Átírhatják elődeink technológiai fejlettségéről való ismereteinket a Zambiában talált félmillió éves leletek
Régészek közel félmillió éves faépítmény maradványaira bukkantak Zambiában, amik egy egykori árterületen álló stégből vagy kunyhóból maradhattak fenn. A leletek azért különösen izgalmasak, mert átformálhatják mindazt, amit a faanyagok felhasználásáról és az emberelődök technológiai fejlettségéről gondolunk.
Lawrence Barham, a Liverpooli Egyetem régész professzora és kollégái 2019-ben a Kalambo folyó menti Kalambo-vízesés lelőhelyen két, keresztirányban egymáshoz kapcsolt, megmunkálási nyomokat hordozó fát találtak. A kormeghatározás alapján 476 ezer éves, pleisztocén kori leletekhez hasonló konstrukció soha korábban nem volt ismert az afrikai vagy eurázsiai paleolitikumból.
A paleolitikum egy 3,3 millió évvel ezelőtt kezdődő és az utolsó eljegesedés végével, 11 700 évvel ezelőtt lezáruló időszakot fed le. A szerdán a Nature folyóiratban közölt eredmények különlegességét az adja, hogy ebből a periódusból faleletek csak rendkívül ritkán maradnak fenn, mert ahhoz kivételes megőrződési körülményekre van szükség. Emiatt eddig a kutatóknak kevés adatuk volt arról, hogyan használták a fákat az emberelődök, vagy a korai emberek a környezetük átalakítására.
„Ez a felfedezés átírja, hogy miként gondolok korai elődeinkre. Felejtsük el a kőkorszaki jelzőt, és nézzük meg, mit csináltak ezek az emberek: valami új, nagy [szerkezetet] építettek fából. Az intelligenciájukat, képzeletüket és készségeiket arra használták, hogy valamilyen általuk soha nem látott, soha korábban nem létező dolgot hozzanak létre” – mondta Barham a Liverpooli Egyetem közleménye szerint. A régész azt állítja, a terület lakói „átalakították környezetüket, hogy megkönnyítsék az életüket, még ha ez csak egy olyan platform létrehozását is jelentette, amin a folyó mellett ülni tudtak napi teendőik elvégzéséhez. Ezek az emberek jobban hasonlítanak hozzánk, mint gondoltuk”.
Jóval korábban kezdték az emberelődök átformálni környezetüket, mint eddig gondoltuk
A felső, közel másfél méter hosszú és 26 centiméter széles fadarab közepén egy nagyjából 10 centiméteres bevágás található, amin kaparásnyomokat találtak. A bevágást a kutatók szerint direkt azért hozták létre, hogy segítségével a fa jól illeszkedjen az alsó, több méter hosszú fatörzshöz.
A lelőhelyről négy kisebb, 390-324 ezer éves faeszköz is előkerült. Ezek között van egy faék, egy ásóbot, egy levágott bot és egy ág, amin egy bevágást ejtettek. A kutatók szerint a megtalált leletek formája meglepően változatos, és azt mutatja, hogy az emberelődök képesek voltak fatörzsekből nagyobb szerkezeteket létrehozni.
A maradványokat, amik egykor vagy azon a helyen álltak, vagy a folyó szállította őket a területre, egy 9 méter mély homokot, iszapot és agyagot tartalmazó folyami üledékszelvény alján találták meg. A leletek a terület megemelkedett talajvízszintje miatt az elmúlt pár százezer évet vizes, oxigénmentes környezetben töltötték, ami kulcsfontosságúnak bizonyult ahhoz, hogy ilyen hosszan megmaradjanak.
A felfedezést a Nature-nek kommentáló Annemieke Milks, a Readingi Egyetem paleolitikus régésze szerint az ehhez hasonló kutatások feltárják a fa szerepét az emberiség történetében. Ezzel együtt pedig azt is, hogy mikor kezdték el az emberek strukturálisan átformálni lakóhelyüket és a bolygót saját érdekükben.
A fák nem véletlenszerűen kerültek egy helyre
Barhamék a leletek korát egy lumineszcens kormeghatározásnak nevezett módszerrel tárták fel, ami megadja, hogy azokat mikor érte utoljára napfény. Az Oxfordi Egyetem magyarázója szerint a technológia alapját az adja, hogy az üledéken belül természetesen előforduló radioaktív elemek és a felszínt elérő kozmikus sugarak egy fokozatosan felgyülemlő jelet eredményeznek ásványokban, legtöbbször kvarcban vagy földpátokban.
Ezek az ásványok látható vagy infravörös fénnyel történő stimuláció hatására fényt bocsátanak ki, aminek mérésével kiderül, mikor rakódtak le akár több százezer éves szárazföldi vagy tengeri üledékrétegek. A kutatásban részt vevő Geoff Duller, a walesi Aberystwyth-i Egyetem professzora szerint az „új kormeghatározási módszereknek messzemenő következményei vannak – segítségükkel sokkal messzebbre tekinthetünk vissza az időben, hogy értelmezhessünk olyan lelőhelyeket, amik betekintést adnak nekünk az emberi evolúcióba”.
A páratlan maradványokat a régészeknek nedvesen kellett tartani, ami eléggé megnehezítette vizsgálatukat. Miután előkerültek az üledékből, felvételeket készítettek róluk, majd háromdimenziós rekonstrukciók létrehozásához szükséges fotogrammetria eljárást és felszíni részleteiket feltáró reflektancia képalkotást vetettek be. A kezdeti fotók elkészítése Milks szerint jó ötletnek bizonyult, ugyanis a megmunkálásuk nyomai később elmosódottá váltak.
Milks úgy véli, a 476 ezer éves leleteken látszódó, eszközökkel végzett megmunkálási nyomok, valamint a felső fa formája miatt valószínűtlen, hogy a két maradványt természetes folyamatok sodorták volna azonos helyre. Arról, hogy mely fajhoz vagy fajokhoz tartoztak a területen a két elkülönülő időszakban lakó emberelődök, nincs pontos információ. De a szakember szerint a más eszközök készítésére alkalmazott eszközhasználat a Homo rendszertani nem sajátja, mert bár csimpánzok is használnak vadászathoz faeszközöket, azokat fogaikkal élezik meg.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: