„Nem engedhetjük tovább, hogy Kína megerőszakolja az országunkat, márpedig ezt teszi. Ez a világtörténelem legnagyobb lopása.” (Donald Trump, 2016. május 1.)

Bő hét évvel ezelőtt még kevesen gondolták, hogy a kampánykörútján ilyen erős mondatokkal dobálózó Donald Trumpot hónapokkal később tényleg megválasztják az Egyesült Államok elnökévé, de az elemzők arra végképp nem számítottak, hogy egy esetleges Trump-elnökség alatt valóban kereskedelmi háború indulhat Kína ellen. Végül mindkettő megtörtént.

Trump elnök 2018 márciusában írta alá azt a memorandumot, amely először vetett ki védővámokat a Kínából importált árukra – ekkor még csak az amerikai acél- és alumíniumipar védelmében, de az éveken át húzódó csatározások során összesen több mint 1000 milliárd dollár értékű áru behozatalát büntették vámokkal, a fegyverektől és műholdaktól a ruházati termékeken át az akkumulátorokig. Kína ott támadott vissza, ahol tudott: a fémeken túl az amerikai sertéshúsra és szójababra kivetett vámot is megemelte. Miközben például az amerikai farmerek szenvedtek, a hazai gyártás nem lendült fel, Kína gazdasága nem állt a földbe, a két ország kapcsolata pedig még tovább romlott – a közgazdászok szerint a kereskedelmi háború totális kudarcnak bizonyult.

De hogy jutunk el a szójababtól a csúcstechnológiás mikrochipekig? A vámháború és a chipháború közti kapcsot a Huawei nevű kínai techcégnél kell keresni. Trump 2019 májusában írta alá azt a rendeletet, amely gyakorlatilag elzárta a Huaweit az amerikai technológiáktól, és kitiltotta a piacvezető cég eszközeit az USA telekommunikációs hálózatairól. Ezt már nemzetbiztonsági okokra hivatkozva tette: a vádak szerint a Huawei kémkedhet az amerikaiak után, és a kínai törvények értelmében a hatóságok kérésére köteles lenne átadni az információkat a pekingi szolgálatoknak. Egy évvel később ugyanezért tették engedélykötelessé az üzletelést a legnagyobb kínai chipgyártóval, a sanghaji SMIC-vel is – a céget a jelek szerint nem igazán kényszerítették térdre a szankciók, tavaly rekordbevételt produkált.

A Kína technológiai uralomra törésének megfékezését célzó chipháborút az teszi egyáltalán lehetővé, hogy Kína hiába funkcionál a világ gyáraként, a legfejlettebb chipek, félvezetők, valamint az ezek előállításához szükséges eszközök tekintetében óriási az importigénye – 2020-ban a globális chipkereslet negyede Kínához fűződött, miközben a hazai gyártás csak a 14 százalékát tudta fedezni.

(A félvezetők, integrált áramkörök vagy chipek történetét és jelentőségét, valamint a chipgyártás technológiáját és különös piacát korábbi cikkeinkben mutattuk be.)

A chipháború persze nem csak nevében háború, a technológiai korlátozásoknak katonai és hírszerzési okai vannak. Az USA attól tart, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) hatalmában felülmúlhatja az amerikai hadsereget, amihez ráadásul amerikai technológiát használhatnak fel. Legalábbis ezt a következtetést vonták le Hszi Csin-ping kínai elnök tervéből, miszerint a PLA-nak 2049-re, a kommunista párt uralmának századik évfordulójára világszínvonalú hadsereggé kell válnia, amihez fejlett autonóm fegyverekre, hiperszonikus rakétákra, illetve az elektronikus hadviselésben és a hírszerzésben használt mesterséges intelligenciára lesz szüksége. Mivel nem igazán lehet tudni, pontosan milyen szinten is állnak ezek a fejlesztések, az USA úgy tudta elejét venni Kína további technológiai fejlődésének, hogy a legmodernebb technikákat működtető chipektől fosztja meg az országot.

Peking a 2010-es évek közepe óta aktívan igyekszik függetlenedni a nyugati beszállítóktól, de a gyártási kapacitás bővítése nem megy egyről a kettőre, ami részben a félvezetőipar elképesztő összetettségéből fakad: a kutatás-fejlesztést, az áramkörök tervezését, gyártását, összeállítását, tesztelését, csomagolását és a kész termékben való felhasználását általában külön-külön végzik, így az ipar különböző szegmenseire koncentráló cégeknek számtalan globális partneri kapcsolatot fenn kell tartaniuk. Az iPhone-ok egyes chipjeit például az USA-ban tervezik, Tajvanban, Dél-Koreában vagy Japánban gyártják, aztán Kínában, Vietnámban vagy Indiában szerelik be a készülékbe.

Chiptörvények, szankciók, önfenntartás

Csakhogy a globális ellátási láncok, ahogy azt a koronavírus-járvány megmutatta, nagyon sebezhetők, főleg a maihoz hasonló geopolitikai helyzetben. A járványvédelmi okokból történő gyárbezárások, a kereskedelmi háború és részben a kriptobányászat együttes hatása miatt több mint száz iparágban felborult a rend: a chiphiány miatt egy időre leállt az autók, számítógépek, videókártyák és számtalan elektronikai eszköz gyártása, hosszú várólisták alakultak ki, egyes termékek ára pedig korábban soha nem látott mértékben emelkedett. Mindez egy olyan helyzetben, amikor a távmunka és távoktatás miatt hirtelen digitális életre rendezkedett be a világ nagy része, és jelentősen megnőtt a kereslet – többek között – a különösen chipigényes számítógépek és okoseszközök iránt.

Nyugaton szépen lassan kezdték felismerni a problémát, és úgy döntöttek, véget vetnek a chipgyártás kelet-ázsiai dominanciájának. Az Európai Unióban idén júliusban fogadták el a chipekről szóló jogszabályt, amely 43 milliárd euró támogatást biztosít a kontinens chipgyártásának fellendítésére, hogy 2030-ig 9 százalékról 20-ra nőjön Európa részesedése a globális félvezetőiparban – az USA azonban még merészebbet húzott. Kétpárti támogatással ment át a Kongresszuson az a tervezet, amit Joe Biden elnök 2022. augusztus 9-én iktatott törvénybe: a CHIPS and Science Act 280 milliárd dolláros büdzséjéből 52,7 milliárd jut az amerikai chipgyártási kapacitások növelésére a következő öt évben. A törvény azt a célt is megfogalmazza, hogy korlátozni kell a Huawei és más kínai cégek jelenlétét az amerikai hálózatokban – a helyi telekomcégek támogatására el is különítettek másfél milliárdot.

A kapacitásbővítésre szánt támogatások hírére el is kezdtek mozgolódni a félvezetőipar legnagyobb szereplői: tavaly már a chiptörvény aláírása előtt elkezdtek szállingózni a hírek a gigaberuházásokról:

• Az amerikai hardveróriás, az Intel 2022 januárjában döntött arról, hogy – a törvénytervezet sikerétől függetlenül – 20 milliárd dollárt költ Ohióban egy új chipgyár építésére.
• A memóriachipekre fókuszáló piacvezető amerikai cég, a Micron 2022 szeptemberében egy 15 milliárdos idahói beruházást jelentett be, majd októberben kiderült, hogy New Yorkban is nyitnak egy chipgyártó üzemet, amelynek fejlesztésére 100 milliárd dollárt szánnak a következő húsz évben.
• A legfejlettebb chipek gyártásában szinte egyeduralkodó tajvani cég, a TSMC 2022 decemberében jelentette be, hogy 40 milliárd dollárt szán második arizonai üzemének létrehozására, ami az amerikai történelem egyik legnagyobb külföldi befektetését jelenti az ország területén.

A chiptörvény továbbá gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy az amerikai technológiával dolgozó – tehát nemcsak amerikai székhelyű – cégek chipeket, chipgyártáshoz szükséges eszközöket és szoftvereket áruljanak Kínának, valamint hogy amerikai állampolgárok és az ország állandó lakosai chipek fejlesztésében és gyártásában vegyenek részt Kínában. Az exporttilalom része világos: az Apple például egyből elállt attól a megállapodástól, amely szerint Kína egyik legsikeresebb gyártójától, a YMTC-től vásárolt volna memóriachipeket, míg a legfejlettebb chipek gyártásához szükséges berendezések piacán szinte egyeduralkodó holland cég, az ASML csak az idei év végéig szállíthat Kínába, de a legfejlettebb gépeket már most sem értékesítheti az országban. Linghao Bao, a Trivium China nonprofit think tank elemzője szerint azonban a képzett munkaerő elvágása is hasonló csapás az ázsiai országnak: „Ha megnézzük Kína félvezetőipari cégeinek vezetőit, sokuk amerikai útlevéllel rendelkezik, az USA-ban képzik őket, és zöld kártyájuk van. Ez óriási problémát jelent Kínának.”

Kína visszavág

Kína ellencsapása egy különös pillanatban érkezett. Idén májusban, a hirosimai G7-csúcstalálkozó végén Joe Biden már optimista hangon az USA és Kína közötti feszültségek enyhüléséről beszélt, de aztán néhány órával később Peking ledobta a bombát: bejelentették, hogy „biztonsági okok miatt” kitiltják az amerikai Micron Technology termékeit a kritikus kínai infrastruktúrából, vagyis visszatámadnak az addig egészen egyoldalú chipháborúban. A lépést már két hónappal korábban előkészítették, amikor Kína 1,9 milliárd dollárnyi állami támogatást ítélt meg a Micron kínai versenytársának, a YMTC-nek.

Másodjára még erősebb üzenetet küldött Kína az Egyesült Államoknak: július elején exportkorlátozást vetett ki két olyan nyersanyagra, amiből egyrészt Kínában van a legtöbb, ráadásul nélkülözhetetlen a chipgyártáshoz – a galliumra és a germániumra. Bár az USA a 2021-ben importált germánium- és galliumadagjának 50 százalékát Kínából szerezte, az elemzők szerint simán tudják fedezni az igényét a belgiumi, németországi és brit partnerei. Az Eurasia Group szerint így ez a lépés is inkább jelképes: Kína azt igyekszik bizonygatni, hogy az ő kezében is vannak még ütőkártyák, vagyis jobb, ha nem húzogatják többet a bajszát.

A kínai állami propaganda természetesen azt sulykolta, hogy az USA lábon lövi magát a szankciókkal, de nem kellett sokat várni arra sem, hogy ezt az üzenetet amerikai cégek vezetőitől halljuk vissza. Miután évtizedekig a videójátékipart szolgálta ki chipjeivel, az Nvidia idén a mesterséges intellgencia térnyerésével új szegmenst hódított meg (az OpenAI például a hírek szerint tízezer Nvidia chip segítségével tanította be a ChatGPT-t), és az első chiptervezővé vált, amely átlépte az egybillió dolláros piaci értéket. A cég elnök-vezérigazgatója, Jensen Huang májusban arra figyelmeztetett, hogy ha Kínának megtiltják az amerikai chipek vásárlását, akkor saját gyártásukat fogják fellendíteni, és ez „óriási károkat okoz majd az amerikai cégeknek”. Huang elmondta, a chiptörvénnyel valóban lábon lőheti magát az USA: „Ha az amerikai technológiai iparnak a kínai piac kiesésével harmadával csökken a kapacitásigénye, akkor nem is lesz szükség amerikai gyárakra, úszni fogunk a beszállítókban.”

Az, hogy az előre bejelentett szankciók különböző időpontokban léptek érvénybe, egyben azt is jelentette, hogy Kína időben elkezdett betárazni a nyugati chipekből és eszközökből. A legnagyobb kínai félvezetőipari vállalatok, az SMIC és a YMTC leginkább amerikai, japán és holland berendezésekre (fotolitográfiai, maró, fotoreziszt stb.) támaszkodnak saját chipgyártásuk során, és ezekből az eszközökből rekordmennyiségben vásároltak be az exportkorlátozások előtti hónapokban – Japán július 23-án, Hollandia szeptember 1-én léptette életbe a tilalmat a legkorszerűbb berendezéseinek kivitelére. Az amerikai cégek már így is csak régebbi technológiával gyártott chipeket árulhatnak Kínának, így az Nvidia többek között annak köszönheti idei szárnyalását, hogy a kínai techcégek a további korlátozásoktól tartva szintén elkezdték raktározni a még elérhető chipeket – a TikTok tulajdonosa, a kínai ByteDance például már több mint egymilliárd dollár értékben vásárolt Nvidia GPU-kat idén, amíg még lehet.

A Huawei új okostelefonja megkérdőjelezi, hogy működnek-e a szankciók

Augusztus végén újra felmerült a kérdés, hogy meg lehet-e akadályozni kereskedelmi szankciókkal a kínai chipgyártás fejlődését. Ekkor dobta ugyanis piacra a Huawei legújabb okostelefonját, a Mate 60 Prót, amely a nyugati iparági szereplők legnagyobb meglepetésére olyan 5G-chipet rejt magában, amelynek gyártására Kínának elméletben nincs technológiai képessége. Miközben a chipháború egyik célja amerikai szempontból az volt, hogy Kínában ne tudjanak 14 nanométeresnél kisebb node-okat gyártani, a Huwaei Mate 60 Pro egy Kirin 9000S nevű 7 nanométeres chippel került a piacra.

link Forrás

Bár azt valószínűsíteni lehetett, hogy a kínai SMIC már elsajátította a 7 nanométeres chipek gyártásának módszerét, arra az iparági elemzők sem számítottak, hogy egy ilyen chipet meg tudnak tervezni országon belül (ez esetben a Huawei leányvállalata, a HiSilicon), be tudják építeni egy készülékbe, és elő is tudják készíteni tömeggyártásra. Igaz, egyes szakértők óvatosságra intenek: lehet, hogy a Huawei még a korábban betárazott nyugati chipeket használta fel az új modellhez, ráadásul a fogyatkozó készletekről árulkodik az is, hogy feltűnően gyorsan eladták az összes Mate 60 Prót az online megjelenést követően. Ráadásul az sem jelent versenyelőnyt, ha Kína csúcstechnológiája a 7 nanométernél megáll, hiszen a legújabb iPhone-okba már a tajvani 4 nanométeres chipek kerülnek, amelyek kínai gyártását elvben ellehetetlenítik a holland ASML szankciói.

Éppen ezek a nemzetközi együttműködések lehetnek a legnagyobb fegyverei a chipháborúban az Egyesült Államoknak. „Mindenki legmerészebb álmait felülmúlja az az elképesztő siker, hogy Hollandia és Japán a végsőkig csatlakozott az amerikai exportkorlátozásokhoz. Erre az elemzők sem számítottak” – mondta szeptember elején Kevin Klyman, a Harvard techpolitikai kutatója. Ennek megfelelően többen arra számítanak, hogy a nemzetiesedő félvezetőipar egyáltalán nem veszti el globális jellegét, legfeljebb új, szorosabb iparági szövetségek alakulnak.

Színre lép a Quad

Már 2021-ben felvetették annak az ötletét, hogy a négy országot (Ausztrália, India, Japán, USA) összefogó, Quad néven ismert stratégiai csoportosulásnak kellene irányítása alá vennie a chipgyártást, mivel annak tagjai mind jelentős szereplői a chipgyártási folyamat egy-egy fontos területének, így tökéletesen kiegészíthetik egymást az exkluzív ellátási láncban. Ahogy Pranay Kotasthane indiai geopolitikai elemző idén májusban egy interjúban kifejtette:

„Az Egyesült Államok vitathatatlanul vezető szerepet tölt be a tervezői oldalon. A gyártás azonban ott is nehéz, mivel a költségek megfizethetetlenül magasak. Japán erős a félvezetőgyártáshoz szükséges [kémiai] anyagokban. (...) Ausztrália szállítani tudja azokat az elemeket, a szilíciumot, galliumot, indiumot, amelyekre a félvezetők gyártása során van szükség. (...) India versenyelőnye a munkaerő. Még ha az USA be is vezeti a chiptörvényt, nincs elég mérnökük a beruházások nagy részének végrehajtásához. Ki fogja elvégezni a munkát? Az USA-ba költöző kínai munkavállalók a geopolitikai feszültségek miatt nagyobb ellenőrzésnek lesznek kitéve. Tehát az indiai munkaerőre támaszkodnak majd.”

Úgy tűnik, ez az összefogás fű alatt, szépen lassan kezd is formát ölteni. A négy ország képviselői többek között július végén, egy indiai félvezetőipari konferencián találkoztak, amelynek nyitó eseménye a „Nemzetközi együttműködés a félvezetők megbízható és reziliens ellátási láncáért” címet viselte. De ami ennél is fontosabb, a konferenciát megelőző hetekben, hónapokban több megállapodást is kötöttek a Quad országai és vállalatai:

• májusban az idahói Micron Technology 3,7 milliárd dolláros befektetésről döntött, hogy a legmodernebb chipek gyártásához szükséges EUV technológiát elhozza a hirosimai gyárába;
• június végén a kaliforniai Applied Materials 400 millió dolláros, a Micron pedig 825 millió dolláros indiai befektetést jelentett be, míg a szintén kaliforniai Lam Research 60 ezer indiai félvezetőipari mérnök kiképzésére tett ígéretet;
• júliusban az amerikai AMD (Advanced Micro Devices) döntött arról, hogy a következő öt évben 400 millió dollárt öl az indiai félvezetőiparba;
• majd július végén India és Japán írt alá együttműködési megállapodást a félvezetőipari fejlesztések közös fellendítéséről, ami egy 36 milliárd dollár értékű csomag része – ennyi befektetést remél India Japánból 2027-ig.

Tajvan, a 21. század kincses szigete

Ha a chipháborúról és úgy önmagában a félvezetőiparról beszélünk, nem lehet elmenni Tajvan kiemelt szerepe mellett. A világ félvezetőinek közel kétharmadát, a legfejlettebb chipeknek pedig több mint 90 százalékát ezen a szigeten állítják elő, ami elsősorban a TSMC nevű vállalatnak, Ázsia második legértékesebb részvénytársaságának köszönhető. A hivatalosan Kínai Köztársaság néven ismert ország azért is különleges, mert miközben önmagát szuverén államnak tartja, Kína az egyik tartományának tekinti, az Egyesült Államoknak pedig hiába van kiterjedt kapcsolata a tajvani iparral (2022-ben a tajvani gyártású chipek 40 százalékát amerikai cégek kapták), diplomáciai szinten szándékosan homályos a két ország viszonya.

Igaz, ez a diplomáciai homály is tisztulásnak indult valamelyest az elmúlt egy évben. 2022 augusztusában megtörtént az eddigi legmagasabb rangú amerikai tisztségviselő látogatása Tajvanban, ami az elmúlt 25 évet illeti: Nancy Pelosi, a Képviselőház elnöke útja során elmondta, „nem mondunk le Tajvan iránti elkötelezettségünkről, és büszkék vagyunk hosszú barátságunkra". A látogatás előtt Hszi Csin-ping kijelentette, „határozottan meg fogja védeni Kína nemzeti szuverenitását és területi integritását”, és „aki a tűzzel játszik, megégeti magát”, majd Pelosi távozása után Kína hadgyakorlatokat kezdett a Tajvani-szorosban. Idén augusztusban aztán a tajvani alelnök és a jövő januári elnökválasztás nagy esélyese, William Laj ejtette útba az Egyesült Államokat, ahol elmondta, Tajvan nem hódol be Kínának, miközben az ilyen diplomáciai különutakat a legkevésbé sem díjazó Hszi egyre többször hangoztatja, hogy szeretne minél előbb véget vetni az 1949 óta fennálló állapotnak, és visszaolvasztani magába a szigetországot. A fenyegetés szeptemberben tovább fokozódott: először arról számolt be a tajvani védemi minisztérium, hogy Kína kiszélesíti három légi támaszpontjának infrastruktúráját a sziget térségében, majd szeptember 18-án jött a hír, hogy új csúcsot döntött a Tajvani-szoros felett megfigyelt kínai vadászgépek jelenléte: 24 óra alatt 103 kínai katonai gépet észleltek

Ha a tajvani chipgyártás kínai kézbe kerülne, vagy egy esetleges invázió során leállna, az a szakértők szerint katasztrofális következményekkel járna a világgazdaságra nézve. Éppen ezért nevezik Tajvan szilíciumpajzsának azt a jelenséget, miszerint a szigetország iparára támaszkodó USA-nak elemi érdeke Tajvan védelme, egy kínai támadás esetén akár katonai szinten is. Az amerikai döntéshozók ugyanakkor éppen ezért azt is szorgalmazzák, hogy az USA szüntesse meg a Tajvantól való aránytalan függőségét, ezért arra kényszerítik a TSMC-t, hogy a gyártás egy részét amerikai üzemekbe helyezzék át – ennek az eredményei a cég fentebb már említett arizonai beruházásai. Tajvannak nincs túl sok mozgástere: ha nem akarja megrontani a viszonyát legerősebb szövetségesével és legnagyobb fegyverszállítójával, kénytelen engedelmeskedni, azonban minden amerikai gyárnyitással gyengíti a saját geopolitikai jelentőségét. Egyes stratégiai elemzők még baljósabb képet festenek: vannak olyan vélekedések, amelyek szerint ha Kína valóban megtámadja Tajvant, akkor az USA jobban jár, ha maga rombolja le a TSMC üzemeit, csak hogy Kína ne tudja rátenni a kezét a fejlett chipek gyártására.

Az Egyesült Államok és Tajvan potenciális konfliktusának is vannak már jelei: az arizonai üzem várható indulását máris 2025-re csúsztatták, miután a TSMC a képzett amerikai munkaerő hiányára panaszkodik. A cég ezért gyorsított eljárásban igyekszik vízumot szerezni 500 tajvani munkavállalónak, miközben az amerikai szakszervezetek azzal vádolják a TSMC-t, hogy csak az olcsóbban felvehető külföldi dolgozók, vagyis saját költségcsökkentése miatt találta ki az amerikai munkaerőhiányt. Szeptemberi hírek szerint ráadásul a TSMC egyre inkább Japán felé kacsingat: a Kjúsú szigetén épülő 8,6 milliárd dolláros üzemében már 2024-ben megkezdenék a gyártást, és még szorosabbra fűznék a kapcsolatot az USA-nal jóval közelebbi országgal.

Hogy mi lesz a chipháború kimenetele, arról még a legbenfentesebb szakértők is csak találgatnak – hiszen látjuk, egy új Huawei okostelefon megjelenése is felül tudja írni addigi ismereteinket Kína képességeiről. Az egyes intézkedések jellege sem egyértelmű: van, ami csak kommunikációs szinten értelmezhető, jelzésértékű, és van, ami a kereskedelem tényleges visszaszorítására, az ipar nemzetiesítésére irányul. Miközben Joe Biden még augusztusban is tovább korlátozta egy elnöki rendelettel az amerikai techcégek kínai befektetéseit, Gina Raimondo kereskedelmi miniszter Pekingben és Sanghajban járt, és magas rangú kínai kormánytisztviselőkkel tárgyalt a kereskedelmi kapcsolatok fenntartásáról. Szerinte az amerikai intézkedések azt üzenik: „Kockázatmentesítünk, Amerikába fektetünk be, de nem akarunk elszakadni Kínától vagy visszafogni a kínai gazdaságot.”

Abban szinte minden elemző egyetért, hogy a két ország kapcsolatának kiszámíthatatlansága a következő hónapokban tovább nő majd – közeleg ugyanis a 2024-es amerikai elnökválasztás, és ki tudja, éppen milyen érdekeknek kell majd megfelelni a választók felé a Kínával szembeni fellépést illetően.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás