„Nagyon sürgősen több-bolygóssá kell tennünk az életünket” – mondta Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója szombaton közzétett beszédében, amit a texasi Boca Chicában található Starbase űrközpontban tartott nemrég a vállalat alkalmazottai előtt. Musk szerint erre sarkalja őt az is, hogy semmi bizonyíték nincs földönkívüli élet létezésére, így szerinte az intelligens élet csak rövid ideig húzhatja, ha megragad egy bolygón.

Ennek érdekében a lehető leghamarabb önfenntartó civilizációt hozna létre a Marson, amely garantálná az emberi élet fennmaradását akkor is, ha a Földön valamilyen kataklizma következne be. Musk szerint most ez az újrahasználható rakétáiról és a Starlink műholdas kommunikációs rendszerről ismert űrvállalat átfogó célkitűzése, amelynek eléréséhez a cég által fejlesztett újgenerációs rakétarendszerre és űrhajóra, a Starshipre van szükség.

A Starship harmadik tesztrepülésére (IFT–3) március közepén került sor, amikor egy lényegében hibátlan indítás után az űrhajó közel 40 percet töltött a világűrben, majd a légköri visszatérés során megsemmisült. Miután Musk levetítette a repülésről készült vágott videót, azt „őrületesnek” nevezte, ami olyan, mintha CGI-jal készítették volna, miközben csak a rakétáról közvetített nyers felvételeket tartalmazza. „Fantasztikus munkát végeztetek, aminek sikerében szinte senki sem hitt” – mondta a Starshipen dolgozóknak.

A cégvezető azt is bejelentette, hogy a Starship következő repülése nagyjából egy hónap múlva következhet, aminek az lesz a célja, hogy a második fokozat túlélje a világűrből történő visszatérést, és kontrollált módon csapódjon az óceánba. Emellett azt szeretné, ha a Super Heavy nevű első fokozat „virtuális landolást” hajtana végre a Mexikói-öböl felett, úgy, mintha az indítóállásra térne vissza. A SpaceX célkitűzése az, hogy az ötödik tesztrepülésen, de legkésőbb még ebben az évben sikerüljön elkapni a Musk által „mechazillának” becézett, indítóállásra szerelt hatalmas karok segítségével az első fokozatot, aminek sikerére beszédében 80-90 százalék esélyt adott.

Mivel a tesztrepülés során a Super Heavy (első fokozat) és a Starship (második fokozat) is megsemmisült a légkörben, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ismét vizsgálatot rendelt el, aminek le kell zárulnia, mielőtt a SpaceX újra indítási engedélyt kaphatna a negyedik repüléshez. Az első és második repülések után 63, valamint 17 módosítást kellett elvégeznie a vállalatnak a hatóság utasítására.

Musk szerint ha minden a tervek szerint alakul, idén a SpaceX lövi majd fel a világszerte pályára állított hasznos terhek nagyjából 90 százalékát, míg Kína 6 százalékért, a többiek együttesen pedig mindössze 4 százalékért felelnek. „Ha a Starship elkezd repülni, mi visszük majd fel a Földről indított teher 99 százalékát. Ezt meg kell tennünk, ha egy várost szeretnénk felépíteni a Marson” – mondta Musk, majd rögtön hozzátette, hogy előtte azért még egy holdbázist is felhúznak majd, amolyan „miért ne?” alapon.

Ez a Moonbase Alpha nevű holdbázis az amerikai űrügynökség (NASA) Artemis holdprogramjának keretében valósulhat meg. Mint ismert, a NASA 2026-ban ismét űrhajósokat juttatna az égitest felszínére a Starship egy speciális, holdkomp verziójával. A Starship HLS-sel Musk szerint hosszú távon tervez a cég, mivel a hővédőpajzs nélküli, lifttel és landolást segítő lábakkal szerelt űrhajó ideális a Hold kiszolgálására.

Februárban hosszan elemeztük, hogy az Egyesült Államok tavaly a SpaceX-nek köszönhetően mindenki mást lekörözött a rakétaindítások számában. Míg az USA összesen 116 rakétát lőtt fel 2023-ban, Kína 67-et, Oroszország 20-at, Európa pedig mindössze 3-at. Ha a SpaceX reményei teljesülnek, az arányok idén még jobban eltolódhatnak az USA javára – amely komoly fegyvertény lehet az Egyesült Államok és Kína között utóbbi években kibontakozó űrversenyben. Kína 2030 körül állíthatja üzembe saját, nagy teherbírású rakétáját, amiből a mostani terveik szerint a 2040-es évekre lehetne egy, a Starshipre hasonlító újrahasználható rendszer.

Még nagyobb és még erősebb lesz a Starship

A harmadik tesztrepülésen bevetett Starship prototípus 70 ezer kilonewtonnyi tolóerejével nagyjából 40-50 tonnát tudott volna pályára állítani, mondta Musk. A cégvezető szerint a Starship most véglegesnek tekintett, harmadik verziója több mint 200 tonnát tud majd felvinni (teljesen újrahasználható konfigurációban) az együttesen közel 98 ezer kilonewtonnyi tolóerőt biztosító hajtóműveivel. Ezt megelőzi majd egy második verzió, amelyen maximum 100 tonna rakomány utazhat majd.

Az a beszédből nem derült ki, hogy a rakéta második és harmadik verziói mikorra várhatók, az viszont igen, hogy míg az előbbi csak három méterrel lesz magasabb a mostaninál, az utóbbi már mintegy harminc méterrel – a 150 méter magas Starship 3 egy 80 méter hosszú első fokozatból és egy 70 méter hosszú második fokozatból állna. A rakétarendszer nemcsak nagyobb lesz, hogy több üzemanyagot tudjon szállítani, hanem új hajtóműveket is kap majd. A mostaninál sokkal egyszerűbb kialakítású Raptor 3 hajtóművek belső hűtőrendszert is kapnak majd, hogy ne legyen szükségük hővédőpajzsra a légköri visszatérés átvészeléséhez.

A SpaceX a következő években további három Starship-indítóállást hoz majd létre, egyet Boca Chicában, kettőt pedig a floridai Cape Canaveralben. A tesztprogram az előbbi helyszínen folytatódik majd, a rakományokat szállító Starshipeket pedig a NASA által is használt rakétaindító bázisról lövik majd fel. Musk eközben még idén hat első fokozatot és hat második fokozatot akar építeni, jövőre pedig elkészülhet az az óriási rakétagyár, ami hozzájárul majd a távlati cél eléréséhez, ami 1000 Starship összerakása lenne évente.

Musk azt állította, hogy a jövőben a Starship indítása az újrahasználhatósága és olcsó üzemanyaga miatt kevesebbe kerül majd, mint a vállalat első, kis méretű Falcon–1 rakétájának fellövése. A cégvezető szerint korábban elképzelhetetlen szintre (2-3 millió dollárra) lehetne így csökkenteni az indítások költségét. Ez nagyságrendileg össze is jöhet, legalábbis egy független elemző 10 millió dollárra becsülte 2020-ban a Starship egy indításra jutó költségét. Összehasonlításképp, a NASA nagy teherbírású Space Launch System (SLS) rakétájának fellövése, ami az Orion űrhajót és legénységét indítja majd a Holdhoz, akár 2 milliárd dollárba is kerülhet.

Ahhoz, hogy a Starship a Föld körüli pályánál messzebbre jusson, űrbeli utántöltésre lesz szüksége, amit a SpaceX jövőre szeretne demonstrálni. Ezt először más Starshipek, majd űrbeli üzemanyagtöltő állomások garantálhatják. Musk azt nem osztotta meg, hogy az Artemis-program sikeréhez elengedhetetlen Holdhoz történő eljutás mennyi utántöltést és indítást igényelhet, de azt elmondta, hogy a Marshoz tartó úthoz 5-6 tankolásra lehet szükség.

Egymillió embert a Marsra!

Musk szerint egy teljesen önfenntartó marsi civilizáció létrejöttéhez egy egymillió lakosú városra lenne szükség. Ez a város valahol a bolygó közepes szélességein épülhetne fel, ahol már hozzá lehet férni olyan erőforrásokhoz, mint a vízjég, de a napelemes energiatermelés még reális megoldást jelentene. A cél a SpaceX vezetője szerint a teljes önfenntartás, így egy teljes ipari infrastruktúrát kellene a Marsra telepíteni, amiből semmi sem hiányozhat.

Az nem egyértelmű, hogy erre miként lesz belátható időn belül lehetőség úgy, hogy a bolygón számtalan földi erőforrás – például fosszilis tüzelőanyagok – egyáltalán nem érhetők el – más ásványkincsekről vagy a Földön könnyen hozzáférhető anyagokról nem is beszélve.

Musk elképzelései szerint a város megvalósításához az kellene, hogy a nagyjából kétévente (26 havonta) ismétlődő indítási ablakokban egyszerre több ezer Starship induljon el Föld körüli pályáról – mintha csak a Battlestar Galactica című sorozatban menekülne az emberiség a Cylon robotok elől. Így szerinte kétévente el lehetne juttatni akár 1,5 millió tonna rakományt a bolygóra, amiből 8 év alatt összejöhet a szerinte az önfenntartó civilizáció kiépítéséhez szükséges 10 millió tonna.

Amellett, hogy mindez elképesztő logisztikai kihívást jelentene, nem világos, hogy miként illeszthető össze az amerikai kormányzat űrpolitikai elképzeléseivel, vagy a NASA Marsra szállási terveivel, amelyek a bolygót az Antarktiszhoz hasonlóan maximum kutatóbázisok helyszíneként képzelik el. Több ezer Starship elindításának már valószínűleg jelentős környezeti hatásai lennének a Földre, az űrhajók Marsra érkezésével – vagy onnan a Földre történő visszatérésével – pedig fel lehetne adni minden bolygóvédelmi szempontot, ami az esetleg létező marsi életet védené a földitől, vagy fordítva.

A cégvezető szerint azért választották a Starshipnek a metán és oxigén hajtóanyagot, mert ezek, ha nehezen is, de helyi erőforrás-kiaknázással (in situ resource utilization, ISRU) kitermelhetők lehetnek a Marson is. Ennek a megfelelő technológiák fejlesztésével elvileg nincs akadálya, metánt elő lehet állítani a bolygó légkörében bőségesen előforduló szén-dioxid és a vízjégből kinyert hidrogén kombinálásával, vagy katalizátor anyagok felhasználásával közvetlenül szén-dioxidból. A NASA Perseverance marsjáróján utazó MOXIE kísérlet néhány éve bizonyította, hogy lehetséges oxigént gyártani a légköri szén-dioxidból.

Musk elmondta, hogy egyelőre csak a Marsra történő utazást lehetővé tevő rakétarendszeren dolgoznak, és nem az ottani élethez szükséges infrastruktúrán, ahhoz ugyanis a helyi erőforrások kihasználásán és bányászatán túl hosszú távú létfenntartást biztosító rendszerekre lenne szükség. Korábban amellett érveltünk, hogy ez utóbbi jelentheti a legnagyobb kihívást Musk marsi kolonizációs tervei előtt, mivel közel sem látszik még, hogy miként lehet megvalósítani egy mesterséges önfenntartó bioszférát egy olyan bolygón, amely ma nem kedvez az életnek – főleg olyat, amely akár egymillió embert is el tud látni, földi segítség nélkül.

De mi van, ha valaki megunja a marsi életet és visszajönne a Földre? Musk szerint idővel erre is lesz lehetőség, és szeretné annyira lecsökkenteni a költségeket, hogy szinte bárki elutazhasson majd a Marsra.