Már 1,5 millió éve csonteszközöket gyártottak elődeink
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Már 1,5 millió évvel ezelőtt élt elődeink is csonteszközöket készíthettek – derül ki egy friss kutatásból, amiről szerdán számolt be a New York Times. A felfedezés a korábban feltételezettnél egy millió évvel korábbra tolja a csonteszközök bevett készítését és használatát.
Ignacio de la Torre, a Spanyol Nemzeti Kutatótanács Történettudományi Intézetnék kutatója és kollégái a tanzániai Olduvai-szurdokban végzett feltárásaik során egy pattintott csonteszközökből álló leletegyüttest fedeztek fel. A szerdán a Nature folyóiratban publikált eredmények szerint a 1,5 millió éves rétegből előkerült eszközök arra utalnak, hogy ekkor már elterjedt volt a csonteszközök készítése a Homo nembe tartozó elődeink körében.
„Nem számítottunk arra, hogy ezek az emberelődök csonteszközöket készítettek” – mondta a lapnak de la Torre egy korábbi, 2020-as felfedezésükről. Ez pedig arra vezette őket, hogy más csonteszközöket is találhatnak, így még intenzívebb feltárásokba kezdtek, amivel végül a T69 Complex-nek nevezett területen több mint kéttucat csonteszközre bukkantak. Ezeket az emberelődök elefánt és víziló csontokból alakították ki, és egy néhány évtizedet felölelő időszakban használhatták.
„Az egyik igazán izgalmas dolog ebben a tanulmányban az, hogy csomó [csonteszköz] azonos területről került elő, ami valóban szokatlan” – mondta James Clark, a Cambridge-i Egyetem régésze, aki nem vett részt a kutatásban. A területen élő emberelődök a szakember szerint így nagyon magabiztosan bánhattak a csontokkal és sok tapasztalatuk volt azok megmunkálásában.
Az évek óta Tanzániában kutató de la Torre a New York Times-nak azt is elmondta, hogy az új felfedezésük miatt elgondolkodott, hogy mi várhat még megtalálásra. „Lehet, hogy számtalan, korai emberek által készített eszközt nem ismerünk még” – mondta.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
600 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett az első igazi technológiai forradalom
Evolúciós antropológusok szerint a komplex szerszámkészítési módszerek hajnalától és a társas tanulástól számítható a kumulatív kultúra kialakulása.
A legősibb európai ember kőszerszámait találhatták meg Királyházán, a magyar határtól 30 kilométerre
Az 1,4 millió évesre becsült, darabolásra és famegmunkálására használt eszközök még a hetvenes években kerültek elő, de korukat csak most sikerült meghatározni. Ha megerősítik, a felfedezés teljesen átírja a mai Európa benépesedésének történetét, de egy független szakember óvatosságra int.
1 millió évvel öregebbek az emberiség bölcsőjéből előkerült legősibb leletek, mint azt eddig gondolták
A dél-afrikai Sterkfontein barlangrendszerében elvégzett új kormeghatározási vizsgálatok azt mutatják, hogy az ott élt Australopithecus-fajok a korábban gondolt 2-2,5 millió év helyett 3,4-3,7 millió évesek.