A kezdés előtt néhány perccel már nem nagyon lehetett elférni az „Eljön a dizájner bébik kora?” címmel szerda délutánra meghirdetett, a géntechnológia utódtervezésre történő felhasználásáról szóló vita helyszínén, az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjének aulájában.

Az esős idő és az elhúzódó kezdés ellenére a vita résztvevőinek bokszmeccsekre emlékeztető bevonulása érezhetően feldobta a nagyrészt egyetemistákból álló közönséget, így a vitát moderáló Kovács Mihálynak, az ELTE TTK Biokémiai Tanszék vezetőjének nem volt nehéz dolga a felvezetéssel és a vitázó felek bemutatásával.

A dizájnerbébik jövőbeni megjelenése mellett érvelő kutató Málnási-Csizmadia András volt, az ELTE TTK Biokémiai Tanszék egyetemi tanára, az ellentétes álláspontot pedig Varga Máté, az ELTE TTK Genetikai Tanszékének egyetemi docense és a Qubit rendszeres szerzője képviselte. A kicsit több mint egyórás, az ELTE TTK Biológiai Intézete által az Oxford-típusú vita mintájára szervezett eseményen a szakemberek között érdemi egyet nem értés tudott kialakulni arról, hogy képesek leszünk-e valaha megtervezni utódainkat, és hogy ezt a társadalom elfogadhatja-e valaha egyáltalán.

Mit értünk az alatt, hogy „dizájnerbébi”?

Nemcsak, hogy lesz dizájnerbébi, hanem bizonyos szinten mindig is létezett ez a koncepció. Az ember tökéletességének fokozására való törekvés már egy nagyon régi gondolat, amely az elmúlt 100 évben sajnos sok tragédiához vezetett – kezdte érvelését Málnási-Csizmadia. Az először 1978-ban sikeresen alkalmazott in vitro megtermékenyítésből (IVF) mára 15-20 milliárdos üzlet lett az USA-ban, azzal együtt is, hogy szerinte 15 ezerből két így születő gyermeknek lehet genetikai problémája, ami kétszeres kockázat növekedést jelent a természetes megtermékenyítéshez képest.

Ma egyetlen sejtből a teljes emberi genomot meg tudjuk határozni, és ez az információ megadja az elméleti alapot az embriók közötti szelektálásra is, magyarázta a biokémikus. Természetesen szóba került Ho Csian-kuj történelmi jelentőségű példája is; a kínai kutatót hazájában három év börtönbüntetésre ítélték, miután három gyermek genomjában örökölhető változtatásokat eszközölt a CRISPR gén- és genomszerkesztési technológia segítségével.

Ha már vannak, az egész vita okafogyott? – tette fel a kérdést Varga, aki szerint fontos, hogy precízen kezeljük ezeket a szavakat. A kutató a banán példáját hozta fel, ahol a nemesítés jelentős és bonyolult genetikai változásokat okozott, de ennek ellenére azt senki nem tekinti genetikailag módosított élőlénynek. Az in vitro megtermékenyítéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy annak mindig is magas volt a társadalmi elfogadottsága, és ma is az. Ehhez képest a kedvezőnek vélt tulajdonságok kiválasztására, valamint az embriók ilyen okokból történő szelekciójára vagy genomjuk manipulálására irányuló elképzeléseket a társadalom borzasztóan elutasítja világszerte, így Magyarországon is.

Varga szerint ez a hozzáállás várhatóan nem is változik a jövőben, még akkor sem, ha a gyakorlatban is megvalósul egy-két esetben. Ennek egyik oka szerinte maga a genom és az emberi tulajdonságok közti kapcsolat hiányossága. Málnási-Csizmadia erre azzal reagált, hogy a kínai CRISPR-bébik bejelentését az internetes kommentelők először lelkesedéssel fogadták, és ez később az etikai aggályokat felerősítő sajtóvisszhang miatt fordulhatott meg, amit Varga azzal hárított el, hogy mindenkit lebeszélne arról, hogy ilyen kommentmezőket olvasson.

A biotechnológia eszközeivel felszámoljuk-e az örökletes betegségeket?

A fenti kérdésre Varga határozott igennel válaszolt, mivel erre már most is számos példát láthatunk. Ilyen az örökletes Tay–Sachs-betegség is, amely az idegsejtek fokozatos elpusztulásával jár a korai gyermekkorban. Ez az 1970-es években még sokkal gyakoribb volt az amerikai askenázi zsidó közösségekben, de genetikai szűrővizsgálatoknak és a genetikai tanácsadásnak hála sikerült minimalizálni az előfordulását. A genetikus szerint az ehhez hasonló, egy gén meghibásodása által okozott betegségekből nagyon sok van, ami csak az Európai Unióban akár 30 millió embert érinthet. Az ilyen betegségek közül rengetegre nem is létezik semmilyen kezelés, ha pedig mégis, akkor a beavatkozások ára nagyon költséges.

Ezeknek a betegségeknek a kezelése Málnási-Csizmadia szerint odáig jut majd a jövőben, hogy a beavatkozás már az embriókban megtörténik. A jelenlegi géntechnológiai eszközök (mint a CRISPR) azonban általában mozaikos kísérleti embriókat hoznak létre, vagyis a kutatók által eszközölt változtatások csak a sejtek egy részében jelennek meg. Létezik már módszer ennek kiküszöbölésére, de a biokémikus szerint van egy ennél sokkal alapvetőbb kérdés is.

Az általában genetikai eredetű, a szívizmot érintő kardiomiopátia megbetegedéshez nagyjából 400 különböző mutációt kötöttek eddig, de ha ezek, az izomösszehúzódásért felelős miozin II motorfehérjében megjelenő változások mind károsak lennének, akkor valószínűleg az evolúció során kiszelektálódnának. Az, hogy ez nem történt meg, annak is köszönhető, hogy a szívizomban dolgozó miozin II fehérje megtalálható a vázizmokat alkotó harántcsíkolt izomokban is. Így simán elképzelhető, hogy egy olyan mutáció, amely a vázizmok működését javítja, a szívizomnál ezzel ellentétes hatással jár – mondta a kutató.

Varga szerint azonban éppen azért nem lesz szükség a CRISPR-hez hasonló beavatkozásokra, mert már megvan az eszköztárunk a genetikai szűrővizsgálatokkal és tanácsadással, és sok esetben ez elegendőnek tűnik a betegségek visszaszorítására. Málnási-Csizmadia szerint az már most látszik, hogy nem a CRISPR lesz az a technológia, amely megoldja a betegségek kezelését az embrionális szakaszban, de Vargával egyetértésben úgy látja, a genetikai információn alapuló előrejelzések a jelenleginél is hatékonyabban segíthetnek majd ebben.

Rutinszerűen tervezzük-e majd utódaink genomját?

A vita utolsó részében Varga arról beszélt, hogy az egyes emberi tulajdonságokhoz, például a testmagassághoz az egyénben előforduló genetikai variánsok alapján rendelt poligénikus pontszámoknak jelenleg komoly korlátaik vannak. Említett egy, a Nature-ben nemrég közölt tanulmányt, amellyel a Qubiten is foglalkoztunk: ez elképesztő számú, 12 ezer genetikai variánssal volt képes a felnőtt testmagasság különbségeinek 40 százalékát megmagyarázni. A genetikus szerint a mai tudásunkkal még családokon belül sem lehet megbízhatóan megmondani, hogy ki lesz az utódok közül a legmagasabb, és az embriók genetikai szűrővizsgálatával elérhető változásai is minimálisak, így az egésznek nincs is túl sok értelme.

Málnási-Csizmadia egyetértett az elhangzottakkal, de úgy látja, nem ezek lesznek a döntő szempontok a társadalmi vitában. Az önmagát a genom titkainak kiaknázásával hirdető amerikai MyOme céget hozta példaként annak illusztrálására, hogy ma már mennyire precízen megismerhető az örökítőanyagot adó DNS, ráadásul az elmúlt évtizedekben elképesztő szinten csökkenő szekvenálási költségek mellett. Persze szerinte is vannak ennek veszélyei; az in vitro megtermékenyítésnél például kevés petesejtből lehet szelektálni, és ennek sincs nagy hatása, míg a betegségek előfordulásának minimalizásáról szóló ígéretek beválthatósága is elég bizonytalan. A biokémikus itt utalt vissza korábbi felvetésére, miszerint gyakran nem egyértelmű egy-egy mutációnál, hogy azok valójában hasznosak vagy károsak lesznek az egyén várható élete szempontjából. Málnási-Csizmadia szerint a látóhatáron sincs olyan technológia, amellyel precízen, közvetlenül be tudnánk avatkozni a genomba, és a „dizájnerbébikhez” a genomi adatok alapján, mesterséges intelligenciával tett predikciókkal állunk legközelebb.

„Ezek a cégek tényleg léteznek, csak minek” – reagálta erre Varga, aki úgy látja, hogy bár lehet egy réteg, amely igényt tart az ilyen típusú jóslásra, de látni kell, hogy azok valódi előrejelző értéke meglehetősen alacsony. Felvetette még azt is, hogy a genomi adatbázisok limitációi miatt a tulajdonságok genetikai hátterét feltáró genomszintű asszociációs vizsgálatok (GWAS) nem reprezentatívak a Föld lakosságának nagy részére.

Málnási-Csizmadia szerint az emberek alapvetően szeretnek hinni a tudományban, és így ezekben a kérdésekben is könnyen megváltozhat a véleményük, főleg, ha a folyamatokat a profit vagy a hiúság hajtja, ami akár rendkívül súlyos következményekkel is járhat az emberiség jövőjének szempontjából.

A közönség kérdései után Kovács Mihály ismertette a szavazás eredményét: míg kezdetben sokan voltak, akik az „eljön a dizájnerbébik kora?” kérdésre igennel válaszoltak, a végén többen pártoltak át a „nem” válaszhoz, vagyis a közönség szerint a vitát Varga Máté nyerte. A szerdai esemény az ELTE Élő Adás előadássorozatának újragondolásaként született, és az érezhető lelkesedés a vita színvonala mellett valószínűleg azt is mutatta, hogy a hallgatóságban bőven mutatkozik igény még több ilyen alkalomra.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás