A csimpánzok félelmi reakcióiból egy kezdetleges nyelv elemei rajzolódnak ki
A különböző kígyófajok általában magas kockázatot jelentenek az emlősök számára a vadonban, ezért a legtöbb állat nemcsak önmagát igyekszik megvédeni tőlük, hanem fajtársai figyelmét is felhívja a veszélyre. Nincs ez máshogy a csimpánzoknál sem, akik hangjelzésekkel riasztják a többieket a bajban.
A Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a csimpánzok kétféle tipikus hangjelzést hallatnak, az egyik egy segélykérő felkiáltás, a másik pedig egy riasztó hangjelzés. Ezeket viszont nemcsak külön-külön, hanem többféle kombinációban is használják, ha szükséges. A Zürichi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy van-e jelentősége annak, hogy mikor melyik hangot hallatják az állatok, illetve módosítanak-e a kommunikációjukon a helyzettől függően.
Kísérletük érdekessége volt, hogy részben átverték a főemlősöket: a csimpánzoknak ugyanis nem egy valódi kígyóval kellett farkasszemet nézniük, helyette egy halott állat levetett bőréből készült műkígyóval riogatták őket.
Megfigyelték, hogy az egyik hangjelzést a csimpánzok arra használják, hogy társaikat segítségül hívják, a másik tipikus hang pedig inkább olyankor hangzik el, amikor óvatosságból a többieket is igyekeznek elzavarni, foglalja össze az IFL Science. A kutatók elemzéséből kiderül, a hangok sorrendje befolyásolja a viselkedést, ami a helyzet jellegéből adódóan élet-halál kérdés is lehet.
Kísérleteikben nemcsak a spontán reakciókat vizsgálták, hanem módosított felvételeket is lejátszottak az állatoknak, hogy meggyőződjenek róla, hogy ugyanaz a hangsor ugyanazt a reakciót eredményezi-e. A csimpánzok viselkedése következetes volt, ami alátámasztja, hogy a kommunikációban nemcsak a verbális elemek (például a szavak) számítanak, hanem óriási a szerepe a nonverbális jeleknek és a kontextusnak is. Az, hogy ez már a főemlősöknél is megjelenik, a szintaxisok alapjainak evolúciós beágyazottságára utal.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: