Évtizedek óta nem láttunk olyan tiszta képet a Neptunuszról, amilyet most a James Webb űrtávcső készített

2022.09.21. · tudomány

A James Webb űrtávcső (JWST) a Jupiter és a Mars után a Naprendszerünk egy újabb bolygójáról készített képeket, ezúttal a Neptunuszról. A NASA közleménye szerint a felvételek nemcsak azért különlegesek, mert 30 éve nem láthattunk ilyen tiszta képet a bolygó gyűrűiről, hanem azért is, mert teljesen új megvilágításban mutatják meg a jégóriást.

A képeken szembetűnnek a bolygó gyűrűi, amelyek közül többet azóta nem sikerült észlelni, hogy a bolygót elsőként megfigyelő Voyager–2 űrszonda 1989-ben elhaladt a Neptunusz mellett. A JWST felvételén a több fényes és keskeny gyűrű mellett a bolygó halványabb porsávjai is jól kivehetők. A NASA megjegyzi, ez az első alkalom, hogy a gyűrűkről infravörös felvételek készültek.

photo_camera Forrás: NASA, ESA, CSA, STScI

A Neptunuszt a belső kémiai összetétele miatt jégóriásként is jellemzik, a gázóriásokhoz (Jupiter, Szaturnusz) képest ugyanis sokkal gazdagabb a hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemekben. Ez a Hubble látható hullámhosszon készült felvételein a bolygó jellegzetes kék színében mutatkozik meg, amit a kis mennyiségű metángáz okoz.

Mivel a JWST NIRCam nevű eszköze a közeli infravörös tartományban, 0,6 és 5 mikron között képezi le az objektumokat, a Webb nem kéknek látja a Neptunuszt. A metángáz olyan erősen elnyeli a vörös és infravörös fényt, hogy a bolygó meglehetősen sötétnek tűnik ezeken a hullámhosszokon, kivéve ott, ahol magasan fekvő felhők találhatók. A metánjégfelhők fényes csíkok és foltok formájában tűnnek fel, amelyek visszaverik a napfényt, mielőtt elnyelné őket a metán.

A bolygó egyenlítőjénél húzódó fényes, vékony vonal a Neptunusz szeleit és viharait tápláló globális légköri keringés jele – a légkör az egyenlítőnél felmelegszik, ezért infravörös hullámhosszon jobban világít, mint az azt körülvevő hűvösebb gázok.

photo_camera A Neptunusz és hét holdja Forrás: NASA, ESA, CSA, STScI

A JWST a Neptunusz 14 ismert holdja közül hetet is megörökített, ezek közül a legnagyobb és legfényesebb a felvételen szinte csillagnak tűnő Triton. A nitrogénjéggel borított Triton a rá érkező napfény nagyjából 70 százalékát visszaveri, így a Webb képén is túlragyogja bolygóját.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás