Új genetikai teszttel már gyermekkorban megjósolható lehet a felnőttkori elhízás kockázata
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy új genetikai teszt előre jelezheti, mekkora eséllyel lesz elhízott egy gyermek felnőttkorában – írta meg hétfőn az NBC News, ami megágyazhat a korai intervenciónak.
A Bristoli és a Koppenhágai Egyetem kutatói által vezetett nagyszabású nemzetközi kutatás 5,1 millió ember genetikai adatai alapján határozta meg a felnőttkori elhízás és túlsúly genetikai rizikófaktorait. Az Elhízástudományi Világszövetség arra számít, hogy a világ népességének több mint fele túlsúlyos vagy elhízott lehet 2035-re.
A több mint 600 szakember részvételével folyó munka az eddigi legnagyobb genetikai adatbázist állította össze az elhízás rizikófaktorainak megállapítására. Ehhez többek közt az otthoni DNS tesztelő szolgáltatást nyújtó 23andMe cég adatait használták, ami idén márciusban csődöt jelentett.
A Nature Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerint a felnőttkori testtömegindexhez (BMI) rendelt poligénes kockázati pontszámok (PGS) javíthatják a túlsúlyosság kialakulásának előrejelzést, főleg ha a tesztet korai életkorban folytatják le. „A gyermekkor a legjobb időszak a beavatkozásra” – mondta Ruth Loos, a Koppenhágai Egyetem professzora és a kutatás egyik társszerzője.
Az életmódon is sok múlik
Az európai felmenőkkel rendelkezők körében az új poligénes kockázati pontszámok a felnőttkori elhízás kockázatának 17,6 százalékát magyarázzák, ami kétszerese a korábban hasonló genetikai vizsgálatokkal elérhetőnek. „Ez egy elég erős kockázati indikátor az elhízásra, de még így is sok ismeretlent hagy nyitva" – mondta Roy Kim, az amerikai Cleveland Clinic Children gyermek endokrinológusa.
A túlsúlyosság kialakulásában genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak, amik pontos aránya továbbra is vizsgálat alatt áll. Bár egyes ikerkutatások szerint az elhízottság kialakulásában nagyrészt genetikai faktorok játszanak szerepet, Kim szerint az életmódon is rengeteg múlik.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Sikerült azonosítani az elhízás 11 genetikai endotípusát
2 millió túlsúlyos ember genomszintű adatait vizsgálták át egy nemzetközi kutatásban.
A gyerekkori túlsúly megduplázza a felnőttkori elhízás esélyét
A legfrissebb eredményeket az Európai Elhízástudományi Kongresszuson mutatták be holland kutatók.
Az epigenetikai memória felelhet azért, hogy a diéta után visszahízzuk a leadott kilókat
A jelenséget feltáró Ferdinand von Meyenn, a Zürichi Műszaki Egyetem professzora a Qubitnek elmondta, hogy a felfedezés precíziós terápiáknak ágyaz meg, de ezek kifejlesztése még évekbe telik.