Napi két vagy több csésze kávé megduplázhatja a szívhalál kockázatát a magas vérnyomásban szenvedőknél

2022.12.21. · tudomány

A kávéfogyasztás előnyeiről és kockázatairól rendszeresen születnek kutatások, amelyekről a Qubiten is igyekszünk beszámolni. Az American Heart Association (AHA) folyóiratában frissen megjelent tanulmány most mértékletes kávéivásra buzdít, ugyanis összefüggést találtak a szívhalál és a koffeintartalmú ital nagy mennyiségű fogyasztása között. (A tanulmányt a Journal of the American Heart Association weboldalán teszik közzé.)

A kapcsolatot a magas vérnyomással küzdő személyek körében tárták fel, esetükben kétszer akkorára nőtt a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázata. Mindez napi két vagy több csésze kávé megivása mellett volt jellemző a közel 20 ezer személy bevonásával végzett vizsgálatban. Azok körében, akik csak napi egy csésze kávét fogyasztottak, vagy egyáltalán nem ittak az italból, nem tapasztalták, hogy emelkedtek volna a kockázatok. Ugyanez igaz a zöld teát fogyasztó személyekre is, de az ő esetükben még a nagy mennyiségű teafogyasztás sem növelte a betegségből eredő halálozás lehetőségét.

A vizsgálatban a kórosan magas vérnyomású (160/100 Hgmm érték felett) személyekre leselkedő veszélyekre hívták fel a figyelmet. A zöld tea és a kávé fogyasztása közötti különbséget az italok eltérő koffeintartalma okozhatja, előbbi alig feleannyi koffeint tartalmaz, mint a kávé.

Az eredmények különösen annak fényében jelentenek újdonságot, hogy egyébként a mértékletes kávéfogyasztás (a kutatásban ezt napi egy csészében határozták meg), segíthet a szívroham túlélőinek a szövődmények kialakulásának elkerülésében. Emellett a kávéfogyasztás csökkentheti a krónikus betegségek kialakulásának valószínűségét, valamint a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát is. Rendszeres fogyasztása jó hatással van a vesékre, és még az Alzheimer-kór ellen is védhet.

Ez persze nem jelenti azt, hogy literszámra fogyasztva semmilyen káros hatással nem kell számolni. Egy 2021-es kutatásban megállapították, hogy napi 6 csésze fölött már az agynak is árthat az ital, és egyébként még a kialvatlanságból fakadó álmosságot sem űzi el, hiába magas a koffeintartalma. Igaz, ez utóbbival kapcsolatban egyelőre a kutatók előtt sem világos, hogy akkor mégis a koffeinnek vagy a kávé más összetevőinek köszönhető az élénkítő hatása.

Iszo Hirojaszu, a tokiói Nemzeti Globális Egészségügyi és Orvosi Központ Globális Egészségpolitikai Kutatóintézetének igazgatója az AHA-nek elmondta, a felméréssel az volt a céljuk, hogy megállapítsák, a kávé szív- és érrendszeri védőhatásai mindenkire érvényesek-e, illetve milyen korlátozó tényezőkkel kell számolni a fogyasztást tekintve, ha vannak ilyenek. Ehhez egy 40 és 79 év közötti, összesen mintegy 20 ezer főből álló mintát képeztek, egy 1988 és 1990 között létrehozott vizsgálat alanyaiból kiválasztva. A közel 19 évig tartó követéses vizsgálatban önkitöltős kérdőívekkel és egészségügyi vizsgálatokkal gyűjtötték az adatokat. 2009-ig 842 halálesetet regisztráltak a vizsgálati személyek körében, és azoknál, akik hipertóniában (magasvérnyomás-betegségben) szenvedtek, kétszer akkora volt a szívhalál előfordulási gyakorisága.

A tanulmány szerzői azonban felhívták a figyelmet arra is, hogy a kávéfogyasztást helyettesíteni hivatott teázásnak, elsősorban a zöld tea fogyasztásának, talán a teában található antioxidánsok miatt kedvezőbb a hatása az érrendszerre. Miközben további vizsgálatokat javasolnak, kiemelik, hogy a kávéivás együttjárást mutatott a mintában a dohányzással is, valamint a nagyfogyasztók kevesebb zöldséget ettek, és a koleszterinszintjük is magasabb volt, mint a kevesebb kávét ivó alanyoknak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás