Fogyókúrás hatásai lehetnek a homokszemcsékből kinyert szilikarészecskéknek
Világszerte egyre fokozódik a túlsúlyosak és elhízottak aránya: a WHO adatai szerint 2016-ban több mint 1,9 milliárd felnőtt számított túlsúlyosnak, vagyis testtömegindexe (BMI) 25–30 közé esett, és közülük több mint 650 millióan már az elhízottak kategóriájába estek (30 feletti BMI-vel). Az elhízás elleni küzdelemhez a kutatók folyamatosan új módszereket keresnek, most például egy meglepő – és lehet, hogy hamarosan hiánycikknek számító – nyersanyag, a homok jótékony hatásait mutatták ki – írja a New Atlas.
A Dél-ausztráliai Egyetem kutatói legújabb tanulmányukban azt mutatták ki, hogy homokszemcsékből kinyert részecskéknek sikerült olyan enzimeket blokkolniuk, amelyek megakadályozzák a szervezet zsír- és cukorfelvételét. A kutatás olyan korábbi eredményeken alapul, miszerint egereknél az ételükhöz adott mezopórusos szilikarészecskék súlycsökkenést eredményeztek, és azt is sikerült már kimutatni, hogy ételadalékként férfiaknál is biztonságosan bevethető.
Paul Joyce, az augusztus végén megjelent kutatás vezető szerzője elmondta, a porózus szilícium-dioxid egyre nagyobb figyelmet kap a benne rejlő potenciál miatt, és már voltak is olyan klinikai vizsgálatok, amelyek igazolták biztonságos hatását, eddig azonban nem lehetett tudni, pontosan hogyan működik. A kutatócsoport viszont megmutatta, hogy a porózus szilícium-dioxid a gyomorban fejti ki az elhízást gátló hatását, méghozzá úgy, hogy megakadályozza a zsírok és a szénhidrátok megemésztését és felszívódását. Ami pedig ennél is fontosabb, a mechanizmus gyengéd, és káros mellékhatások nélkül eredményez klinikailag hatékonyan súlycsökkenést.
Annak kiderítésére, hogy a mezopórusos szilikarészecskék hogyan lépnek interakcióba az emésztőrendszerrel, a tudósok modellezték az emberi emésztőrendszert, ez pedig lehetővé tette számukra, hogy egy magas zsír- és szénhidráttartalmú étel megemésztésének szimulációja során megfigyeljék, mi történik. Ezek a kísérletek azt mutatták, hogy a tisztított homokszemcsékből készített szilikarészecskék megakadályozták az alfa-amiláz és a pankreatin-lipáz nevű enzimek aktivitását az emésztőrendszerben.
A korábbi kutatásokhoz hasonlóan a tudósok most is arra jutottak, hogy a hatások erősen függenek a részecskék és a pórusok nagyságától. A legjobb eredményt a 6-10 nanométer közötti pórusokkal érték el. A következő lépésben állatmodelleken igyekeznek igazolni eredményeiket és kikísérletezni, milyen feltételekkel válhatnak a szilikarészecskék a lehető leghatékonyabb fogyókúrás eszközzé.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
50 év múlva teljesen elfogyhat a Föld színéről a használható homok
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ha valamiből, hát homokból van elég a Földön. Nincs. Az évszázad közepére már ki is fogyhatunk belőle. Világméretű összefogás szükséges.
A Mekong egész ökoszisztémája rámehet a világ csillapíthatatlan homokéhségére
A legális és az illegális homokbányászat is egyre nagyobb problémákat jelent, Délkelet-Ázsiában félmillió embert és több száz őshonos fajt veszélyeztet. Az elmúlt húsz évben a homok iránti igény a háromszorosára emelkedett, Kína 2011 és 2013 között több homokot fogyasztott, mint az USA az egész huszadik században.
A jó bélbaktériumok segítenek a fogyásban
A bélmikrobiom összetétele biztosabban jelzi előre a fogyás mértékét, mint a koleszterinszint és a zsírégetés hatékonyságát mutató további változók – derült ki egy új mikrobiológiai kutatásból, amelyben fogyni nem tudó és testsúlyukból leadó alanyok adatait vetették össze.