A magyar határtól 45 percnyi autóútra található vajdasági település, Topolya az utóbbi években a környékén terjengő bűzről vált hírhedtté, amit közeli baromfitelepek, feldolgozóüzemek és a helyi folyóba ömlő szennyvíz eredményeznek. Ez nemcsak megkeseríti a topolyaiak életét, hanem krónikus stresszforrást is jelent, ami Cservenák Péter, a városi kórház nőgyógyásza, aktivista és ellenzéki politikus szerint károsítja a lakosok betegségekkel szembeni ellenálló képességét. „Szinte már úgy tűnik, mintha Topolya lakói versengenének azon, ki tud több bűzforrást felmutatni” – mondja.

Topolya problémái nem egyediek a Vajdaságban, de megvilágítják, miként adódhatnak össze a féktelen környezetszennyezés, a hibás vízgazdálkodás és a globális felmelegedés hatásai, ami Magyarországnak is fontos tanulságokkal szolgál. „Helyiként, aki itt nőttem fel, sosem láttam még ilyen alacsonyan a vízszintet” – meséli Cservenák a várostól északra található Topolyai-tó 2024 nyári állapotáról, amibe a szárazság és az öntözés miatt egyre kevesebb vizet juttat a Krivaja folyó. A Topolyát is átszelő vízfolyást Strahinja Macić, a Polekol nevű szerb környezetvédő szervezet munkatársa az egyik legkirívóbb példának nevezi az ország rossz vízgazdálkodására és a környezet védelmének elhanyagolására.

A Duna és a Tisza kivételével a Vajdaság természetes és mesterséges vízfolyásainak nagy többsége rossz ökológiai állapotban van, a Krivaja pedig már olyan mértékben szennyezett, hogy alig él meg benne hal. Strahinja szerint az egyre inkább kiszáradó Vajdaságban új vízgazdálkodási tervre van szükség, ami a nagy folyók hordalékteréből nyert vízre, víztisztításra és a természetes vizek fokozottabb védelmére támaszkodik. „Az állam túlságosan elnéző a szennyezőkkel szemben. Noha elvileg érvényesül »a szennyező fizet« elv, a szennyezés még mindig kifizetődő” – világít rá a mostani helyzet strukturális hátterére környezetvédelmi szakjogász. Bár sokan tehetetlennek érzik magukat, a topolyai állapotok javításáért maguk a lakosok is sokat tehetnek, jogi eszközökön és polgári kezdeményezéseken keresztül.

Ez a Kiszáradó síkság, a Qubit és a vajdasági Sajtószabadság Alapítvány hatrészes podcastsorozatának negyedik epizódja. Ebben a részben egy elismert helyi orvos és politikus, valamint egy környezetvédelmi szakjogász segítségével mutatjuk be, mi vezetett ahhoz, hogy egy vajdasági települést a „bűz városaként” kezdtek el emlegetni, és miként lehetne ezt az áldatlan állapotot felszámolni.

Hallgasd alább:

Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel.

A Kiszáradó síkság első epizódjában Kröel-Dulay György, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kísérletes Vegetációökológiai Kutatócsoportjának vezetője és Gosztola Kitti képzőművész meséltek arról, hogy miként alakította át az ember az alföldi tájat, és milyen sztereotípiákban gondolkodunk az ember és a természet viszonyáról:

A második epizódban vajdasági gazdálkodók beszéltek arról, hogy a globális felmelegedés által gyakoribbá és súlyosabbá tett aszály miként veszélyezteti megélhetésüket, és a Szerbia éléskamrájának tartott régió jövőjét:

A harmadik epizódban négy magyar ökológus segítségével mutattuk be az inváziós rovarok által jelentett egészségügyi és mezőgazdasági kockázatot, és utánajárunk, miként lehetne a mostaninál hatékonyabban és környezetbarátabb módon védekezni ellenük – amiből a szakemberek szerint immár nekünk, a lakosságnak is ki kell venni a részünket:

A podcastsorozat koncepcióját bemutató trailer itt hallgatható meg: