A Hettita Birodalom összeomlása napjaink klímaválságában is tanulságokkal szolgálhat
A mai Törökország területének nagyját időszámításunk előtt 1650 és 1200 között az ókor egyik legbefolyásosabb nagyhatalma, a Hettita Birodalom uralta. Bukását sokáig az úgynevezett tengeri népek pusztító támadásához kötötték, de egy friss kutatás szerint egy hosszú és súlyos aszályos időszak miatt omlott össze a birodalom. A Nature-ben szerdán megjelent tanulmány a társadalmak sebezhetőségét illusztrálja hosszabb ideig tartó extrém éghajlati eseményekkel szemben.
Sturt Manning, a Cornell Egyetem geoarcheológiával foglalkozó régésze társaival együtt az éghajlati változások emberi történelemre mért hatását vizsgálta, a múltbeli éghajlatról árulkodó paleoklimatikus és régészeti adatok felhasználásával. Korábbi kutatások egy több mint 3 ezer évvel ezelőtti, jelentős ókori birodalmak összeomlásával egybeeső, évszázadokig tartó éghajlati változást azonosítottak, ami hidegebb és szárazabb viszonyokat hozott a Földközi-tenger keleti térségébe és a Közel-Keletre.
A szakemberek most egy i.e. 1200 körüli, több évig tartó extrém száraz éghajlati időszakra bukkantak az egykori Hettita Birodalom központi régiójában, Anatólia középső részén, amelynek éghajlata eleve viszonylag száraz (szemiarid) volt az elmúlt évezredekben. A birodalom kiterjedésének csúcsán a fővárosból, Hattuszaszból Anatólia jelentős területét és a mai Szíria északi részét uralta. Az ókori nagyhatalom Egyiptommal vetekedett a közel-keleti dominanciáért – ez az i.e. 1274-ben vívott kádesi csatában csúcsosodott ki, ami végül egyik félnek sem jelentett áttörést.
A kutatók szerint nem önmagukban az éghajlati változások irányítják a történelem folyását, és váltják ki birodalmak felemelkedését vagy összeomlását, hanem azok inkább egy környezeti keretet adnak, amelyben az adott területen élő embereknek, társadalmaknak, gazdasági rendszereknek működniük kell.
Az éghajlatváltozási kormányközi testület (IPCC) legújabb, a klímaváltozás fizikai alapjait áttekintő jelentése szerint 1950 óta egyes régiókban, köztük a Földközi-tenger térségében fokozódott a mezőgazdasági és ökológiai aszályok súlyossága és gyakorisága, ami az ember által okozott globális felmelegedés folytatódásával a bolygó egyre több régióját érinti.
Nem a tengeri népek sodorhatták el a hettitákat
Az Hettita Birodalom lakóinak élelmezését gabonafélék termesztése és specializált állattartás fedezte, aminek fenntartása viszonylag folyamatos vízellátásra épült. Ezt régészeti bizonyítékok szerint a hettiták gátak és tározók segítségével biztosíthatták, és így képesek voltak egy, vagy akár két évig tartó extrém szárazságot is átvészelni.
A birodalom és annak központi adminisztrációs rendszere 1200 körül omlott össze. Az egyiptomi uralkodó, III. Ramszesz feljegyzései szerint a hettitákat a tengeri népeknek nevezett, a késő bronzkorban a Földközi-tenger keleti régiójában portyázó népcsoportok támadták meg, akikkel később Egyiptom is harcolt.
Korábban régészeti bizonyítékok is arra utaltak, hogy Hattuszasz városa külső támadások hatására semmisült meg, de a kutatók szerint most inkább úgy tűnik, hogy a várost ezeket megelőzően hagyta el a hettita államszervezet és a lakosság. Ez alapvető változást hozott egy olyan birodalom életében, amely évszázadokig ellenállónak bizonyult környezeti és gazdasági kihívásokkal, belső politikai feszültségekkel, külső támadásokkal és járványokkal szemben is.
Három évig tartott az aszály, ami végzetesnek bizonyulhatott a birodalomnak
Manningék feltevése az volt, hogy az ókori társadalmak jó alkalmazkodóképességük és évszázadok alatt felhalmozott tudásuk ellenére is nagyon nehezen tudtak megbirkózni váratlan, több évig tartó, extrém éghajlati eseményekkel. Ahhoz, hogy rekonstruálják, milyen éghajlati körülmények uralkodtak Anatólia középső régiójában több mint 3 ezer évvel ezelőtt, az egykori főváros romjaitól 230 kilométerre talált ősi famaradványokat vizsgáltak.
A kutatók 18 különböző, több ezer éves görög boróka (Juniperus excelsa) és szagos boróka (Juniperus foetidissima) növekedésének változását határozták meg, aszerint, hogy milyen szélesek voltak a szén-14-es radiokarbonos kormeghatározással időben precízen elhelyezett minták évgyűrűi. Egy, a Nature Climate Change folyóiratban nemrég közölt kutatás hasonló, éghajlati proxiként szolgáló módszerrel állapította meg, hogyan változott az elmúlt évszázadokban az olasz Alpok hótakarója.
A mostani vizsgálat kulcsa az volt, hogy a borókák gyengébb növekedést mutatnak, ha késő tavasszal és nyáron kevés csapadék éri őket, amiből következtetni tudtak a területen lehulló csapadékmennyiség változására az adatsor által lefedett, i.e. 1500-800-ig tartó időszakban. Azt találták, hogy i.e. 1198 és 1196 között három éven át szokatlanul száraz körülmények uralkodtak Közép-Anatóliában.
Az eredményt egy alternatív megközelítéssel, az évgyűrűkben található szén-13 izotópok mérésével ellenőrizték, aminek gyakoribb előfordulása kevesebb csapadékra utal az adott periódusban. Ez az adatsor szintén egy száraz vagy nagyon száraz időszakra utalt i.e. 1195 körül, ami a legsúlyosabb vagy a második legsúlyosabb lehetett i.e. 1400 és 1000 között a régióban.
Ez a kor szárazföldi szállítási technológiája mellett súlyos terméshiányt okozhatott, különösen az Anatólia belső régiójában elhelyezkedő központi területeken. Bár arra nincs közvetlen bizonyítékuk, hogy ez vezetett a birodalom összeomlásához, a három évig tartó súlyos aszály egyfajta átbillenési pontként szolgálhatott, ami felerősíthetett meglévő gazdasági, társadalmi és politikai problémákat, valamint táptalajt adhatott a járványok terjedésének.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
