahol kizárólag a központi hatalom irányít”.

A Hogyan jutottunk ide? Az ukrajnai háború kulturális előzményei című esemény előadói:

• Hetényi Zsuzsa, irodalomtörténész, műfordító, író
• Spiró György, író, irodalomtörténész, műfordító
• Sz. Bíró Zoltán, történész

Időpont: május 24., kedd, 18:00

Helyszín: Közép-európai Egyetem, Budapest, Nádor u. 15. Auditórium

A május 24-i eseményre itt lehet regisztrálni, a korábbi előadások és kerekasztalbeszélgetések pediig ezen a linken tekinthetők meg.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: