650 ezer éve fagyott talajra bukkantak a sarkkutatással foglalkozó német Alfred Wegener Intézet kutatói Szibériában, ami így a világ második legrégebbi permafrosztja, amit valaha felfedeztek a Földön. Az ősi talajminták a Jakutföld északi részén, a Jana-fennsíkon található termokarsztból, a Batagajka-kráterből származnak.

A krátert, amit a helyiek ránézésre joggal neveznek „az alvilág kapujának”, egy hegyoldal beomlása hozta létre egy vörösfenyő- és nyírfaerdőkkel borított terep közepén. Az erdőket az 1940-es években irtani kezdték, ami talajerózióhoz vezetett, annak eredményeként pedig szezonális olvadásba kezdett a permafroszt a területen, ahol a téli átlaghőmérséklet -40 Celsius-fok körül alakul. Mivel itt a permafroszt 80 százalékban jégből áll, a fokozódó olvadás miatt a hegyoldalban lévő üledék összeroskadt.

A nagyjából egy kilométer hosszúságú, legmélyebb pontjain körülbelül 100 méter mély képződmény mérete a permafroszt klímaváltozásból fakadó folyamatos olvadása miatt egyfolytában növekszik, évente 10-15, de akár 30 méterrel is. A felmelegedésen túl áradások is sújtották a területet, ami szintén hozzájárult a termokarszt terebélyesedéséhez.

Hivatalosan a legalább két éve tartósan fagyott talajt nevezzük permafrosztnak, de a vizsgált területek gyakran több tízezer, esetenként több százezer éves rétegeket is rejtenek. Ezek tanulmányozása ablakot nyit a múltba és egyben a jövőbe is: a fagyott talajrétegek megmutatják, hogyan reagált a természet a földtörténet korábbi klímaváltozási eseményeire, ami a most zajló éghajlatváltozás forgatókönyvéről is árulkodhat.

A Batagajka-kráter azért fontos a kutatóknak, mert az üledékei hosszú, ha nem is folyamatos adatsorral szolgálnak az ősi környezetről és éghajlatról. Bár a kanadai Yukon egy helyszínén találtak már 700 ezer évesnél is idősebb permafrosztot, míg Grönlandon például 130 ezer éves fagyott talajt tártak fel, Szibériában ritkán fedeznek fel néhány tízezer évesnél régebbi permafrosztot.

A három különböző kormeghatározási módszerrel (szénizotópos, lumineszcens, klór-36) vizsgált batagajkai talaj legősibb rétege 650 ezer éve rakódott le, az északi féltekét az elmúlt egymillió évben ért legnagyobb jégkorszak idején. A második legrégebbi minta ugyanakkor már csak 200 ezer éves, ami fejtörést okozott a szakértőknek. A kutatást vezető paleoklimatológus, Thomas Opel a Live Science-nek elmondta, nem világos, hogy a közbeeső évek permafrosztja felolvadt-e, vagy csak egyszerűen nem képződött permafroszt a köztes időszakban. Az már kevésbé lepte meg őket, hogy a 130 ezer évvel ezelőtti ponton újabb szakadék volt az idővonalon, az ugyanis egy elég meleg interglaciális időszak volt.

A tudósok elsősorban a permafrosztban található ősi szén után kutatnak, hogy általuk megjósolhassák, a permafroszt hogyan reagálhat a jövőben a további klímaváltozásra. De könnyen rábukkanhatnak több tízezer éve élt állatokra és növényekre – emlékezzünk a 42 ezer éves szibériai csikóra vagy az 57 ezer éves kanadai farkaskölyökre –, vagy szerencsétlenebb esetben akár ősi vírusokra és más kórokozókra is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: