Évszázadok óta nem volt olyan rövid életű az alpesi hótakaró, mint az elmúlt években

A 19. század végétől egyre rövidebb életű az Alpok magasabban fekvő régióinak hótakarója. Az éves hóborítottság csökkenésének mértéke példátlan az elmúlt 600 évben és folytatódik – derül ki egy csütörtökön a Nature Climate Change folyóiratban megjelent tanulmányból, aminek a kutatók szerint mélyreható hatásai vannak a természeti környezetre és téli sportokhoz kötődő gazdasági szektorokra.

Marco Carrer, a Padovai Egyetem erdészeti ökológus professzora és kollégái rekonstruálták, hogy 1400 és 2018 között hogyan változott az éves hóborítottság az olasz Alpokban található Val Ventina 2000 méter feletti területén. A szakemberek ehhez a hótakaró megjelenésére és eltűnésére érzékeny, a ciprusfélék családjához tartozó törpe havasi boróka (Juniperus communis ssp. alpina) cserjék évgyűrűit vizsgálták. A kutatás jelentőségét az adja, hogy sosem készült még ennyire hosszútávú éghajlati rekonstrukció az Alpok hótakarójának éves változásáról.

photo_camera Marco Carrer (bal szélen) és kollégái a mintavételi terület közelében Fotó: Marco Carrer

A 2022-es év a megfigyelések kezdete óta az ötödik legmelegebb volt, ami több mint 1,2 Celsius-fokkal lépte túl az 1850 és 1900 közötti globális átlagot. Az óceánok hőmérséklete 0,9 fokkal, a szárazföldeké pedig 1,8 fokkal volt magasabb az ipari forradalom előttihez képest. Zeke Hausfather amerikai éghajlatkutató szerint még ennél is rosszabb lett volna a helyzet, ha nem folytatódik a Kelet-Csendes-óceáni térségben a bolygó átlaghőmérsékletét mérséklő La Niña természetes éghajlati jelenség.

Egy január 5-én a Science-ben publikált tanulmány alapján az emberi tevékenység által okozott globális felmelegedéssel az alpesi gleccserek tömege több mint 60 százalékkal csökkenhet 2100-ig, 3 fokos felmelegedésnél pedig szinte az összes gleccser eltűnhet a hegységből. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a jelenlegi kibocsátási trendek az ipari forradalom előtti állapothoz képest nagyjából 2,5 fokos felmelegedést eredményezhetnek 2100-ig. Carrerék tanulmányukban kiemelik, hogy 2022 az Alpok déli részein rendkívül hómentes volt, amit nyáron extrém hőséghullámok és a Dolomitokban található Marmolada gleccser 11 áldozattal járó tragikus leszakadása követett.

A magashegységek, így az Alpok is, gleccsereik és hótakarójuk miatt kritikusan fontos vízraktárak, amiktől több milliárd ember vízellátása függ világszerte. A hó emellett jelentősen befolyásolja az albedót, vagyis azt, hogy mennyi napsugárzás verődik vissza a felszínről, ami kihat a gleccserek olvadásának sebességére is. Az, hogy mennyire tartósan marad meg a hó, hatással van a helyi növény- és állatfajokra, a téli turizmus és téli sportok miatt pedig a gazdaságra és rengeteg ember megélhetésére is.

photo_camera Az olasz Alpokban található Val Ventina műholdas felvételen Fotó: Bing Maps

Az 1971 és 2019 közötti meteorológiai mérések szerint az Alpokban az átlagos hómélység 8,4 százalékkal, a hótakaró tartóssága pedig 5,6 százalékkal csökkent évtizedenként ebben az időszakban. Ahhoz, hogy Carrer és kollégái meg tudják válaszolni, hogy ez a folyamat mennyire szokatlan, sokkal hosszabb időtávot lefedő adatsorra volt szükségük. Az egyik lehetséges megoldás az éghajlati és környezeti körülmények rekonstruálására a hosszú életű fák vagy cserjék évgyűrűi által őrzött információban rejlik.

Az 572 mintából álló adatsort, amikben az évgyűrűk szélességének növekedését vizsgálták, a kutatók 5 évnyi munkával rakták össze, élő és már elpusztult törpe havasi borókákból. Amikor a néhány tíz centiméteres magasságú, hosszú életű cserjéket hó borítja, a növények nem nagyon aktívak, és növekedésüket csak a hó elolvadása után kezdik meg. Emiatt a kutatók szerint alkalmasak arra, hogy a meteorológiai méréseket helyettesítő éghajlati proxiként jelezzék a hótakaró tartósságának változásait.

photo_camera Az egyik törpe havasi boróka, amiből a kutatók mintáikat vették Fotó: Marco Carrer

A kutatók a kezdeti tesztek során megnézték, hogy az adatsor által mutatott trendek valódiak-e, majd egy függetlenül létrehozott éghajlati modellel ellenőrizték és kalibrálták az eredményt. A modell 1834 és 2018 között becsülte meg a hótakaró változását a napi hőmérsékleti és csapadékmennyiség adatokból, és jól passzolt az évgyűrűk szélességének növekedéséből kinyert adatokhoz.

A globális felmelegedés miatt egyre rövidebb ideig marad meg a hó

Az éghajlati modellel kalibrált, SALP nevű rekonstrukció jelentős éves változatosságot mutat, ami a hótakaró tartósságára kiható számtalan környezeti tényező összetettségét mutatja. Egyes években, mint 1431-ben vagy 1705-ben, a hótakaró szinte egész évben kitartott. Más esetekben, mint 1532-ben vagy 1552-ben, csak kevesebb mint 200 napig borította hó a területet, aminek a történeti források szerint nagyon meleg téli hónapokhoz és korai hóolvadáshoz lehetett köze. Voltak olyan évtizedek is, például 1780 és 1800 között, amikor az évszázados átlagnál jelentősen tovább tartott a hó, és ennek ellenkezője is előfordult 1940 és 1960 között.

Az 1917-es tél, amikor az első világháború során az Osztrák-Magyar-Monarchia és Olaszország csapatai az Alpok délkeleti részén harcoltak egymással, különösen extrém téli körülményekről és rendkívüli leeső hómennyiségről híres. Ezt a kutatók szerint adatsoruk is alátámasztja, aminek alapján 1917-ben volt a 20. században a leghosszabb ideig tartó, 67 nappal az átlag felett alakuló hóborítottság a területen.

Az ipari forradalom után jelentős változás állt be a hosszú távú trendben; ez a 19. század végén kezdődött, és ez mutatja a legjelentősebb eltérést minimum az elmúlt 600 évben. A folyamatért a kutatók szerint a globális átlaghőmérséklet növekedése a felelős, míg az éves változékonyságot főként a téli évszakokban leeső csapadékmennyiség határozza meg. Ez nem mutat hosszú távú csökkenést, és elfedi a helyi lakosok és a turisták elől, hogy milyen drámai változás zajlik az Alpokban az elmúlt évtizedekben.

Az elmúlt 20 évben a hóborította napok száma átlagosan 215 körül alakult évente, ami az éghajlati rekonstrukció alapján 36 nappal kevesebb a több évszázados átlagnál. Eredményeik, mint tanulmányukban írják, jól egyeznek más, a hótakaró változását rövidebb időtávokon vizsgáló regionális kutatásokhoz, köztük olyanokhoz, amik egyes gleccserek hosszúságának alakulását rekonstruálták. A szakemberek azt állítják, hogy eredményeik alapján sürgősen adaptációs stratégiákat kell kidolgozni az alpesi hótakaró eltűnése által legerősebben sújtott természeti rendszerek és gazdasági szektorok lehető leghatékonyabb megóvására.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: