Tehéntejen nőttek az átlagosnál nagyobbra az észak- és közép-európaiak az újkőkorszakban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A mezolitikum és a neolitikum határán tapasztalható méret- és súlynövekedés bizonyos európai régiókban egybeesett a laktóztolerancia elterjedésével – állítja egy több ezer régészeti lelet elemzésén alapuló tanulmány, amelyet a New Scientist ismertet.
Az amerikai, brit, kanadai, kínai, lett és szerb kutatók által jegyzett összehasonlító vizsgálatban 366 régészeti lelőhely 3507 csontvázának adatait vetették össze. Az elmúlt 30 ezer évből származó maradványok arról árulkodnak, hogy a férfiak és nők átlagos testmagassága és -tömege globálisan a 8000 és 6000 évvel ezelőtti időszakra érte el a minimumot. Közép-Európában azonban 7000 és 4000 évvel ezelőtt, míg Észak-Európában 8000 és 2000 évvel ezelőtti periódusban a kor átlagánál jóval nagyobbra nőttek az emberek. Bizonyított, hogy Közép-Európában 7400 évvel ezelőtt már javában tartottak állatokat tejtermelési célokra is.
A szerzők szerint az európai kontinens lakóinak testméretnövekedését a tejivás segítette. A népességet jellemző laktóztolerancia lehetővé tette, hogy ínséges időkben is megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyaghoz jussanak a szarvasmarhafélék tejéből.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az európaiak annak ellenére itták a tejet évezredeken át, hogy emiatt alkalmasint végig kellett fosniuk a napot
Az európaiak szervezete nem azért vált alkalmassá a tej megemésztésére, mert egészségesebbek és jobban tápláltak voltak, akik meg tudták emészteni a tejet, hanem azért, mert akik nem tudták megemészteni, akár meg is halhattak attól, hogy mégis itták.
A tejfogyasztás segítette a bronzkori nomád népesség terjeszkedését Skandináviától a mai Mongóliáig
A Max Planck Intézet régészei által vezetett nemzetközi kutatócsoport bronzkori emberek fogköveit elemezte. Kiderült, hogy a nomád pásztorok eurázsiai elterjedésében kulcsszerepet tölthetett be a tej és a tejtermékek domesztikációt is feltételező fogyasztása.
Evolúciós szempontból villámgyorsan szokott hozzá a tejhez az ember szervezete
Genetikusok különböző korokból származó emberi csontok vizsgálata után állapították meg, hogy Közép-Európában 2000 év alatt 7 százalék környékéről 60 százalékra ugrott a laktóz, vagyis a tejcukor megemésztésére képes felnőttek aránya.
Az ember már akkor is hasznosította a tejet, amikor még mindenki laktózérzékeny volt
Újabb bizonyítékot találtak arra, hogy a tej élelmiszerként való hasznosítása nem áll közvetlen összefüggésben a tejcukor felnőttkori emésztésének a képességével. Tejtermékeket a jelek szerint már az újkőkorszakban, bőven a laktóz emésztését segítő génvariáns kialakulása előtt is rendszeresen fogyasztottak.