Robotaxival Kaliforniában – eljött az önvezető autók kora?

augusztus 26.
TECH
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A mesterséges intelligencia, a környezet érzékelését biztosító szenzorok vagy a navigációs berendezések utóbbi évtizedekben történő hihetetlen ütemű fejlődése magával hozta a kényelmes, biztonságos és hatékony közlekedés ígéretét az emberi beavatkozás nélküli teljes önvezetés (Full Self-Driving, FSD) megteremtésével. Sajnos könnyen lehet általános és keserű tapasztalatunk a technológiával kapcsolatban, hogy az autonóm járművek gyakorlati alkalmazásától folyamatosan „már csak” 5-10 évre vagyunk.

Ezért is volt olyan sokkoló megtapasztalni, hogy már ma is mennyire fejlett ez a technológia, és hogy a gyakorlatban is működik. Erre az Amerikai Egyesült Államokban adódott lehetőségem, ahol Kalifornia az állam támogató szabályozásának köszönhetően az önvezető technológiai fejlesztések egyik globális központjává vált. Két alkalommal, összesen közel 40 perc erejéig volt lehetőségem kipróbálni a világ jelenleg egyik legfejlettebb autonóm személyszállító taxiját, a Waymo cég robotaxiját San Franciscóban és Los Angelesben.

Waymo One

A cég gyökerei egészen a 2005-ös önvezető technológiát versenyeztető DARPA Grand Challenge-ig nyúlnak vissza, de önvezető autói az első kilométereket a Szilícium-völgy központját és a Stanford Egyetem székhelyét jelentő Palo Altóban tették meg. A Google anyavállalatának (Alphabet) leányvállalataként működő Waymo a vezetése és fejlesztői révén is jelentősen kötődik a Stanford Egyetemhez. A 2009-ben indult cég víziója olyan szolgáltatás fejlesztése, amely javítja a közúti biztonságot, mivel világszerte évente több mint egymillió ember hal meg közúti balesetben, főként olyan emberi hiba miatt, ami önvezetéssel elkerülhető lenne. Kezdeti céljaik között szerepelt 100 000 mérföld megtétele autonóm módban és tíz 100 mérföldes útvonal emberi beavatkozás nélkül. Ezt másfél év alatt sikerült elérniük. Az igazi kihívás a megbízható, skálázható, folyamatosan működő, teljesen autonóm szolgáltatás kiépítése, a közvélemény bizalmának elnyerése és egy olyan termék létrehozása lett, amelyet az emberek szeretnek és használni akarnak. 2015 őszén a Google projektje volt a világon az első, amely teljes önvezetést tudott megvalósítani közúton, és 2020-ban Waymo One néven megnyitotta a fuvarmegosztó szolgáltatását a lakosság számára is. 2023 augusztusa óta teljesen önállóan, sofőr nélkül közlekednek az autóik a hét minden napján, 24 órában. A Google anyacégének és néhány kisebb támogatónak hála a cég értéke 2024 végén elérte az 50 milliárd dollárt, amivel megelőzte a Ford márka értékét.

A Waymo gépjárműi sem működnek hibamentesen, számos kisebb ütközéses baleset és szoftverhiba miatt történt visszahívás az elmúlt években. Azonban az autonóm járműveket fejlesztő konkurens Uber, a Tesla vagy a Cruise cégekkel szemben a Waymo-nak soha nem volt halálos balesete. A cég hangsúlyozza, hogy ezek a kisebb balesetek emberi vezetéssel talán megelőzhetők lettek volna, ugyanakkor a flotta autói hetente több mint 250 ezer kilométert tesznek meg, és eddig összesen több mint 80 millió kilométert teljesítettek. Ha pedig összehasonlítjuk a cég teljesítményét az ember által vezetett autók baleseti statisztikáival, látható, hogy az önvezető technológia 80-90 százalékkal tudta csökkenteni a komolyabb balesetek előfordulását, ezzel is alátámasztva az önvezető autózás korábban ígért közlekedésbiztonsági előnyeit.

A Waymo korábban számos autómodellt (Toyota Prius, Chrisler Pacifica, Audi TT, Lexus RX450h) kipróbálva, ma speciális szenzorokkal felszerelt, némileg külsőre is átalakított, de rendkívül kényelmes és igényes beltérrel rendelkező, teljesen elektromos meghajtású (Battery Electric Vehicle, BEV) Jaguar I-PACE márkájú robotaxikat üzemeltet. A gépkocsik átalakítását és felszerelését a kanadai Magna autóalkatrész-szállító céggel partnerségben végzik. A teljes flotta folyamatosan bővül, ma nagyjából 1500 járműből áll. A Waymónak előszerződése van a Jaguar Land Roverrel arra, hogy a jövőben akár 20 000 elektromos Jaguart vásároljon, és a tervek szerint jövőre újabb 2 000 autóval bővül a flotta. Ebben viszont már a kínai Geely autógyár prémium elektromos autómárkáját gyártó ZEEKR céggel partnerségben, egy kifejezetten a Waymo számára fejlesztett robotaxi, a Mix modellre épülő ZEEKR RT lesz a főszereplő, de a bővülésben az amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt a Hyundai IONIQ 5-ös modellje is szerepet kaphat majd. Mind a ZEEKR, mind a Hyundai modelljét teszteli a cég.

A Waymo önvezető taxija (Las Vegas, Nevada, 2025.07.05.)
Fotó: Marciniak Róbert

Az autó 4-es szintű önvezetésre képes, azaz teljesen önállóan, felügyelet nélkül tud közúti forgalomban közlekedni, de bizonyos körülmények között (pl. rendkívüli időjárás) lehetőség van emberi beavatkozásra, akár távolról is. A járművek lézeres radarokkal (LiDAR) is felszerelt fejlett szenzorrendszere akár 500 méterre is képes ellátni éjszaka vagy kedvezőtlen időjárási környezetben, ami rendkívül biztonságossá teszi.

Jelenleg Kaliforniában San Franciscóban, Los Angelesben és az Arizona állambeli Phoenix nagyobb részében, jellemzően a belvárosban működik a Waymo One szolgáltatása saját applikációval. Ezen felül az Uberrel együttműködésben már Atlantában (Georgia) és Austinban (Texas) is kínál felár fizetése nélkül a Waymo önvezető autót mint alternatívát annak, aki taxit rendel. Az Uberrel való partnerség különösen annak ismeretében izgalmas, hogy a Waymo 2017-ben bírósági döntéssel akadályozta meg, hogy az Uber által felvásárolt startuo, az Ottomotto a Waymo szabadalmaztatott LiDAR technológiáját lemásolva fejleszthesse saját önvezető technológiáját.

A Waymo épp dinamikus növekedésre készül, 2026-ban tervezi kiterjeszteni a működési területét a fővárosra, Washington D.C.-re és a floridai Miamire, miközben folyamatban van számos más amerikai nagyváros térképes feldolgozása. A következő években várható, hogy megjelenik majd a szolgáltatás Bostonban, Nashville-ben, New Orleansban, Dallasban, Las Vegasban, Philadelphiában és San Diegóban, de vannak már előkészületek Orlando, Houston és San Antonio bekapcsolására is. Az USA-n kívül idén májustól már Tokióban is tesztelik a cég robotaxijait.

Hogyan működik a gyakorlatban a Waymo One?

A cég a biztonságra és az élményalapú utazásra összpontosít, ami a szolgáltatás minden elemén érzékelhető. Az útvonaltervezés és annak módosítása, a taxi megrendelése, a beszállás vagy a fizetés mind telefonos applikáción keresztül működik. Mind Androidra, mind IOS operációs rendszerre létezik a Waymo One applikáció, amelyet egyszerűen lehet telepíteni, ha az alkalmazásbolt régiókódja az üzemeltetési területtel megegyezik, de ha valaki nem az Egyesült Államokban él, szerencsére akkor is le tudja tölteni az alkalmazás telepítőfájlját a telefonjára a cég weboldaláról, és telepítés után máris igénybe veheti a szolgáltatást a hét minden napján, éjjel-nappal.

A tapasztalat azt mutatja, hogy elegendő számú robotaxi (csak San Franciscóban körülbelül 600 darab) működik ahhoz, hogy a jelenlegi utazóközönség néhány percen belül kapjon szabad taxit, azaz még csúcsidőben is viszonylag gyorsan megérkezik az autó. Ezt segíti, hogy a cég folyamatosan figyeli és a várható kereslethez optimalizáltan parkoltatja járműveit a működési területen belül.

Az applikáció felülete áttekinthető, csak meg kell adni, hogy honnan hová szeretnénk eljutni akár cím alapján, akár térképen kijelölve, és az alkalmazás máris kalkulálja, hogy pontosan hol vesz majd fel az önvezető autó, hol fog kirakni, mennyi lesz a menetidő, a fuvardíj, és hány perc múlva érkezik a kocsi. Az applikáción keresztül a felvétel és kiszállás helye utólag is módosítható. Az alkalmazás arról is tájékoztat, hogy a taxi legfeljebb 5 percig várakozik az utasára; pontosan nyomon követhető a taxi érkezése, módosítható az utazás, sőt Bluetooth-kapcsolattal a taxi ajtaja is így nyitható a beszálláskor, megakadályozandó, hogy valaki más szálljon be az általunk rendelt taxiba, ha például egymáshoz közel több taxi is utasokat venne fel.

A Waymo robotaxija utasokat vesz fel (San Francisco, Kalifornia, 2025.06.23.)
Fotó: Marciniak Róbert

A taxi érkezésekor biztonságos távolságra áll meg az útpadkától vagy más autóktól, és körültekintő az elinduláskor is. Szemben egy hagyományos autómegosztó vagy autókölcsönző szolgáltatással itt nem szükséges a jármű indulás előtti szemrevételezése, esetleges sérüléseinek fényképes dokumentálása, hiszen az autót rengeteg érzékelő figyeli folyamatosan. Beszálláskor az autó szórakoztató-információközlő rendszere név szerint üdvözli az utast, röviden utasításokat és információkat ad a biztonságos utazáshoz, az esetleges ügyfélszolgálati kommunikációhoz, majd a biztonsági öv becsatolása és az elindulás jóváhagyását követően egy nagy méretű kijelzőn folyamatosan nyomon követhető a hátralévő utazási idő, az érkezés várható ideje és a robotaxi által érzékelt környezet valós idejű képe. Érdekes megfigyelni a kijelzőn, ahogy a rendszer érzékeli a közlekedési lámpákat, vagy hogy milyen távolságra „lát el” és azonosítja a körülötte közlekedőket. A LiDAR rendszer segítségével a belső sávban utazva, három sávnyi járművön átlátva is érzékelte az út mentén lévő gyalogosokat, amire egy ember nem lenne képes.

Az önmagát vezető Waymo One robotaxi belső tere és központi kijelzője az anyósülésről (San Francisco, Kalifornia, 2025.06.24.)
Fotó: Marciniak Róbert

Az utazást meg is lehet szakítani, megkérve a taxit, hogy húzódjon félre, ahol biztonságos. Legfeljebb négy plusz megállót lehet hozzáadni minden utazáshoz, némi felár ellenében, azaz van lehetőség mások felvételére is. Mindeközben nyugodt háttérzene szól a jármű audiórendszeréből, ahol a kiválaszthatók a számok, és a hangerő is szabályozható. A taxiba egyszerre maximum négy utas ülhet be, de a vezetőülésnek üresnek kell lennie, és a biztonságos utazás érdekében sem a kormányhoz, sem a pedálokhoz nem szabad hozzáérni. A gépjármű belterét folyamatosan több kamera is rögzíti, de a mikrofonok csak akkor lépnek működésbe, ha valaki kapcsolatba lép az ügyfélszolgálattal. A robotaxiban csomagok is szállíthatók, három kisebb vagy két nagyobb táska vagy összecsukható babakocsi, kerekesszék is elfér.

Az utazás költsége némileg (8-10 százalékkal) magasabb, mint az Amerikában legjobb árakat biztosító Uber vagy Lyft hagyományos személyszállító szolgáltatóké (kivéve, ahol partnerségben működnek), de cserébe a Waymo láthatóan jobb utazási élményt és komfortot biztosít a prémium autómárkának és a beltér kialakításának köszönhetően, valamint itt a borravaló sem kötelező. Ha viszont a magyar árakkal hasonlítjuk össze, akkor egyértelműen olcsóbb robotaxival utazni az USA-ban, mint bárhol Magyarországon taxival.

A járművek a nap végén automatikusan töltőállomásokra navigálnak, ahol megújuló forrásból származó energiával feltöltik őket, így jelentős mértékben hozzájárulnak a városok fenntartható közlekedéséhez és a működési költségek alacsonyabban tartásához.

A legtöbb városban egyelőre csak felnőttek használhatják a Waymót, de felnőtt kíséretében kiskorúak is utazhatnak a taxiban. A cég nemrégiben elindított egy tinédzserprogramot, amely lehetővé teszi a Phoenix környéki, 14 és 17 év közötti gyerekeknek, hogy önállóan igénybe vegyék a Waymo-utazásokat, azáltal, hogy a saját fiókjaik a szüleik fiókjához kapcsolódnak. A tinédzserek valós időben megoszthatják tartózkodási helyüket és úti céljukat szüleikkel. A cég ezzel is azt az üzenetet kívánja közvetíteni, hogy olyan biztonságot és megbízhatóságot ért el, amely lehetővé teszi a fiatalabb korosztály önálló utazását is.

Amitől igazán nagyszerű élmény az utazás a Waymóval

Az utazás élménye még annál is nagyobb, mint amikor valaki önvezető vonaton vagy metrón utazik életében először, vagy esetleg egy nagy sebességű vasúti kocsiban ül valahol a világban. Akár bevalljuk, akár nem, az önmagát vezető autóban ülni olyasfajta izgalmat hoz, mintha hullámvasúton ülnénk. Az élményt az is fokozza, hogy, szemben a kötött pályás közlekedéssel, itt személyre szabott utazásban lehet részünk egy hibrid környezetben, ahol gyalogosok, állatok, biciklisek, rollerek és ember vezette gépjárművek is ugyanazon az útvonalon közlekednek vagy keresztezik az útvonalunkat. A jármű jól láthatóan folyamatos döntéshelyzetben van, és még kívülről is fantasztikus élmény látni, ahogy ezeket a döntéseket a mesterséges intelligencia által vezérelt taxi valós időben (ezredmásodpercek alatt) meghozza, ráadásul jól. Az utcáról nézve a robotaxik közlekedése láttán gyakran lehet olyan érzésünk, hogy jobban vezetnek, mint egy ember. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Waymo már most teljesített valamit abból az ígéretből, amit a közlekedésbiztonság fejlesztése terén vártak az önvezető technológiától. Másrészt azt is, hogy ismét olyan területhez érkeztünk, ahol az ember elsőségét egy ember alkotta gép és a mesterséges intelligencia párosa rövid időn belül felülmúlja, vagy talán már felül is múlta.

A Waymo önvezető taxija a forgalomban (San Francisco, Kalifornia, 2025.06.23.)
Fotó: Marciniak Róbert

Az utazási élményhez biztosan nagyban hozzájárul az elektromos meghajtás is. Az jó gyorsulás révén ugyanis a Waymo járművei nagyon jó ütemben, dinamikusan tudnak elindulni a közlekedési lámpáknál, folyamatosan gyorsítani a sebességhatár eléréséig, sávot váltani vagy éppen csak a többi közlekedőhöz alkalmazkodva utazni a forgalomban. Nagyon szépen finomhangolták a fékezést és a kormányzást is: különösen a sávváltásoknál rendkívül ügyesen manőverezik az autó. Az úton átkelő szabálytalan gyalogosok, rolleresek vagy biciklisek sem hozzák zavarba. A tapasztalatok alapján a Waymo a többi, ember által vezetett, időnként szabálytalanul közlekedő autóhoz képest valamennyivel lassabban, de a közlekedési szabályokat tökéletesen betartva vezet, ami szintén biztonságosabbá teszi egy emberi sofőrrel összehasonlítva.

A jármű kényelmes üléseket, tágas hátsó ülésteret és igényes anyagokkal borított belteret kínál, az utazás az elektromos hajtás miatt alapból csendes, de ehhez az autó kiváló futóműve és szigetelése is sokat hozzátesz. Az utazási komfort egyértelműen kimagasló.

A közlekedésbe bevont gépjárművek kívül-belül rendkívül tiszták, épek, sérülésektől mentesek: a cég láthatóan odafigyel erre, ez pedig tovább építi a felhasználói bizalmat a szolgáltatás biztonságosságát és igényességét illetően.

A felhasználói élményt egyértelműen fokozza a letisztult, jól áttekinthető és felhasználóbarát telefonos applikáció és a taxiban elöl és a hátsó ülésnél is megtalálható infókommunikációs rendszer könnyű kezelhetősége.

A Waymo üzleti modellje

Mivel a Waymo többérzékelős technológiát használ, és járműiveinek környezetét több tucat különböző szenzor figyeli folyamatosan, nemcsak a jelenleg legfejlettebb technológiát képviseli a világon, hanem a legdrágábbat is. Becslések szerint ez a fejlett érzékelőrendszer a jármű teljes önköltségének a negyede is lehet, és ebben még nincs is benne az adatfeldolgozásért és autonóm döntéshozatalért felelős hardver költsége. A Morgan Stanley elemzői szerint jelenleg egy gépjármű teljes költsége 120 000 dollár (körülbelül 41 millió Ft) lehet. Ugyan a következő generációs gépjárművek már csak 85 000 dollárba (körülbelül 29 millió Ft) kerülnek majd, de a Goldman Sachs becslése szerint a költség csak 2030-ra mehet le a kínai cégekkel versenyképes 50 000 dolláros (körülbelül 17 millió forintos) szintre.

A Waymo a 4-es szintű önvezetésnek megfelelően csak egy előre meghatározott és GPS-jelekkel körülhatárolt földrajzi területen belül működteti járműveit. Minden egyes szolgáltatási területről előzetesen részletes 3D térképet készít, amit a közlekedő járművek menet közben folyamatosan frissítenek. Ez a térkép kiegészíti a jármű érzékelőinek adatait, és segít a megfelelő döntések meghozatalában, viszont költséges, lassíthatja a szolgáltatás földrajzi kiterjesztését és az 5-ös szintű önvezetés elérését.

A Waymo robotaxija út közben (Beverly Hills, Kalifornia, 2025.07.04.)
Fotó: Marciniak Róbert

A Waymo piaci részesedés San Franciscóban már meghaladja a hagyományos fuvarmegosztó szolgáltatást végző Lyft részesedését, ezért most a működés önköltségének leszorításához és a vezető piaci pozíció eléréséhez a szolgáltatás földrajzi felskálázása és a gépjárművek kihasználtságának javítása zajlik. A flotta bővítése vagy a városok feltérképezése, a töltőállomások és a városi parkoló depók kialakítása ugyanakkor további hatalmas költséggel jár.

Az utasok számának folyamatos növeléséhez azonban, az ember által vezetett taxikkal összehasonlítva is, versenyképesebbnek kell lenni az árazásnak is, mert egy idő után már nemcsak kíváncsiságból ülnek be az emberek egy robotaxiba, hanem mert olcsó és jó minőségű szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Egyelőre ebben segíthet a olyan szolgáltatókkal kialakított együttműködés, mint az Uber és a Lyft, ezek azonban elviszik a bevétel egy részét is.

A vállalat egyelőre veszteséges, és valószínűleg a közeljövőben is az marad, de ez a folyamatosan növekvő szolgáltatási területtel és a mögötte lévő technológiai fejlesztésekkel akár természetesnek is mondható. Jelenleg a Google anyacégének pénzügyi támogatása elengedhetetlen a Waymo organikus növekedéséhez és az újabb fejlesztésekhez.

A Waymo üzleti modelljére a közeljövőben főleg a konkurencia jelent kockázatot, mert például a Tesla kamerás megoldása jelentősen, akár 80 százalékkal alacsonyabb önköltségű autókat biztosít, amelyek működtetése is kevesebbe kerül, miközben a mesterséges intelligencia algoritmusait több millió eladott Tesla által gyűjtött adatok alapján tudják fejleszteni. Hasonlóan jelentős költségelőnnyel tudnak fejleszteni és működni a kínai konkurens cégek is. Igaz, a Waymo flottája is hetente megtesz 200 ezer fizetett utat, amiből jelentős mennyiségű tapasztalati adatot gyűjt, és nem kérdés, hogy a Waymo sokkal kifinomultabb és biztonságosabb megoldással bír, ami egy ilyen, a balesetekre rendkívül érzékenyen reagáló piacon a fogyasztók, a partnerek és a befektetők számára önmagában is üzleti értékkel bír.

A Tesla idei piacra lépése a Robotaxi nevű szolgáltatssal mindenképpen növeli majd a versenyt az USA-ban, de a kaliforniai utakon már tesztelő konkurensek, így a Zoox, a Motional, az Avride és az ADMT közelgő (2025 év végi-2026. évi) piaci megjelenése is tovább fokozhatja ezt, és remélhetőleg a felhasználók nyernek majd a legtöbbet. A világ legnagyobb autómegosztó cége, az Uber most hibrid stratégiával van jelen az önvezető járművek piacán. Egyrészt igyekszik minden fontosabb piaci szereplővel együttműködést kötni, így a Waymo mellett az ADMT-vel vagy a kínai és közel-keleti piacon érdekelt Baidu Apollo Góval, hogy az önvezető autóik elérhetők legyenek az Uber platformjáról; másrészt befektetéseket is eszközöl, így beszállt a brit Wayve vállalatba, amely 2026-tól Londonban teszteli majd az önvezető autóit, de tárgyal a Pony.ai közel-keleti terjeszkedésének vagy a Lucid elektromos autógyártó cég és a Nuro startup partnerségének finanszírozásáról is. Jelenleg egyértelmű, hogy működési terület nagysága, a technológia fejlettsége és közlekedési biztonság alapján a Waymo messze a konkurensek előtt jár, de kérdés, hogy üzletileg mennyire tud versenyképes maradni egy lehetséges árversenyben, ha fel kell skáláznia a szolgáltatást.

A szerző közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

Kapcsolódó cikkeink:

Azt ígérték, hogy 2020-ra önvezető autók milliói járják az utakat. Hol vannak?

Azt ígérték, hogy 2020-ra önvezető autók milliói járják az utakat. Hol vannak?

Bodnár Zsolt TECH 2020. október 9.

Az önvezető autókat a forgalomba kéne engedni, hogy éles helyzetekből tanuljanak, de amíg nincs elég tapasztalatuk, a döntéshozók nem nagyon engedik ki az utakra őket. Vannak, akik már elengedték, hogy valaha is teljesen önvezető járművekben közlekedünk majd, és inkább az ember nélküli áruszállításra koncentrálnak. És van Elon Musk, aki még idén bemutatná a világ legfejlettebb önvezető rendszerét.