Kizárólag a Nagyvárad melletti püspökfürdői Pece-tóban élt. Ebben a hőforrás táplálta meleg vizű tavacskában alakult ki, és kihalásáig ez volt az egyetlen természetes elterjedési területe. Bár több alkalommal próbálkoztak áttelepítésével, nem tudott túlélni sem a közeli Félixfürdő, sem pedig a budapesti Malom-tó hasonló ökoszisztémájában. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) – 2019 után a tervek szerint még az idén frissülő – Vörös Listáján már a kihalt fajok között szerepel a bordás homorcsa (Melanopsis parreyssii) nevű vízicsiga, amelynek szomorú sorsa, mint cseppben a tenger, mutatja meg, hogy mit jelent a valóságban az ökoszisztéma visszafordíthatatlan összeomlása.

Figyelemre méltatlan tömegek

Talán még sokan emlékeznek arra a világsajtót bejáró gyászhírre, amely a Santa Cruz-i Charles Darwin Kutatóállomáson elpusztult Magányos George-ról, a galápagosi óriásteknősök Pinta-szigeti alfajának (Chelonoidis niger abingdonii) utolsó képviselőjéről szólt, ám a kihaló állat- és növényfajok túlnyomó többsége nem kap efféle médiafigyelmet. Pedig a Vörös Listán jelenleg nyilvántartott 170 ezer fajból több mint 47 ezernek jelentős a kihalási kockázata, és több mint ezret már kihaltnak vagy vadon kihaltnak nyilvánítottak. Még úgy is, hogy a szervezet csak akkor nyilvánít egy fajt végérvényesen kihaltnak, ha „erősen megalapozott az a feltételezés, hogy a faj utolsó élő példánya is elpusztult”.

Fehér Zoltán, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetője szerint a kistestű, rejtett életmódú és különösen a világ eldugott részein élő fajoknál szinte lehetetlen megmondani, hogy mikor következik be ez a pillanat. Így a kihalási események többsége sokáig rejtve marad, és a rég kihalt fajok évtizedekkel a tényleges kihalásuk után kerülnek fel hivatalosan a listára.

A WWF Magyarország összeállítása szerint a Természetvédelmi Világalap (WWF) 2024-es Élő Bolygó Jelentésében a megfigyelt vadon élő gerinces fajok populációi 1970 és 2020 között drámai mértékben, átlagosan 73 százalékkal lettek kisebbek. A Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) Élő Bolygó Indexe 5495 faj csaknem 35 ezer populációjának elmúlt fél évszázadban tapasztalt változásai alapján azt mutatja, hogy a legsúlyosabb csökkenés az édesvízi fajoknál tapasztalható (-85 százalék); ezt követik a szárazföldi (-69 százalék) és a tengeri (-56 százalék) fajok populációi. A globális ipari és élelmiszer-termelési rendszerek pusztító hatása, a természeti erőforrások túlhasználata, az inváziós fajok és a különféle betegségek, valamint az antropogén éghajlatváltozás különösen Latin-Amerika és a Karib-térség vadvilágának populációiban okozta a legnagyobb pusztítást az elmúlt fél évszázad alatt, átlagosan 95 százalékos volt a csökkenés mértéke. „Európában nem azért alacsonyabb ez az érték mert ott sokkal jobb a helyzet hanem azért mert ott a populáció csökkenésének legrosszabb része már jóval 1970 előtt végbement” – magyarázza Fehér. (A WWF Magyarország fajkihalásról szóló adatvizualizációja ezen a linken érhető el.)

A populációk fogyatkozása biztos előrejelzője a megnövekedett fajkihalási kockázatnak és az ökoszisztémák általános állapotromlásának. A természetes élőhelyek egyre sebezhetőbbé válnak a szélsőségekkel, így az egyre gyakoribb időjárási anomáliákkal, extrém eseményekkel szemben. Fehér szerint Magyarországon a közösségi jelentőségű fajok 65 százalékának kedvezőtlen vagy rossz a helyzete. Az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara), a kaszpi haragossikló (Dolichophis caspius), a lápi póc (Umbra krameri), a magyar szöcskeegér (Sicista trizona) vagy a délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) csak néhány példa azokra a fajokra, amelyeknek a teljes hazai állománya eltűnhet a közeljövőben.

Püspökfürdői emlék

Az egy évtizeddel ezelőttig még télen-nyáron kellemesen meleg, nagyjából 40 fokos vizű tóban a bordás homorcsa mellett még két különleges faj élt: a rakovitzai kele (Scardinius racovitzai) nevű hal és a hévízi tündérrózsa (Nymphaea lotus forma thermalis). A puhatestű és a gerinces kizárólag itt fordult elő a világon, de a lótuszféle növénynek is Püspökfürdő volt az egyetlen európai élőhelye.

A múlt század végéig mondhatni idilli volt a helyzet, ám az utóbbi 25 évben a zavarás, a szennyezés és a tó rohamos apadása megpecsételte sorsukat.

Miközben a tó megállíthatatlanult pusztult, Fehér szerint a tíz évvel ezelőtti kiszáradása előtt sikerült kimenteni néhány példányt a halak és csigák közül is, hogy ha az élőhely esetleg újra megfelelő állapotba kerül, akváriumban felszaporított állományukat visszatelepíthessék. A csigák a galaci Természettudományi Múzeumhoz, a nagyváradi Körösvidéki Múzeumhoz és a ma már Magyar Agrár- és Élettudományi előnevű Szent István Egyetemhez kerültek Gödöllőre.

Miután a Gödöllőn tartott állomány némi kezdeti siker után nem mutatott hajlandóságot arra, hogy szaporodjon, és szép lassan hullottak el az állatok, a projektet irányító Müller Tamás professzor végső kétségbeesésében megpróbált egy, a vízicsigák szaporításában szaktekintélynek számító tenyésztőtől segítséget kérni. Zsadányi Ágnes, a trópusokról származó, akvaristák által közkedvelt fajok tenyésztésében nemzetközi hírnévvel rendelkező szakember volt az, akihez a halspecialista professzor az utolsó néhány tucat példányt eljuttatta, hogy próbálja meg ő szaporodásra bírni a bordás homorcsát. Az első fogságban született nemzedékek ugyan hosszan túléltek, de végül Zsadányi sem járt sikerrel. Az utolsó hét bordás homorcsa 2016. június 14-én Pilisen elpusztult.

Vészjelek és diszfunkciók

A hévízi tündérrózsa is hasonló sorsra jutott, ám a rakovitzai kelét, mondja Fehér, sikerült fogságban szaporítani és a kihalástól megmenteni - az egykor a tóból utolsóként kimenekített példányokból és utódaikból fogságban fenntartott állományok vannak Gödöllőn, Bécsben a Schönbrunni Állatkertben, Nagyváradon a Körösvidéki Múzeumban, valamint a budapesti Tropicariumban.

Fehér szerint a homorcsa kihalása tökéletes példa arra, hova vezet a természeti erőforrások fenntarthatatlan túlhasználata. Hogy egy-egy élőhely elszennyezése, zavarása, tönkretétele egyenes út az ott élő populációk megritkulásához, elszegényedéséhez, eltűnéséhez. „A homorcsa esete itt annyiban más, hogy mivel ez a faj csak ezen az élőhelyen fordult elő, itt nem csak egy faj egyik populációja tűnt el, hanem az egyetlen. És ezzel a teljes faj jóvátehetetlenül és visszafordíthatatlanul elveszett”.

Az esemény azonban nem csak morális szempontból vésztjósló. Fehér szerint erősen sántít ugyanis az a széles körben használt hasonlat, ami egy repülés közben buherált repülőgéphez próbálja hasonlítja az ökoszisztémát, amelyben az egyes csavarok, alkatrészek különböző fontosságúak, egyes elemek kivétele tehát nem feltétlenül okoz látható diszfunkciót, míg néhány kulcsfontosságú elem eltávolítása a gép lezuhanásához vezethet. „A helyzet az, hogy az ökoszisztéma, az azt alkotó elemek közötti kapcsolatrendszer, az oda-vissza hatások rendszere milliószor bonyolultabb, mint egy repülőgép. Ráadásul ez egy dinamikus rendszer: egyes kieső darabok szerepét adaptív módon más megmaradt szereplők képesek átvenni. Így aztán nagyon sok faj kihalása után is látszólag működőképes marad a rendszer, és az összeomlása sem egyik pillanatról a másikra következik be. Az ökológiai rendszerek funkcionalitása szépen fokozatosan, kezdetben láthatatlan és észrevehetetlen módon vész el, és amikor már láthatóan nagy a baj, akkor is még képesek valamilyen korlátozott működésre”.

A fajkihalás az ökológiai szakirodalom szerint önmagában csak egy jel a sok közül, hogy a folyamatok nagyon rossz irányba mennek. Fehér magyarázata szerint nem az a helyzet, hogy a fajok eltűnése okozna diszfunkciót az ökoszisztéma működésében. „Hanem az, hogy ahogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer használja a természeti erőforrásokat, az nem fenntartható, ami az ökoszisztéma működésében komoly diszfunkciókhoz vezet. Ezek már most is jelentkeznek, de ha így folytatjuk, akkor ennél csak súlyosabb lesz. Ilyen diszfunkció a talajok termőképességének rohamos leromlása, a vízzel kapcsolatos problémák súlyosbodása, vagy épp a környezeti szennyezések miatt és a klímaváltozás következtében fokozódó egészségügyi kockázatok”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

A bébifókákért hajlandó tenni valamit az emberiség, bezzeg a gombákkal senki sem törődik

Dippold Ádám tudomány május 12.

A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján csak elvétve szerepelnek gombák, de ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van velük: azok közül a fajok közül, amelyeket vizsgáltak, minden harmadik veszélyben van.

Az ismert virágos növények 45 százaléka a kihalás szélére került

Vajna Tamás tudomány 2023. október 10.

A brit Királyi Botanikus Kert friss elemzése 30 ország 200 kutatójának munkáját összegzi.

Az európai bölény megmenekült, de 31 faj kihalt az IUCN frissített vörös listája szerint

Qubit.hu tudomány 2020. december 14.

A listázott közel 129 ezer növény-, gomba- és állatfajból több mint 35 ezret fenyeget valamilyen formában a kihalás.

Íme 19 emlős, amit az ember a kihalás szélére juttatott

Tóth András tudomány 2022. szeptember 11.

Az erdőirtás és az orvvadászat miatt a legközelebbi rokonaink közé tartozó gorillák és orangutánok súlyosan veszélyeztettek, de az emberi tevékenység számos elefánt-, orrszarvú- és delfinfajt is a kihalás közvetlen közelébe sodort.