A 14. századi nagy pestisjárvány (a „fekete halál”) Közép-Ázsiából, a mai Kazahsztán, Kirgizisztán és Kína határán található hegyvidéki területről érkezhetett Európába és Észak-Afrikába, derül ki egy új, régészeti, történeti és genetikai adatokon alapuló kutatásból.

A Nature-ben szerda délután közölt eredmények az emberi történelem legsúlyosabb járványának földrajzi eredetét tisztázzák – azét a járványét, amely hét év alatt, 1346 és 1353 között az akkori európai lakosság közel felének életét követelte, és jelentős hatást gyakorolt a késő középkori európai társadalmakra.

Maria Spyrou és Johannes Krause, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet archeogenetikai tanszékének kutatói és társaik a kirgizisztáni Chüy-völgyben található Kara-Djigach és Burana temetőkben eltemetett emberektől vettek ősi DNS-mintákat, és többüknél sikerült kimutatni a járványt okozó Yersinia pestis baktériumot. A kutatók történeti, régészeti és genetikai vizsgálatok segítségével bizonyították, hogy a területen 1338 körül pusztító Y. pestis baktériumtörzs az európai és észak-afrikai nagy pestisjárványért felelős változatok közvetlen őse lehetett, és kereskedelmi útvonalakon juthatott el nyugat felé.

A nagy pestisjárványban több mint 75 millióan haltak meg Eurázsiában és Észak-Afrikában, ami a Föld akkori lakosságának hozzávetőleg 20 százalékát jelentette. Ezt további járványkitörések követték, Európában egészen a 18. századig, a Közel-Keleten és Afrikában pedig a 19. századig. A Yersinia pestis baktérium által kiváltott megbetegedés az Egészségügyi Világszervezet szerint az esetek 30–100 százalékában végzetes kimenetelű, de korai antibiotikumos terápiával hatásosan kezelhető. Ma a Y. pestis évente 1–2 ezer megbetegedést okoz, legnagyobb részt Peruban, a Szubszaharai Afrikában és Madagaszkáron.

A járvány kiindulási helye eddig nem volt ismert

Korábbi vizsgálatok a járvány kiindulási helyeként Nyugat-Eurázsia és Kelet-Ázsia közötti területeket vetettek fel, de ennél pontosabban nem sikerült földrajzilag elhelyezni. A mostani kutatást végző csoport 2019-ben, a Nature Communications folyóiratban publikált tanulmányában, 34 ősi pestisgenom vizsgálatával annyit viszont már megállapított, hogy a baktérium terjedése Kelet-Európából kezdődött.

Emellett ősi és modern baktériumgenomok összehasonlításának hála az szintén ismert volt, hogy a fekete halál kezdete négy Y. pestis-törzs gyors kialakulásával függ össze, melyek leszármazottai ezután gyakorlatilag világszerte elterjedtek. Bár Közép- és Kelet-Ázsiában már azonosítottak olyan mai baktériumokat, amelyek még e négy törzs kialakulása előtt váltak külön evolúciós értelemben, de Syprouék szerint az ősi DNS-minták hiányában itt megrekedtek a vizsgálatok. A kutatók továbbá úgy vélik, hogy a történeti kutatások a járvány nyugat-eurázsiai terjedésére összpontosító, eurocentrikus fókusza eddig megnehezítette a járvány eredetének meghatározását.

A kutatók által vizsgált temetők Kirgizisztánban, az Iszik-köl tó közelében találhatók, ahova egy 14. századi, súlyos járvány áldozatait temették el. Az 1338–39-ből származó sírkőfeliratok a pestisre utaló „dögvészt” jelölik meg az eltemetett áldozatok halálának okaként, ami miatt már a korai vizsgálatok is pestisjárványnak tekintették az ekkor helyben történteket. Ahhoz, hogy jobban megértsék a Kara-Djigach és Burana temetők történeti kontextusát, a kutatók lefordították és elemezték a 19. századi feltárásukról fennmaradt archív információkat, majd ezt csúcstechnológiás ősi DNS-vizsgálatokkal kombinálták.

Spyrou és kollégái összesen 5 Kara-Djigachban és 2 Buranában eltemetett ember genetikai információját vizsgálták, és egypontos-nukleotid polimorfizmusokat (SNP), azaz a DNS nukleotidjainak egy-egy helyen történő megváltozásait azonosították bennük, melyek származásukról szolgáltatnak információkat. Négy ember esetében az 1,24 millió feltárt SNP elég információval szolgált ahhoz, hogy kiderüljön, az áldozatok a mai közép-ázsiai populációkkal állnak közeli rokonságban. Történeti feljegyzések és a temetőkből előkerült régészeti leletek, például sírkőfeliratok és felhalmozott pénzérmék alapján a kutatók úgy vélik, hogy a régióban diverz közösségek éltek, amelyek tagjai az Eurázsia különböző régióival való kereskedésből éltek.

Kereskedelmi kapcsolatokkal terjedhetett nyugatra a pestis

A kutatók ezután a hét áldozattól vett ősi DNS-mintán úgynevezett metagenom-szekvenálást hajtottak végre, amely meghatározza a környezeti mintában fellelhető összes élőlény, így a baktériumok genetikai információját is. Három, a Kara-Djigach temetőből származó mintánál sikerült az ősi Y. pestis DNS-ének nyomára bukkanni, olyan DNS-módosulatokkal, melyek igazolják, hogy a DNS-minta a 14. századból származik. A kutatóknak három ősi Y. pestis-genomot sikerült rekonstruálni, melyekből kettő volt megfelelő minőségű, míg az egyik az ősi DNS rossz megőrződése miatt kevésbé, ugyanakkor a baktériumot ennél is sikerült egyértelműen azonosítani. Az egyik jobb minőségű és a rosszabb minőségű genom különbségeinek összehasonlításával a kutatók feltárták, hogy azok egyetlen törzset reprezentálnak, és a köztük lévő különbségek külső szennyeződés eredményei. A baktériumgenomokat korábban publikált ősi és mai Y. pestis-genomokkal összehasonlítva egyetlen, csak a kutatók mintájára jellemző SNP-t találtak, de szerintük vélhetően az is szennyeződés eredménye.

Ezután az élőlények evolúciós rokonsági kapcsolatait feltáró filogenetikai vizsgálatot végeztek a baktériumgenomokkal. Arra jutottak, hogy a mintáik a nagy pestisjárvánnyal összefüggő baktériumtörzsek közvetlen őseinek helyzetét foglalják el, egyetlen SNP-különbséggel egy, a Volga régióból származó baktériumgenomhoz, és kettővel dél-, közép- és észak-európai ősi baktériumgenomokhoz képest. A nagy pestisjárványban szerepet játszó négy baktériumtörzs a filogenetikai vizsgálat alapján a 14. század első felében, 1308 és 1339 között vált el a kutatók mintáitól, a négy törzs egymástól pedig 1316 és 1340 között. A modern Y. pestis baktériumok közel 40 százaléka ehhez a 4 leszármazási vonalhoz tartozik a kutatók számításai szerint, ami szerintük meglepő, tekintve hogy egy történetileg legalább 5 ezer éve ismert baktériumról van szó.

Annak megállapítására, hogy a helyi 14. századi minták a területen található baktériumokból, és nem a Chüy-völgybe behurcolt baktériumokból származnak, összehasonlították a mintáikat velük rokon, modern Y. pestis-változatokkal. Ilyenekből 164-et találtak, Kelet-Kirgizisztántól Északnyugat-Kínáig. Bár nem tudták kizárni, hogy a baktérium korábban más elterjedést mutatott, a jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a mintáikban lévő törzs a Tien-san régióból származik. Manapság a Y. pestis gazdafajait a területen élő altáj mormota és a testük felszínén élősködő paraziták, mint a keleti patkánybolha (Xenopsylla cheopis) adják, így a kutatók szerint nem kizárt, hogy a nagy pestisjárványt elindító zoonózis is ezen fajokból történt.

A több különböző forrású bizonyíték a kutatók szerint támogatja azt az elméletet, hogy a nagy pestisjárvány közép-ázsiai eredetű, és valószínűleg a Tien-san régióban kezdődött, a 14. század elején. A járványhoz a baktérium gazdafajaira kiható hőmérsékleti és csapadékváltozások, valamint természeti katasztrófák járulhattak hozzá. A kutatók a régészeti bizonyítékok és történelmi feljegyzések alapján úgy vélik, a terület kereskedelmi kapcsolatai segíthették a járvány nyugat felé terjedését 1338 és 1346 közt, amikor a Fekete-tengernél az első járványkitörés elkezdődött. Emiatt úgy vélik, hogy az ázsiai kereskedelmi láncolatok jövőbeli vizsgálata segíthet megérteni a baktérium nyugatra való terjedését, ami a történelem legsúlyosabb járványához vezetett.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Megtalálták a pestis legősibb baktériumtörzsét

Dippold Ádám tudomány 2021. június 30.

A lettországban talált maradványok alapján úgy tűnik, hogy a járvány akkor még nem is volt igazán járvány, csak elszigetelt esetekről lehetett szó, amiket valószínűleg rágcsálóharapás okozhatott. A sírban négy holttest maradványait találták meg, közülük csak egy, a húszas éveiben járó férfi volt fertőzött.

A nyugati civilizáció megmentője, a pestis gyógyítója: a csodálatos csirke

Dippold Ádám tudomány 2020. november 7.

Látszólag kevés unalmasabb dolog létezik a csirkénél. Tömegestül tenyésztik, olcsó, és általában nem túl fantáziadúsan készítik el. Csakhogy ez nem mindig volt így: tízezer éves diadalmenete során a csirke volt már luxuscikk, jós, csodaszer és szent állat is. Rendhagyó zöldségportré, avagy a Gallus domesticus hátborzongató története.

A történelem arra tanít, hogy egy járvány a legjobbat és a legrosszabbat is képes kihozni az emberből

Dippold Ádám tudomány 2020. március 26.

Thuküdidész óta sorra érkeznek a történészek és filozófusok beszámolói a járványokról és azok társadalomformáló szerepéről, az emberiségről alkotott kép pedig ezek alapján nem túl rózsás. Úgy tűnik, hogy baj idején az emberek hajlamosak egymás ellen fordulni, de az is valószínű, hogy ez nem törvényszerű: lehet, hogy a mostani járvány nem csak a legrosszabbat hozza majd ki azokból, akiket érint.