A vadon élő növények és állatok tartják el a Föld népességének felét

2022.07.11. · gazdaság

A Földön jelenleg 7500 vízi gerinctelen- és halfaj, 31 ezer növény- és 1500 gombafaj, továbbá 1700 szárazföldi gerinctelen-, valamint 7500 kétéltű-, hüllő-, madár- és emlősfaj szolgálja közvetlenül vagy közvetve több milliárd ember megélhetését – derül ki az ENSZ ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudományos-politikai platformjának (IPBES) friss jelentéséből.

A Guardian ismertetője szerint a tanulmány a legfrissebb tudományos eredmények, az őslakosok beszámolói és a helyi gyakorlatok alapján konkrét javaslatokat tesz arra, hogy miként használhatók fenntartható módon a természetes ökoszisztémák erőforrásai.

A világ 132 országának gyakorlata alapján 85 szakértő által összeállított dokumentum szerint a levadászott, kihalászott, begyűjtött fajok 20 százaléka közvetlen táplálékforrás. Az ukrajnai orosz invázió miatt kialakult globális élelmezési krízis tükrében különösen aktuális, hogy a jelentés a vadvilág kiaknázásának fenntartható gyakorlatait is elemzi. A szerzők szerint ilyen a 2000-es évek elejére vészesen túlhalászott kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus) védelmét szolgáló, nemzetközi természetvédelmi egyezményekkel megtámogatott programsorozat, amelynek köszönhetően hagyományos módszerekkel ma már újra halászhatóvá vált a faj Atlanti-óceáni állománya.

Az almadraba nevű ókori eredetű módszert használó spanyol tonhalhalászok az idei szezon végén június 23-án Cartagena partjainál
photo_camera Az almadraba nevű ókori eredetű módszert használó spanyol tonhalhalászok az idei szezon végén június 23-án Cartagena partjainál Fotó: LOYOLA PEREZ DE VILLEGAS MUNIZ/Anadolu Agency via AFP

A jelentés szerint a mintegy 50 vadon élő faj 80 százaléka gyógyászati, energetikai, építőanyagipari, turisztikai, rekreációs és kulturális célokat szolgál – meghatározva a a szegénységben élők 70 százalékának bevételeit.

A vadvilágra épülő globális üzletágak közül az IPBES szakértői a vadon élő növények, algák és gombák legális kereskedelmét említik, amely önmagában milliárd dolláros forgalmat generál évente. A természetvédelmi oltalom alá tartozó területek turisztikai hasznosítása még ennél is nagyobb falat: a nemzeti parkokat, rezervátumokat, tanösvényeket a pandémia előtti évben összesen 8 milliárdan keresték fel, az összforgalom pedig elérte a 600 milliárd dollárt.
Az IPBES-jelentés kitér a káros gyakorlatokra is, kiemelve az ipari léptékű halászatot és fakitermelést. A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy jelenleg a Föld minden harmadik halászterülete túlhalászott, a tarvágások és az égetések miatt pedig minden tizedik fafajt fenyeget a kihalás veszélye. A nemzetközi kis- és nagykereskedelem miatt különösen veszélyeztettek teljes fajcsoportok, így a kaktuszok és az orchidea-faj, az orvvadászat pedig 1341 vadon élő emlősfajt fenyeget eltűnéssel.

Kapcsolódó cikkeink a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás